Terhes szeretők, avagy hárman az ágyban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kevés olyan meghasonult érzés van, mint amikor terhesség közben kívánja a mami a szexet.

Kevés olyan meghasonult érzés van, mint amikor terhesség közben kívánja a mami a szexet. Pedig sok terhes nő kívánja. Aki vizuális típus, az eleve ráfaragott, főleg akkor, amikor a baba már termetes méreteket öltött és elfoglalta helyzetét a célegyenesben, konkrétan fejjel előre. Hogy a szegény apukák mit gondolnak, nem igazán tudom, bár sok családban a szexínség után talán kevésbé filozofálgatnak babafejeken és centimétereken.

Néhány nő szerencsésnek érezheti magát, mert a terhességével együtt megnő a libidója is. A középső trimeszterben tiszta főnyeremény, mert apuci egy fehérmájú nőt is kap a leendő gyermek ígérete mellé, bár ki tudja, lehet, hogy a természet a gyermekágyi szex megvonását kompenzálja. Sokan azonban nem érezhetik magukat ilyen szerencsésnek, mert a terhesség első harmada olyannyira megviseli a nő szervezetét, hogy a porceláncsésze ölelgetése, a bepakolandó ennivalók és az állandó alvás mellett a szex az utolsó utáni helyen áll.

Megváltozik a kismama önértékelése is. Hiába állítják az apukák, hogy a terhes nő igenis szép és kívánatos, felülről egy hordót szemlélve ez a kijelentés igen valószínűtlenül hangzik. A különböző gömbölyded testrészek pakolása is inkább röhögést válthat ki az idő előrehaladtával aktus közben, mintsem feneketlen extázist.

Nagy dilemma az orgazmus is, mert amennyire jó érzés az a néhány másodperces kielégülés, annyira elgondolkodtató az utána kőkeménnyé vált pocak. Most akkor mégsem szabad? Az orvos válasza sokszor megnyugtató, az esetek többségében semmi baja nem lesz a babának. Mert ami a mamának jó, az a babának is. Az orgazmus ritmusos összehúzódása a szakértők szerint megnyugtatja, elringatja a magzatot.

Regős Judit, a Velvet családi tanácsadója szerint ugyan tévhit, hogy a terhesség alatti szex koraszüléshez vezet, mégis nagyon sok emberben ott a félelem és csak emiatt nem élnek szexuális életet. Ha az önmegtartóztatásnak orvosi indoka nincs, megnyugodhatunk: a magzatot számos dolog védi a külső hatásoktól: a hasizmok, a méh, amely szintén csupa izom, a külső és belső magzatburok, a magzatvíz. Félelmünk tehát alaptalan.

A terhesség más nőt csinál belőlünk. Sokszor sírunk azon, amin nem is kell, sokszor meg röhögcsélünk, mint egy tini, a memóriánk meg legtöbbször Kenyában üdül nélkülünk. Fokozottan vágyunk arra, hogy kényeztessenek minket, örülünk minden figyelmességnek, s a szex talán az egyik legjobb csatornája a szeretetnek.

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.