Felhívásunkra igen sok várandós nő jelentkezett, alig győztünk válaszolni a sok bemutatkozó levélre. Szerkesztőségi tanácskozás után végül heten maradtak. Szeretnénk az olvasók kezébe adni a döntést: szavazzátok meg, kinek a terhességét szeretnétek végigkövetni, kinek a története érdekel a leginkább. Nincs egyszerű dolgotok: első babás, kétgyerekes, külföldön élő, fővárosi, huszonéves, harmincas is megtalálható a választékban. Döntsetek ti: Ki legyen a Poronty kismamája?
nun:
"Hello, nun vagyok, budapesti gazdatest. A dokik szerint 18 hete osztódom. 32 éves elsőbébis vagyok, a kis parizer apukája pedig 35, szóval tervezett, természetes úton fogant, de nem túlstresszelt a projekt. Épp ma voltam az első 4D ultrahangunkon, ahol minden kétséget eloszlatva tájékoztattak: punija van. Még sosem jelentkeztem ilyesmire, úgyhogy dióhéjban ennyi, mert utálok feleslegesen szócsépleni. Ha kiválasztatok cséplek tovább erről az új világról, ha pedig nem, nincs harag, mindenkinek további kellemest."
Panzej
Kedves közönség! Egész napos várakozásomat a pár perc nyugalom után, amire nagyon-nagy szükségem volna a 15 mondatos bemutatkozó és mindent eldöntő irásom sikeres megalkotásához, ezennel feladom.
32 éves, budapesti lakhelyű, két és fél gyermekes anya keresi a kegyeiteket, aki a nyugalom és pihenés szavak hallatán előhúzza az értelmező kéziszótárt. Illusztrációképpen a következő jelenet zajlik jelenleg a lakásunkban: Mici (a kislányom, 2 éves) hisztizik, mert a Lackó elvette az autóját, Lackó ( a kisfiam, 4 eves) ordít, mert a Mici nem adta kölcsön neki az autóját, feledik utódommal pedig épp az előbb látogattuk meg a klotyómanót, akivel mostanában naponta többször is randizunk rókavadászat céljából. Hogy még véletlenül se sikerüljön két mondatot egymáshoz illesztenem, a férjem áll az ajtóban (kábé 5 perce van itthon) és gyászosan szemrehányó hangon közli, hogy nincs kenyér és elfogyott a vaj. Magamba zuhanok, már megint rossz anya, és rossz feleség vagyok, mi lesz ezzel a poronttyal, még csak kilenc hetes, és már nem kap enni, nem is beszélve a másik kettőről. Találunk egy negyed kilós veknit a spájzban, három ember megmentve, a negyedik (aki valójában kettőt ér) vissza a laptophoz. Próbálok koncentrálni, miközben az ebédlőből hallom ahogy a paradicsom a Lackó szájába Ford GT hangon, Mici szájába pedig Pöfi vonat hangon zakatol. Férjem a helyzet magaslatán, azt meg kell hagyni. Vajon a kis Minimanó milyen hangon fogja kérni a Papájától a paradicsomot?
Igen, harmadszorra is vannak ábrándjaim, csöppnyi vágyaim és apró boldog rezdüléseim a "félgyerkőccel", hiába rántanak vissza az immáron beszélni, járni és feleselni képes többi gyerkőceim a másodperc töredéke alatt a valóság sziklaszilárd talajára. Pénteken például randizunk, Vele, a Félgyerkőccel. Első ultrahang, megint el fogom sirni magam, harmadszorra is. Pedig valószinűleg csak az orvos fogja látni, ahogy integet, mi pedig csak egy foltot simogathatunk majd a szemünkkel, amiről jó esetben tudjuk majd, hol az eleje meg a vége. És remélem, nem fognak a rókák mászkálni sem a klinikán, sem a buszon körülöttünk, mert ez az első trimeszter nálam bizony erről szól. Nem a sugárzó anyaságról, és a boldog, kiegyensúlyozott, az angyalok hárfázásától kisért kismamalétről, hanem a két és félgyerekes, hányós kalandtúráról, ahol a túlélés a cél. Kíváncsiak vagytok? Szavazzatok rám!
