Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Persze a mai világban lehet, hogy kissé bicskanyitogató a kérdés felvetése is, de sok anyukának komoly fejtörést okoz a tesók altatása.
Persze a mai világban lehet, hogy kissé bicskanyitogató a kérdés felvetése is, de sok anyukának komoly fejtörést okoz a tesók altatása. Így például nekem is, bár az utóbbi másfél évben gyakorlatilag nem bolygattam a kérdést, hiszen a legelső döntésem hosszú távon konzerválható.
.jpg)
Megszületik szemünk fénye, az egyes számú versenyző. Ha a körülményeink engedik és az életfilozófiánk is (azaz nem egy ágyban töltjük az első 15 évet), a baba előbb vagy utóbb elfoglalhatja kiskirályságát, a saját szobáját. Ez nálunk is így történt, s a szoba, ahogy nőtt a kisasszony, egyre inkább hozzáformálódott. Nem nagy helyiségről van szó, a panelokban jól ismert hálószobaméretet tessék elképzelni. Amikor megszületett a kettes számú versenyző, a probléma ott kezdődött, hogy egy picinykét nagy lett a korkülönbség, öt év.
Mindenki tudja, hogy az embernek addig vannak elvei, amíg nincsenek gyerekei, ez a szituáció is megmutatta megint, milyen okosan gondolta ki valaki. Mert amíg nem született meg a kistesó, addig szentül mondtam mindenkinek, hogy én márpedig közös szobába teszem a tesókat. Ugyanis nekem is mindenki azt mesélte, hogy a nagy meg sem moccan, fel sem rezdül a picire. Vagy esetleg csak az elején, aztán megszokja. Így utólag lehet, hogy csak azokat az anyukákat hallgattam meg, akiknek a lehető legkisebb volt a gyerekek közötti korkülönbség.
Nekünk másodjára olyan gyermek sikeredett, aki annyira hangos volt éjjel, hogy rá felébredtek a szomszéd kerületből is, nemhogy egy karnyújtásnyira lévő ágyról. Az éjszakai rumli nem akart szűnni, a család pedig egyre elcsigázottabb lett. A nagy ugyanis rendszeresen kimenekült hozzánk, így nekünk, ha a picitől tudtunk is aludni, csupán egy húsz centis sáv jutott.
Mivel két kis szobából és egy nappaliból állt a lakásunk, így meghoztam végül a kemény döntést és kipateroltam magunkat a nappaliba. Így mindegyik ül a kis birodalmán, van fiúszoba és lányszoba. A nagy már itt csinálja a leckéjét és amúgy is elvonulósan játszós, a pici meg korának megfelelően tojik a szobájára és a nappalit borítja be a játékaival.
Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy csak mi voltunk a bénák és tényleg működik az egy szobában altatás, vagy ebben is annyi féle vélemény van, mint amikor az egy ágyban alvós téríti a különalvóst és fordítva.
