Hétvégi programok: Mikulások orrvérzésig

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Igazán szerencsések vagyunk idén, mert a télapó hétvégén lassít majd a gyerekek ablakai előtt.

Igazán szerencsések vagyunk idén, mert a télapó hétvégén lassít majd a gyerekek ablakai előtt. Hogy pontosan mikor, azt nehezen tudnám megmondani, ugyanis nagy a szórás a családok ajándékozó szokásaival kapcsolatban. Nekem gyerekkoromban reggel jött a Mikulás, mire felébredtem, ott figyelt a csizmámban a csoki, és megannyi apróság. Így Pavlovi reflexként, ha kinyitom a szemem, mindig az ablak, ahová először fókuszálok, mert hát soha nem tudhatjuk, ugye. Lányomnál aztán fordult a kocka, miután hatást gyakorolt ránk a környezet.

Engedtem a nyomásnak, ugyanis nem csak a 2 bé-ben, hanem már a cica csoportban is a többségnek már este megjött a csomag az ablakba. Ebből kifolyólag egymást hergelik már korán, hogy este jön a Miki, ha pedig szerencsétlennek csak reggel, bizonyára megáll a fejlődésben. Pedig Miklós nap december 6-án van és kész! Idén kemény legény vagyok, s a péntek amúgy is tele lesz mindenféle szervezett boldogsággal, találkoznak az óvodai, az iskolai, a vállalati télapóval, így az itthoni ráér reggel sokkolni a népet. Sőt, az is zavart kelt az erőben, hogy akkor most ne hívjam a Mikulást Télapónak, pedig szerintem az sokkal találóbb. Hozzátartozik még a történethez, hogy Panna idén sajna már birtokolja a nagy titkot, vagyis hogy a télapó kvázi én vagyok. De ez már egy másik történet, most fókuszáljunk arra, hogy hová mehetünk el a gyerekekkel Mikulás, vagy egyéb programra!

BUDAPEST
Fővárosi Állat- és Növénykert
Megkezdődött az ünnepi készülődés a Fővárosi Állat- és Növénykertben! Miklós napján és advent második vasárnapján (tehát december 6-án és 7-én, szombaton és vasárnap) az állatkerti Mikulás a Barlangteremben várja a gyerekeket. Ugyanitt játéksziget, babasarok, készségfejlesztő játékok sokasága kínál izgalmas programot a családoknak, sőt lesz „zsonglőrakadémia” is, ahol az apróbb és nagyobb érdeklődők a tányérpörgetést, az ördögbotokat, a gólyalábakat és számos más ügyességi játékot is kipróbálhatnak. Az alkotó kedvűeket kézműves foglalkozás várja, de a programban arcfestés is szerepel. 11 órától bohócprogram, 14 órától bűvész szórakoztatja a gyerekeket. A programok mindkét napon 9-től 15 óráig tartanak, a Mikulással 10 és 15 óra között találkozhat az aprónép. Az Állatkert nem mellékesen, fontosnak tartja felhívni a figyelmet arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a háziállat nem ajándék, hanem élőlény, s életük végéig gondoskodni kell róluk! Az Állatkert a meggondolatlan karácsonyi állatvásárlás helyett az állatkerti állatok jelképes örökbefogadását, vagy az éves állatkerti bérletet javasolja olyan ajándékként, amivel az állatbarátoknak anélkül okozhat örömet az ajándékozó, hogy az állatról való gondoskodás felelőssége felmerülne.

Kiscelli Múzeum
A múzeum idén Mikulás napján, szombaton tartja a minden évben több száz gyerek által látogatott hagyományos ünnepi kézműves vásárát. A papírtárgyak hajtogatása, készítése és az ősi technikájú gyertyamártogatás megunhatatlan foglalkozás, akárcsak a karácsonyfadíszek barkácsolása. A kissé nagyobbacskáknak lehet izgalmas a selyemvirág készítés, de a mézeskalácsok sütésébe és díszítésébe a legkisebbek is be szeretnének mindig kapcsolódni. A Mackótanya Kézműves Foglalkoztató Műhely előadói segítenek a gyerekeknek az ünnepi díszek és ajándéktárgyak megalkotásában. A múzeumba ellátogatókat ezen a napon karácsonyi vásár is várja, délután pedig műsor: a Berbencés Vándorszín tagjai lépnek fel.

