MMR: Oltás, amitől a gyerek kidől

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Oltási naplónk témája a soron következő, 15 hónapos korban beadandó MMR oltás, ami három betegség ellen nyújt védelmet: kanyaró, mumpsz és rubeola.

Oltási naplónk témája a soron következő, 15 hónapos korban beadandó MMR oltás, ami három betegség ellen nyújt védelmet: kanyaró, mumpsz és rubeola. Mindhárom esetben a kórokozók élő, gyengített változatait tartalmazzák az oltóanyagok, s ennek köszönhetően ez az oltás az, amit gyermekünk talán a legjobban megszenved.

A kanyaró vírus okozta betegség, a légzőszervet, a bőrt és a szemet támadja meg. Magas lázzal, köhögéssel és orrfolyással jár, az arcon viszkető, rózsaszín kiütések jelentkeznek. Lappangási ideje 10-15 nap. A fiatalabb orvosok nem is igen ismerik fel a tüneteit, pedig nem is olyan régen még rengeteg gyerek nyomta otthon az ágyat miatta. Egyes szakértők szerint, a betegség két héten belül nyomtalanul és magától gyógyul, 1947 óta mégis oltanak ellene, szövődménye ugyanis légúti fertőzések, valamint tüdő-, vagy középfülgyulladás is lehet. A kanyaróoltás azonban nem ad tartós védettséget, 11 éves korban újra oltják a gyerekeket.

A mumpsz, azaz a járványos fültőmirigy-gyulladás, szintén vírus okozta megbetegedés, lázzal, izomfájdalommal és fejfájással kezdődik. Az állkapocs vonalában lévő, fül alatti nyálmirigyek megduzzadnak, amitől a betegek szabályos pocok ábrázatot öltenek, s esetenként a herék és a petefészkek, valamint a női mellek is így járhatnak. Gyerekkorban viszonylag ártalmatlan betegség, ritkán követi szövődmény, igaz, nagy fájdalommal jár. Tizenéves és felnőtt betegek heregyulladása, mely az esetek 20 százalékánál fordul elő, azonban impotenciát okozhat (a betegség általában csak az egyik herét érinti, így a sterilitás esélye igen kicsi). Ezen kívül a mumpsz szövődményekén felléphet átmeneti agyhártyagyulladás és petefészek-gyulladás is. Bár ezek súlyos szövődmények, sok szakember keresi az ellenérveket az oltással kapcsolatban, többek között 1992-ben, a New England Journal of Medicine orvosi szaklap számol be arról a kutatási eredményről, miszerint az oltóanyagban lévő vírusok képesek cukorbetegséget előidézni. Az 1993-as év sem volt túl jó a mumpsz elleni oltáshoz, ugyanis a Lancet című szaklap adatai megerősítették, hogy a vakcina elismert szövődménye az aszeptikus meningitis.

A rubeola, szebbik nevén rózsahimlő is vírusos, fertőző betegség. Hőemelkedéssel, apró, tűpöttyös bőrkiütéssel, torokfájással és orrfolyással jár, s enyhe lefolyású. Az oltás indokoltságát az adja, hogy bár jóindulatú betegség, a terhesség első három hónapjában 50, 25, illetve 9 százalékos valószínűséggel okozhat magzati ártalmat. A rubeola elleni oltás élő vakcinájának egyik típusát a zöldmajom vesesejtjeinek tenyészetében szaporították, majd három oltás után nyúlvesesejt tenyészetre szoktatták. Egy másik típusnál pedig olyan sejteket tartalmaz az oltóanyag, amit emberi, elvetélt magzatok szövetéből nyertek (tüdő). A rubeola oltást 1969-ben vezették be, s mára a felnőtt népesség 85 százaléka természetes immunitással rendelkezik.

Az MMR oltást követően, mivel élő vírusokat tartalmazott az oltóanyag, oltási betegség léphet fel. A tünetek az oltást követő 7-9. napon jelentkezhetnek, leggyakrabban lázzal, s előfordulhat, hogy a rubeola, vagy a kanyaró bőrkiütései is észlelhetőek lesznek a gyermeken. A legyengített mumpsz vírus csak igen ritkán okoz szövődményt, azonban előfordulhat kétoldali nyálmirigy-duzzanat. A tünetek 2-3 nap alatt enyhülnek, a legfőbb teendő minden esetben a lázcsillapítás.

Sok kérdés merül fel azokban, akik még nem részesültek a kötelező rubeola oltásban, s tervezett terhességük előtt szeretnék magukat beoltatni. Hivatalosan a felnőtt nők oltásuk után három hónapig nem eshetnek teherbe. Amennyiben azonban kiderül, hogy az oltás idején a terhesség már fennállott, ez nem indikáció (javallat) a terhesség megszakítására! (OLTINFO).

ui: A cikkben szereplő kutatási eredmények utalása Neil Z. Miller: Védőoltások című könyvéből származnak, a teljes kutatást a mű nem tartalmazza.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.