A Föld túlnépesedik, a magyarok fogynak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ENSZ július 11-ét Népesedési Világnappá nyilvánította, miután 1987-ben ezen a napon született meg az ötmilliárdodik ember.

Az ENSZ július 11-ét Népesedési Világnappá nyilvánította, miután 1987-ben ezen a napon született meg az ötmilliárdodik ember. A világnap célja felhívni az államok figyelmét a Föld túlnépesedésének veszélyeire, a kedvezőtlen demográfiai folyamatokból fakadó nehézségekre.

A XX. századot 1,6 milliárdos lélekszámmal kezdte az emberiség, 1960-ban 3 milliárd ember élt a Földön, s ez a szám 1999-re megduplázódott: az ENSZ számításai szerint október 12-én született meg a hatmilliárdodik ember. A világnépesség csaknem 80 millióval nő évenként, s mára már meghaladja a 6,5 milliárdot, írja az MTI.

A legnépesebb országok Kína és India, lakosságuk meghaladja az egymilliárdot. Utánuk következik az Egyesült Államok, amelynek népessége már elérte a 300 milliót, majd Indonézia és Brazília. Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Japánban erősen öregszik a lakosság. Az ENSZ szerint a XXI. évszázad közepén 9,1 milliárd (más prognózis szerint 9,3 milliárd) ember él majd a Földön, s a fejlődő országokban élők teszik ki bolygónk lakosságának 90 százalékát.

A demográfusok úgy vélik, ezzel párhuzamosan a fejlett gazdasággal és alacsony születési rátával rendelkező államok - elsősorban az európai országok és Japán - lakossága a következő fél évszázadban csökkenni fog. Európa lakossága ötven évvel ezelőtt a Föld teljes lélekszámának 22 százalékát adta, ma már ez az arány az alacsony születésszám miatt csak 11 százalék, s becslések szerint 50 év múlva mindössze 6,5 százalék lesz. A népességfogyás azonban súlyos gond is: egyre kevesebb aktív korúnak kell eltartania az arányaiban növekvő időseket.

Magyarország népesedési szempontból a negatív példák közé tartozik, de egyre több ország kerül hozzá hasonló helyzetbe. Az ország mai területén az 1870. évi népszámlálás adatai szerint 5 millió 11 ezer fő élt. A népesség 1941-ig töretlenül emelkedett, a II. világháborús veszteségek és a háborút követő népességmozgás következtében 1949-ben visszaesett, majd 1980-ig ismét növekedett, számol be az MTI. 

A halálozások számának több mint három évtizede tartó folyamatos növekedését a születések száma nem tudta ellensúlyozni, ennek következtében 1981-től folyamatosan fogy a népesség. Az egy nőre jutó gyermekszám messze elmarad a kívánatostól: az ideális 2,1-2,2 lenne, ma ez a mutató 1,3-1,4 körül alakul. Hazánk becsült lélekszáma április végén 10 millió 56 ezer fő volt, s előrejelzések szerint 2050-re kilencmillió alá csökken, ha nem sikerül a kedvezőtlen folyamatokat megállítani.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Szülőség

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.