Hétvégi programok: kezdődik a visszaszámlálás

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mostanra már mindenki nagyjából tudja, hogy az ünnepek alatt mikor és hová vándorol.

Mostanra már mindenki nagyjából tudja, hogy az ünnepek alatt mikor és hová vándorol. Most konkrétan a rokonlátogatásokra, megszállásokra gondolok, amitől sokunknak fáj már októberben a gyomra. Mert megyünk az anyósunkhoz, anyánkhoz, sógornőnkhöz, jó génekkel megáldottak pedig a nagymamához is. Vagy ezek mind jönnek hozzánk, s a karácsony mindenről szól, csak a nyugalomról nem, 28-ra lábunkba pedig egy fél maratoni távot toltunk bele.

A megoldáson már én is töröm a fejem régóta, de nem tudom, mit kell tenni ahhoz, hogy jól működjön a történet. Egyfelől a karácsony a szeretet ünnepe, s mikor tennénk félre az acsarkodást, haragot, távolságtartást, mint ilyenkor. Másfelől ilyenkor a szeretteivel akarja tölteni mindenki az idejét, elvégre erre hivatott ez az ünnep. S felmerül a kérdés bennem, hogy miféle képmutatás 364 napok keresztül hátat fordítani valakinek, egy közeli vagy távoli rokonnak, a maradék egy napon pedig úgy csinálni, mintha minden rendben lenne? Mindenki a saját szájíze szerint válaszoljon, hogy képmutatás-e a fehér abrosz melletti kínvigyor, vagy a megbocsátásé. Miért pont ilyenkor kellene olyanokkal tölteni az időnket, akivel egyébiránt egyáltalán nem akarunk találkozni? Amíg pedig kisütitek a választ, mazsolázzatok a programajánlóban!

BUDAPEST
Állatkerti Játszóház
Bár nem közvetlenül karácsonyhoz kötődő program, de igazán remek szórakozás lehet egy kis szünetet tartva a vásárlás alatt, előtt, után. Minden hónap harmadik szombatján találkozhatnak a gyerekek a Cartoon Network mesehőseivel a Játszóházban, a Cartoon Network családi délutánok rendezvénysorozat keretében. A szervezők 14:00-tól várják a gyerekeket a helyszínen.

Komédium Színház
Kiskarácsony, Nagykarácsony címmel tart előadást a Kolompos együttes, hogy a kis szívekben még nagyobb legyen a karácsonyi hangulat. Aki szeretne egy kis ünnepi talpalávalót hallgatni, szombaton 11:00 órakor látogasson el a színházba.

Klebelsberg Kuno Művészeti és Kulturális Központ
Igazán tartalmas programokkal tölthetjük az arany hétvégét, szombaton például Kaláka ünnepi koncert lesz a művelődési házban 16:00 órától, Szabad-e bejönni ide betlehemmel? címmel.

Adventi rendezvénysorozat Óbudán
Az Óbudai Fő téren Szalóki Ági koncertezik szombaton 16:30 órakor. Itt kell megemlítenem, Szalóki Ági megdöbbentően jó, s nem csak a gyerekeknek szóló előadásokban, hanem a felnőtt műsorokban is. Nem csak a légies megjelenésével, hanem az utánozhatatlan hangjával is elvarázsolja a hallgatóit-nézőit.

Papp László Sportaréna előtti tér
Ha nem volt elég még a Kolomposból, vagy valaki lecsúszott az előzőről, még mindig van lehetősége meghallgatni őket, ugyanis 15:30 órakor itt is (vasárnap) fellépnek. Vasárnap 11:00 órakor a Szeredás együttes táncházán rophatja kicsi és nagy, 16:00 órakor pedig a negyedik gyertyát gyújthatjuk meg közösen az adventi koszorún.

Rákoskerti Művelődési Klub
Levente Péter ha nem is égből pottyant meséket, de legalább kacagó koncertet tart Égbőlpottyant Karácsony címmel vasárnap 10:00 órakor a művelődési klubban.