macskaszemű
"...ott a recept, egy hónapja hányódik a táskámban, én meg nem váltom ki. Értitek, ennyi, be kellett volna mennem egy kva gyógyszertárba, jó napot kívánok, ezt szeretném, hat rugó lesz, tessék, köszönöm, én köszönöm, viszontlátásra. De, nem, én nem mentem be. Ez és még rengeteg dolog fut végig rajtam, nézek ki az ablakon, sokkot kaptam, bakker. Gyere már ide, mondja a kedves, az arcán a borosta alatt az öröm pírját látom. Persze, tudom, hogy ő ezt akarta. De én.. én mit akarok?? ..."
28 éves nő vagyok, rendelkezem egy élettárssal hét éve, egy gyerekkel tavaly szeptember óta, valamint egy spontán terhességgel nyolc hete. Budapest mellett lakunk, erdőszélén. Fenti idézet az újdonsült naplómból való.
mollyqueen
Azon szerencsések közé tartozom, akik percre pontosan tudják, mikor és hol fogant a babájuk. Erről majd egyszer szívesen mesélek, szerintem nagyon izgi történet. Egy hete kezdtük meg a 10. hetet. 27 éves éppen hogy elmúlok a szüléskor, de őszintén megvallva, mondjuk 1 évet még vártam volna. Amikor bebizonyosodott, hogy a legolcsóbb dm-es terhességi teszt nálam sem tévedett, és másnap valóban kis apró pontocskákat, azaz az én leendő porontyomat lehetett látni az ultrahangfelvételen, a meglepettség még mindig erősebb érzés volt bennem, mint az öröm. De a nagyszülők és szűk környezetünk örömujjongása riasztóként hatott, így ma már úgy gondolom, hogy félre a nem várt eseménynek köszönhető anyagi és egyéb jövőbeli nehézségekkel, anyuka leszek vagy mi!!!
Párommal 3 éve élünk együtt, megismerkedésünk első napjától, de házasságot nem tervezünk kötni a baba születése előtt, ami mi tagadás, a leendő nagyszülők körében némi ellenérzésnek adott hangot, de már sikerült megértetni velük, hogy ez manapság egészen normálisnak számít. Azért mint nőnek nekem is kellett egy kis idő, amíg elhittem, hogy nem baj, ha majd a szülészeten vagy a játszótéren az apukáról érdeklődve kiderül, hogy nem is a férjem. Az lesz egyszer, s addig azt a kis időt meg majd csak kibekkeljük valahogy! Első babánkat várom -ezidáig csak kutyanevelésre futotta-, ezért csak úgy falom a könyveket, az internetes babaoldalakat, fórumokat, bár néha az az érzésem, sokkal jobb a tudatlanság. Komolyan. Hiába tény, hogy a babák 97 százaléka egészségesen jön a világra, mégis naponta megtanulok egy újabb rendellenességet, szülési komplikációt vagy bármit, ami görcsöt okoz a gyomromban.
Mivel nem vagyok tősgyökeres budapesti, a nagy kérdések között ott van még a hol és kinél fogok szülni, természetesen a hogyan is felmerült már párszor, de számos újabb kérdés és cselekedet várat magára, aminek jó részéről még fogalmam sincs. De milyen jó, ha az ember lányának van társa is, akinek rágnivaló fülét lehet ráncigálni, hogy a felmerülő aggodalmakat elhessegesse.
BékaRóka
BékaRóka vagyok (nem rokon), Budapesten élek. Egyszer régen akartam gyereket, akkor beszereztem egy babusgatni való, szőrös házikedvencet, és ez évekre megoldotta a problémát. Az utóbbi években hevesen tagadtam, hogy valaha is gyereket szeretnék - tudtam, ha egyszer is kimondom, néhány hónapon belül megérkezik. Aztán jött a tipikus fordulat: 30 körül egy végtelennek tűnő kapcsolatból kilépve, egy éven belül új pár, házasság, gyerek. Na jó, a házasságot mi kihagytuk, lévén eddig még nem kérte meg a kezem...
