Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Anyós lettem, más lassan tíz éve.
Anyós lettem, más lassan tíz éve. Na nem a klasszikus értelemben, mert mindkét lányom élettársi kapcsolatban él, de mégis. Magam nagyon sokat szenvedtem az anyósomtól, már akkor megfogadtam, hogy ha elérem, én nem leszek "anyós". Már a szó is ronda. Házasságkötésünk előtt a mama nagyon kedves volt a maga módján, de az esküvő után ellenségemmé lett, akkor nem értettem, miért.
Egyetemistaként házasodtunk, szolgálati lakást ígértek a leendő munkahelyen, de természetesen egy évvel később készült el, így az anyósékhoz költöztünk haza. Oda született az első gyerek is. Teljesen tanácstalan voltam, miért köt bele minden létező dologba a mama, aki nem is titkolta, hogy nem tud elfogadni. Sok év telt el, amíg megértettem, hogy harcolt velem (én viszont nem) az egy szem fiáért. Ma sem értem, miért, én soha nem akartam a férjemnek az anyja lenni, és az anyját kitúrni az életéből, soha nem állítottam válaszút elé, hogy vagy anyád vagy én, soha nem tartottam távol sem őt, sem a gyerekeket az anyóstól.
Anyám a férjemet fiaként szereti. Van viszont egy öcsém, aki 41 évesen házasodott meg. Hurcikált haza lányokat, de az anyámnak valahogy egy sem jött be, aztán mikor az öcsém már vészesen befordult magának való agglegény lett, jött egy szerelem az életébe, és az anyám örömmel fogadta a menyét, mert féltette az öcsémet attól, hogy végleg egyedül marad, "ha már ő nem lesz". Együtt is laknak az öcsémék egy gyerekkel az anyámmal, aki özvegy. Nem állítom, hogy ideális, de úgy tűnik, nekik kis zökkenőkkel megy. Az unokát anyukám imádja, a menyével is kijön, bár nekem néha panaszkodik, de a sógornőm is nekem panaszkodik, sőt az öcsém is nekem panaszkodik.
A mai napig nem tudom eldönteni, az egyszem fiús anyák tipikus féltékenysége volt-e az anyósom utálata mögött, vagy akaratom ellenére én rontottam-e el valamit. A mama hat éve meghalt, de a mai napig sajnálom, hogy ellenségként állt hozzám majd negyed századon keresztül.
Férjem és köztem emiatt soha nem volt konfliktus, ő is úgy ítélte meg, hogy az anyja a hunyó. Ma már tudom, a mamával el kellett volna beszélgetni, hogy nem akarok én a helyébe lépni, nem vagyok ellenség, bár azt hiszem, nem értette volna meg... ki tudja.
Egyik nagylányom szerencsére teljesen normális anyóst fogott ki, a másik azonban szintén egy fura nőt kapott. Nem tudok neki igazán segíteni...csak arra kérem, legyen toleráns, amíg bír.
Ami érdekes, az apósok ezekből a dolgokból valahogy kimaradnak... Az is érdekes, hogy a lányos anyák toleránsabb anyósok, mint a fiúsok, illetve mintha a meny ellenség volna, a vő meg nem, ha fiú is van, meg lány is.
Ti hogyan oldjátok meg ezt a kérdést?
Nilüfer
