Tudom, hogy úgy tűnik, mintha én az egész terhességet végigparáznám, és nem élveznék semmit, de azért ez koránt sincs így.
Tudom, hogy úgy tűnik, mintha én az egész terhességet végigparáznám, és nem élveznék semmit, de azért ez koránt sincs így. Heti egy rövid bejegyzésben azonban mindössze az újonnan felbukkanó gondolatokra futja, hiszen bármennyire is mást gondol az ember az elején, egy idő után az agya tényleg nem jár máson, mint a gyerekén, meg azon, hogy milyen lesz, ha kijön onnan.
Én nem vagyok egy kifejezetten érzelgős-lelkizős tipus, de valóban igaz, hogy az ember a szülés közeledtével egyre inkább befelé fordul. Talán azért mert ahogy telik az idő, egyre több időt tölt önmagával, hiszen egyre több olyan dolgot csinál, amiről nem terhes barátainak még csak beszélni sem mer, például szoptatási tanácsokat olvasgat az interneten, vagy éppen eldobható bugyiért és mellszívóért rohangál a városban.
Amíg lehet, persze fenntartja a vagány kismama képet, jön-megy, mutogatja a hasát és a beszélgetésekben kerüli a terhes témákat, aztán végérvényesen eljön a pillanat, amikor ez az egész összedől. Nekem például ez a hét volt a határ.
Elhatároztam ugyanis, hogy nyolcadik hónapom ellenére ha törik, ha szakad, én kimegyek a Szigetre, találkozok végre mindenkivel, az összes nem terhes barátnőmmel (akiket majd megkérek, hogy menjenek egy kicsit lassabban, mert én már csak totyogni tudok), és az sem lesz baj, hogy rajtam kívül mindenki igen hamar feloldódik majd az alkoholos mámorban. Én meg csak állok ott majd a nagy hasammal, és hallgatom a zenét.
Na, aztán a napokban visszajött a meleg, ma bementem két órára a városba, és már abba elfáradtam, hogy kikászálódtam a kocsiból. Ez alatt a két óra alatt háromszor kellett pisilnem, egyszer le kellett ülnöm, mert görcsölt a hasam, még a légkondis boltban is izzadtam, és persze megint elefántlábakkal jöttem haza. Szóval nem megyek a Szigetre, nincs értelme, itthon leszek vagány kismama, felrakom a lábam az asztalra és berakok valami idétlen filmet.
El kell fogadnom, hogy a nem terhes barátaim, - és valószínűleg nem egyszer majd a gyerekem apja is – most már nélkülem mulatnak, és ez rendben is van így, csak az a hátralévő nyolc hét, amíg az eredményt végre a kezembe foghatom, még nagyon távolinak tűnik.
