Fél nap alatt kétszer születtek hatosikrek Amerikában

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tíz órán belül kétszer is hatosikrek születtek Amerikában - jelentette az ABC hírtelevízió kedden.

Tíz órán belül kétszer is hatosikrek születtek Amerikában - jelentette az ABC hírtelevízió kedden. Mind a tizenketten kórházi kezelésre szorulnak. Az amerikai tévéállomás információi szerint a Minnesota állambeli Minneapolisban egy 24 éves asszony négy kisfiút és két kislányt hozott világra vasárnap éjfélkor. Alig tíz órával később az arizonai Phoenixben három kislány és három kisfiú született egy 32 éves anyától császármetszéssel, írja az MTI.

A phoenixi hatos ikrek egyike

A minneapolisi babák a terhesség 22. hetében születtek. A legkisebb alig 30 dekás, állapotuk kivétel nélkül kritikus. Szüleik több mint egy éven keresztül sikertelenül próbálkoztak a terhességgel, majd az anya, Brianna Morrison vállalta a termékenységet serkentő hormonkezelést. Amikor kiderült, hogy hat magzat nő a méhében, az orvosok tanácsolták, hogy csak kettőt tartson meg, de Morrisonék ezt elutasították.

Az arizonai ikrek, Jenny és Bryan Masche gyermekei mesterséges megtermékenyítéssel fogantak. A peteérést gyógyszerrel stimulálták. Tíz héttel korábban születtek a kelleténél, de súlyuk az egyik kisfiú kivételével meghaladja az egy kilót. Apró tüdejük fejletlen, és a gyógyszerek mellékhatásaként igen aluszékonyak. Öt újszülöttet lélegeztető gépen tartanak, de hat-nyolc héten belül a szülők mind a hatot hazavihetik, tudósít az MTI. 

Természetes körülmények között egyébként rendkívül alacsony valószínűséggel fogannak hatos ikrek. Ennek esélye mindössze egy a 4,7 milliárdhoz, a meddőséggel kezelt nők esetében azonban magasabb az előfordulás aránya.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.