Hétvégi programok: A január mondjon le!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Utálom a januárt, a lehető legszomorúbb, legnehezebben múló, legüresebb és egyben a leghosszabb hónap.

Utálom a januárt, a lehető legszomorúbb, legnehezebben múló, legüresebb és egyben a leghosszabb hónap. Túl vagyunk az ünnepeken, nincs már sehol csillogás, lekerülnek mindenhonnan a díszek, vége a varázslatos hangulatnak. Nincs a levegőben várakozás, csak megyünk előre és minden szürke. Az utcák, az ég, még az arcok is. A tavasz még messze van, harminc körül pedig csak hangyányit dob föl, hogy közeleg a farsang, sőt, egy újabb teljesítendő projektet látok csak benne.

Több javaslatom is van a problémára. Szilveszterkor mindenki elfogyaszt valami altatót, ami egészen márciusig hat, akkor már érdemes magunkhoz térni és még a január elsejei másnapot is kihagytuk. Esetleg össznépi, bolygóközi hibernálást hajtunk végre, szintén december 31-én, a folyamat menete pedig ugyancsak márciusig tart, a finnyásabbak felengedhetnek áprilisban is. Az a megoldás is szóba jöhet, hogy egyszerűen kihúzzuk a naptárból a januárt, de ez csak félig jó, ugyanis továbbra is hideg lesz, és unalmasan ronda minden. Ezért felterjesztek egy plusz ünnep beiktatására javaslatot, ami januárban kezdődik, egy hétig tart és egy nagy fiesta az egész, tánccal, fényekkel, alkohollal és meztelen nőkkel. Lehet, hogy néhány kontinenssel odébb születtem, Rio lenne nekem való.

Most azonban abból főzzünk, amink van, én ajánlom, ti menjetek. A végén pedig, hogy legyen a mai napnak is valami fénye, nézzétek meg az évszázad animációját a link alatt!

BUDAPEST
VAM Design Center
Gyermekkorunk játékai kerültek kiállításra január 20-tól a VAM Design Centerben a Legvidámabb barakk elnevezésű kiállításon, hiszen a Kelle Antal fémjelezte Játékanno szó szerint telepakolta a kiállítás egyik termét: a csipegető csibétől a kutyusos perselyen, a moncsicsin, az eredeti Gazdálkodj Okosan társasjátékon, az autós játékokon, Spejbl és Hurvinyek szép emlékű figuráin át a régi, mindnyájunk számára kedves játékmacikig majd' 150 játékot láthatnak a kiállításra ellátogatók. Ezek a játékok szüleink, sőt, nagyszüleink számára is igen sokat jelentenek, olyan nosztalgikus múltat idéznek meg, amelyekben még 3 forint 70 fillérért vehettünk egy teljes csomag marokkót. Játszani tehát jó, sőt, olyan játékokkal még jobb, ami mindenki számára rejteget valamilyen emléket, ami mindenkit megérint a családban: nagyit, tesót, aput-anyut.

Millenáris Fogadó
Szombaton, 16:00 órakor Makám koncert lesz, az előadás címe pedig: Kimegyek holnap az Állatkertbe. A műsor természetesen állatokról és az emberekről szó, s megpróbálja a városi gyerekekhez közel hozni a természetet. Belépő: Felnőtt jegy: 800,-; gyerek: 600,-; családi jegy: 2.000,-

International Buda Stage
Szombaton ismét Bombon Matinéra mehetünk 11:00 órára, ahol a Magyar Rádió Gyermekkórusa lesz az előadó, a műsor címe pedig: Artúr király. Okoska bérletet kisiskolások részére a helyszínen válthatunk, hogy korán elvessük a hangszerek szeretetének csíráját a gyerekben.

Budapest hegyvidéki XII. Kerületi Műv. Központ
A már jól ismert Maszkabál címmel Gryllus Vilmos családi koncertjén vehetünk részt vasárnap 10:30 órától. Még ezen a napon ismét jó programmal kedveskednek a látogatóknak a szervezők, lemezbemutató koncert lesz ugyanis a Kaláka Zenebolt koncertsorozatában, s ezúttal Sebő Ferenc új albumát mutatja be. A program alatt Lázár Ervin meséi zenei betétekkel is elhangzanak 16:00 órakor.

VIDÉK
Debrecen
A Józsai Közösségi Házban szombaton 10:00 órakor Megjött már az új esztendő címmel kézműves játszóház kerül megrendezésre.

Zalaegerszeg
A Keresztury Dezső ÁMK-ban szombaton, 18:00 órakor a Zabszalma együttes lemezbemutató koncertjét hallgathatjuk meg.

Győr
A Petőfi Művelődési Házban szombaton, 11:00 órakor a Katáng zenekar koncertezik, az Üveghegyen túl című előadásával. A jegyek elővételben 900,- helyszínen 1.200 forintba kerülnek.

Sopron
A Kolompos Színház és mulatság-"Újévköszöntő és a Csodaszarvas legenda" címmel szórakoztatja a közönséget vasárnap, 10:30 órakor.

GYEREKMENTES ÖVEZET
Lehet, hogy a fent említett depresszióm abból is adódik, hogy régen voltam lazítani. A szilveszter ugyanis sokkal inkább egy protokolláris találkozó már, mint önfeledt buli, mindenkinek elmondani mi van a gyerekekkel, aztán lötyögni valami ezer éves számra, ehh. Hiányoznak a fesztiválok! Ahol sörrel a kezemben hallgatom a zenét, minden üvölt és meleg van, néha dumálunk, néha meg tombolunk. Szóval Kiscsillagra akarok menni, meg Balkán Fanatikra, utána Tankcsapdára. Mivel ez még messze van, szombaton beérem Péterfy Borival szombaton a Trafóban, 20:00 órakor. Végül pedig a beígért Shaun the Sheep videóval búcsúzom, gyerekkel, vagy anélkül, nagyon szórakoztató. Fanatikusoknak elárulom, rengeteg része van…

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.