Nem elég egy oltás a bárányhimlő ellen

Olvasási idő kb. 1 perc

Két oltásra van szükség a bárányhimlő elleni tökéletes védelemhez több éves hazai és nemzetközi tapasztalatok szerint - írja az MTI az Új Dunántúli Napló alapján.

Két oltásra van szükség a bárányhimlő elleni tökéletes védelemhez több éves hazai és nemzetközi tapasztalatok szerint - írja az MTI az Új Dunántúli Napló alapján. Az eddigi gyakorlattal ellentétben a 13 év alatti gyerekeket nem elég egyszer beoltani. A vizsgálatok azt mutatták, hogy az egyadagos oltás után a gyerekek a vártnál magasabb arányban lettek mégis betegek. Igaz, tüneteik enyhék voltak és szövődmények sem léptek fel náluk, a betegség azért még fertőzött.

A 13 évnél idősebbeknél egyébként eddig is két oltást javasoltak az orvosok, az injekciókat hat hét különbséggel kapták. A bárányhimlő elleni oltás nem kötelező, de a szakemberek egy része azért ajánlja, mert a vírus tulajdonságai valamelyest megváltoztak, s a betegek egyre többször szorulnak kórházi ellátásra a fellépő szövődmények miatt - olvasható a baranyai napilapban.

A Poronty olvasóinak megoszlik a véleménye, hogy érdemes-e beadatni a bárányhimlő elleni oltást: sokan úgy vélekednek, mint a szakemberek, de van, aki szerint a legjobb, ha kis korban elkapja a gyerek és átesik a betegségen, aki ugyanis egyszer megfertőződik, az egy életre védett lesz a bárányhimlővel szemben. A védőoltás egyébként a baranyhimlo.hu oldal információja szerint darabonként 6748 forintba kerül.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.