Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha elég bátrak, kreatívak, esetleg elkeseredettek vagyunk, vagy úgy gondoljuk, hogy a mi gyermekünk mást érdemel, mint a száraz, poroszos iskolarendszer, írassuk hát be egy Waldorf-óvodába, iskolába, főiskolára.
Ha elég bátrak, kreatívak, esetleg elkeseredettek vagyunk, vagy úgy gondoljuk, hogy a mi gyermekünk mást érdemel, mint a száraz, poroszos iskolarendszer, írassuk hát be egy Waldorf-óvodába, iskolába, főiskolára.
De előtte mindenképpen ássuk bele magunkat mélyen ezen irodalomba, mert könnyen lehet, nem is arról van szó, és úgy, mint amire mi először gondolunk. Még ha nem is a saláta az...
Első ránézésre jó ötletnek tűnhet, mivel a gyerek élete csupa derű és boldogság egy waldorfos helyen. Mert a reklám az egész pedagógia mögött azt sugallja, hogy az ilyen intézményekben nevelkedett gyerekek élete 1000 százalékkal tartalmasabb, minőségibb és tudatosabb alapokra épül, mint a hagyományos helyeken.
A Waldorf szellemi atyja, Rudolf Steiner azt az alapfelvetést fogalmazta meg, hogy akkor tud a társadalom jó és alkalmas embereket felnevelni, kitaníttatni, ha a nevelés kikerül az állami irányítás alól, s a társadalom saját szervezetén belül, önigazgatás útján működik. A cél olyan szociális minőség megteremtése volt, amelyet a szabadság, egyenlőség, testvériség belső mozgatórugójának is nevezhetnénk. Ugye milyen utópisztikus gondolatok?
Az első Waldorf-iskola 1919-ben nyitotta meg kapuit Stuttgartban, amikor Steinert felkérték, hogy a WaIdorf Astoria cigarettagyár munkásainak hozzon létre egy iskolát. Az elmúlt közel egy évszázadban nagy karriert futott be a világon a Waldorf-szellem. Hazánkban az első ilyen iskola 1926-ban indult, még részben német nyelven, az első magyar nyelvű pedig 1989-ben Solymáron. Ma már 16 Waldorf intézmény működik nálunk is.
De mitől más mindez, mint a hagyományos pedagógiai intézmények? Valóban nagy-e a szakadék egy normál és egy Waldorf-hely között, vagy csak árnyalatokkal térnek el egymástól?
A legfontosabb különbség az oktatók szerint, hogy a Waldorf-pedagógia meghagyja a gyereknek azt a (máshol) luxust, hogy gyerek maradjon. Az óvodai élet gyakorlatilag minden szempontból elfogadható, nem támadható, hiszen a követelmények ekkor még nincsenek egyértelműen megfogalmazva. A hagyománytisztelet, a közös, játékos tevékenységek pedig csak a javára válhatnak a gyerekeknek. A gyerekek vegyes csoportokban vannak, a kicsik együtt a nagyobbakkal, akik segítik őket, s ez a családot mintázza. Az élet menete az évszakokhoz igazodik és az ünnepekhez, ami jól követhető a gyerek számára.
Az érdekes és vitatott pont az iskoláztatás. A lényeg mindenekelőtt a feszített tempó kiküszöbölésén van. Egy Waldorf-iskolában a gyerekek második év végére tanulnak meg írni, míg az állami intézményekben már az első év végén ez követelmény. Nincs bukás, dolgozat. Mi ez a gyerek szempontjából, ha nem kánaán?
Sokunkban felmerül azonban, hogy jó-e a gyereknek mindez, nem fogja-e később a kárát látni ennek a nagy szabadságnak. Mindenkinek eszébe jutnak az alternatív iskolák kezelhetetlen gyerekei, akik később képtelenek beilleszkedni valamelyik egyetemre, főiskolára. Tévhit azonban, hogy a Waldorf-iskolákba gyenge képességű gyerekek járnak. A nevelés szellemisége mélyen belenyúl a gyerekek életébe. Nagy általánosságokban csak néhány példát említünk. Nem kell a gyerekeknek vegetáriánus étkezést követni, de csak otthon. Az iskolákban, óvodákban nem esznek húst. A játékok kizárólag természetes anyagokból készülnek, mint fa, háncs, nád. Nem használnak bizonyos színeket, amelyek árthatnak a gyerekek fejlődésének és még sorolhatnánk a modern világtól való elszigetelésre törekvéseket.
Nagy probléma az állami iskolák és a Waldorf iskolák közötti átjárhatóság is. Általában 3. és 6. osztályban lehetséges, amikor kapcsolódási pontok vannak, de alapvetően különbözeti vizsgával tudnak csak a gyerekek váltani.
S ugyan van már lehetőség Waldorf-iskolában folytatni a főiskolai tanulmányokat is, elgondolkodtató, hogy valóban szükség van-e a gyerekünket elszigetelni a normál tömegtől? Hiszen előbb-utóbb nyilván integrálódnia kell a gyereknek, ha nem az iskolarendszer keretein belül, hát a munkahelyén. A kezdeti könnyítés később nem lesz-e nagyobb nehézség, amikor sokkal később találkozik azokkal a problémákkal, amellyel más már gyerekkorában szembesült?
A szélsőségek mindenhol károsak. Nevelésben, politikában, vallásban, szerelemben. Vagyunk-e olyan bátrak, hogy a gyerekünket merjük nem átlagossá nevelni, neveltetni? Vagy maradunk inkább Waldorfban is csak a salátánál…
Forrás: Vekerdy Tamás: A Waldorf pedagógia, Jármay Balázs: A Waldorf pedagógia