Szóval a gyerkőcöt nem terveztük, de akartuk. Utólag belegondolva, már a szeretkezés alatt tudtuk, hogy ez az a pillanat, amikor megfogan. Mivel a menstruációm az utóbbi hónapokban késett, és a nőgyószász megnyugtatott, hogy ez normális, eleinte nem is gyanakodtam. Egész addig, míg egy éjszaka megálmodtam, hogy pozitív lett a terhességi tesztem. És láss csodát, a másnap elvégzett teszten (és a következő napin is) két csík jelent meg. A következő héten, az ultrahang vizsgálat előtti éjszakán pedig azt álmondtam, hogy a két petefészek között egy kis fekete pacát mutatott ki a szerkezet - és a következő napon a kis fekete paca ott volt a kijelzőn.
Most arra várok, hogy megálmondjam a nemét. Bár ébren is biztos vagyok benne, hogy fiú lesz. A Lény jelenleg 10 hetes. Két pozitív teszten, egy ultrahang felvételen és a tudaton kívül semmi más nem bizonyítja, hogy létezik. Létezésére egyetlen kifejezés illik rá: helyénvaló.
Lilla Bebben
Miután írtam nektek, izgatottan meséltem férjecskémnek, hogy bizony, ha úgy alakul, sok sok olvasóval fogom megosztani milyen érzés is, mikor egy élet alakul bennem. Jelenleg a kilencedik hétben járunk. Többes számban terveztem, hogy fogalmazok a jövőben, mert éreztetni szeretném az olvasókkal, hogy bizony mellettem egy leendő apuka sürög, forog, és viseli el időközönkénti hangulatváltozásaimat. Bizony nekik sem könnyű.
Szőke, erősebb testalkattal megáldott, 26 éves első babás kismama vagyok. Szerelemet tekintve is szerencsésnek mondhatom magam, egy nyugodt és figyelmes férjjel az oldalamon, és a fogantatással is, hiszen természetes úton elég hamar sikerült /teherbe/ áldott állbotba esnünk. Svédországban, Stockholm városában élünk, egy kellemes kertvárosi városrészben. Ezért is írtam a szerkesztőségnek, hátha érdekli az olvasókat, miként boldogul egy kismama egy külföldi egészségügyi intézet hálójában.
Egy általános iskolában dolgozom mozgássérült gyerekekkel. Elég megterhelőnek érzem most a munkát így az első hetekben, hogy a testem hatalmas változásokon megy keresztül, de remélem ez a második trimeszterben nem lesz ennyire nehéz. Jelenleg csak a főnököm és két közeli munkatársam tudja, hogy ha minden jól alakul, akkor április elején bizony meg kell válniuk tőlem.
Mafalda
Ez az első terhességem, a baba természetes úton fogant. Október 3-án lépek a 12. hétbe, akkor kell ultrahangra mennem. Abszolút terveztük a babát, bár a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy szinte elsőre (szó szerint) összejön. Én a magam részéről bő egy évre készültem. Gondoltam, ha ennyi idő alatt sikerül, akkor jó, ha nem, akkor majd ráérünk aggódni. Szóval nem paráztattam magam, és azóta sem aggódom túl a dolgot. (Természetesen felelőtlen sem vagyok.)
Abszolút jól érzem magam, semmi hányás, semmi reggeli rosszullét, és szerencsére komolyabb problémák sem adódtak. Az első heteket konkrétan átaludtam, néha a munkahelyemen is a klasszikus bólogatós jelenetet játszottam az asztalnál ülve. Mindig is sportos életet éltem, így ezt - amennyire lehet - a terhességem alatt is folytatom. Ja, és még egy fontos infó: idén töltöttem be a 30. évemet. Párommal 3 éve vagyunk együtt, idén áprilisban házasodtunk össze. Még az is lehet, hogy a gyermek a házassági évfordulónkra érkezik.