A38 hajó
Ha már volt duplázó fellépőnk, legyen még egy, méghozzá nem is akárki, egyenesen Szalóki Ági. A Hanukarekord Fesztiválon vasárnap 17:00 órakor lép fel gyerekdalokkal.

VIDÉK
Debrecen
A Csapókerti Közösségi Házban szombaton 15:00 órakor a Szeredás Együttes lép fel az Arany7 "Régi korok karácsonya" - karácsonyváró programsorozat családoknak, közösségeknek elnevezésű rendezvényen. 16:00-18:00 óráig karácsonyi játszóház lesz, nem csak gyerekeknek, valamint mesekuckó kicsiknek. 14-18:00 óráig bolhapiac is lesz, amire érdemes elhozni régi, vagy saját készítésű játékokat.
A Régi Városházán Nyitott Városháza elnevezéssel karácsonyi kézműves vásár, bemutatók és ünnepi programok lesznek szombat-vasárnap egész nap.

Keszthely
A Goldmark Károly Művelődési Központban szombaton, az Advent Keszthelyen keretében 15:00 órakor Családi Döngicsélő lesz.

Veszprém
A Veszprém Arénában „Mi van a puttonyban?” címmel mikulásbulit rendez a Magyar Cirkusz és Varieté kht. kicsiknek és nagyoknak egyaránt, szombaton 16:00 órakor. Idén 15 éves a produkció, amelyben bohóc és artisták, magyar és külföldi előadóművészek egy vidám, egyben meghitt, ünnepi hangulatú produkcióval szórakoztatják a közönséget. A hatást fokozza a Veszprém Arénában beépítésre kerülő hatalmas Mikulásfigura és a látványos, karácsonyfás finálé képe.

Szombathely
Az Advent Szombathelyen keretén belül a Fő téren szombaton 12:00 órakor karácsonyi dalokat énekelnek.

Dunaújváros
A Dózsa Mozicentrumban vasárnap az Adventi Randevú Dunaújvárosban rendezvénysorozaton belül adventi játszóház lesz 16:00 órakor.

Pécs
Hatodik alkalommal rendezi meg a város A Pécsi Advent című fesztivált, ahol vasárnap 15:00 órakor Hangoló, zenés Gyerekszínház lesz, gyümölcskenyér címmel.

GYEREKMENTES ÖVEZET
Még van idő szilveszterig, hogy a hétvégi buli után újra erőre kapjatok, már amennyiben van arra energiátok, hogy az utolsó karácsonyi hajrában magatokkal foglalkozzatok. Pedig higgyétek el, jót tehet egy kis távolságtartás az ünnepektől, még ha nehéz is ebben a nagy adventi kavarodásban. Jó program például kikapcsolódni Deák Bill Gyula koncertje pénteken 19:30 órakor a Körcsarnokban. Bill kapitány 60. születésnapja alkalmából hallgathatjuk meg a régi jó dalokat, például a Rossz vért és a többi kedvencünket. Szombaton a Petőfi Csarnokban 20:00 órakor Quimby koncert lesz. Ők azok, akiket régen sokkal jobban szerettem, mint most, még ha Kiss Tibor rendkívül sokrétűsége azóta csak még feltűnőbb is lett, akkor is. A belinkelt dalt amúgy érdemes meghallgatni, mert ez abból az időkből származik, amikor még angolul énekeltek, s az igazán jó Quimby akkor szólt, csak ezt ma már senki nem emlegeti. A végére pedig egy régen ajánlott csapat jutott, bizony, a Kiscsillag (Fezen Klub, Székesfehérvér, 20:00 óra). Lovasiról amúgy kiderült, hogy továbbra is a tinik kedvence, fene tudja, hogy csinálja, lassan átadhatná a helyét a fent említett Kiss Tibornak. A dalt pedig nőtársaimnak ajánlom, hát igen, végül is tényleg így működik, csak állnak a férfiak

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?