Millenáris Teátrum
Karácsonyi játékgyűjtési akciót szerveznek december 1-jétől 16-ig a megyei gyermekotthonokban, illetve nevelőszülőknél élő gyermekek támogatására. A felajánlott játékokat 10 órától 18 óráig várják a Millenáris Teátrumban. A kezdeményezés célja, hogy megajándékozzák azokat a rászoruló gyermekeket és családokat, akiknek egyébként nem kerülne ajándék a karácsonyfa alá. Ha sok otthon a felesleges játékod, és akad olyan is, amelyiknek semmi hasznát sem veszed, vidd el a Millenárisra! A helyszínre érkező adományokat eljuttatják a rászorulóknak. A gyűjtést és a beérkezett ajándékok szétosztását a Millenáris koordinálja angyalok segítségével. Bővebb info: Bérczes Anna, tel: 336-40-50

Budapest, Kossuth tér
Az Ország Karácsonya rendezvény december 6-án, délután 16.30-kor nyitja meg hivatalosan is kapuit. A megnyitó ünnepségen a magyar Mikuláshoz csatlakozik egy időre lappföldi kollégája, Joulupukki is. A két Mikulás egy Mikulás-egyezmény aláírását követően gyerekekkel közösen kapcsolja fel az Ország Karácsonyfájának fényeit. Az eseményre - a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége révén - siket gyerekek is meghívást kapnak, számukra a két Mikulás szavait és a dalokat is folyamatosan jeltolmács fordítja majd. A gyerekek ezt követően a téren beszélgethetnek néhány szót mindkét Mikulással. A megnyitót a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság zenekara kíséri. 2008. december 6-tól ismét megnyitja kapuit Meseváros a Parlament előtt, és elkezdődik az Ország Karácsonya. A december 21-ig tartó rendezvénysorozat hétköznapokon 12.00 és 20.00 óra között (a Mikulásház 14.00 és 20.00 óra között), hétvégente pedig 10.00 és 20.00 óra között tart majd nyitva. (forrás:port.hu)

Budapest, Magyar Vasúttörténeti Park
Igazán remek programokkal kedveskednek a Mikulás ünnepének, valamint a MInimax kilencedik születésnapjának apropójából a gyerekeknek a szervezők! December 6-án, szombaton, 10:00-18:00 óra között színes programok várják majd a látogatókat, a belépő egy saját készítésű karácsonyi dísz, amivel közösen díszíthetik fel a gyerekek a Minimax karácsonyfáját. A számos fellépő között olyan zenekarok is lesznek, mint a Kolompos, vagy az Alma együttes. A rendezvény napján ingyenes Minimax expressz vonatok indulnak a Nyugati pályaudvarról a helyszínre.

VIDÉK
Békéscsaba
A Csabai Ifiházban pénteken és szombaton Mikulás fesztivál lesz óriás sakkal, falfirkával, logikai játékokkal, babajátszóval, egyszóval oylan programokkal, amiket garantáltan kedvelnek a gyerekek.

Nagyvázsony, Művészetek Völgye
Adventi örömök elnevezéssel december 5-én 14:00 órától a település utcáit járja a mikulás. Vasárnap pedig a kisiskolások segítségével gyújthatják meg közösen az adventi koszorún a második gyertyát.

Debrecen
Szombaton 10:30 órakor Mikulásnapi Ünnepség lesz a Hármashegyalján. A Mikulásvonat 10:30 órakor indul a Debrecen-Fatelep állomásról. Fellép a Szeredás együttes, 13:30 órakor pedig a Mikulás osztja ki a kis csomagokat. A Mikulásvonat 14:00 órakor indul vissza a gyerekekkel.

Kecskemét
A Kecskeméti Ifjúsági Otthonban szombaton, 11:00 órakor Kisvakond előadás lesz, valamint a gyerekek találkozhatnak a Mikulással is személyesen. A zenés mesejáték a Holle anyó színház előadásában lesz látható, a belépő gyerekeknek 550,-, felnőtteknek 850 forint lesz.

Siófok
Aranyfenyő adventi vásár és ünnepváró szabadtéri programok lesznek a Fő téren szombaton, 16:00 órától.

Sopron
Adventi játszóház és Makám koncert lesz a Gyermek- és Ifjúsági Központban vasárnap 9:00 órától. Az adventi játszóházon kívül a Makám együttes Szindbád című cd-lemezének bemutatója is lesz a helyszínen, interaktív gyermek- és családi műsorral.

GYEREKMENTES ÖVEZET
Vannak olyan hétvégék, amikor komoly fejtörést okoz, hogy mit is mazsolázzak nektek, amit nem linkelek ide minden nap. Most azonban felsikkantottam diszkréten (nehogy a papagájt felriasszam), mert azt hittem, hogy VHK koncert lesz. Aztán nagy csalódásomra félreolvastam a dolgokat, határozottan elkenődött a szám széle. Aztán találtam nektek Mega Fásy Mulatós programot a Corvintetőn Gipsy Sound System koncertet szombatra 21:00 órára. Egyébként szerintem most ne menjetek gyerekmentes övezetbe, mert Mikuláskor mindenki csak nézegesse otthon a gyerekek csillogó szemét, s hallgassátok legújabb kedvencemet!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?