Igen, tudom, ez nem volt szép. Főleg azért, mert rólam is lehetne naponta körmailt írni, az aktuális hülyeségeimről, de most nálam a klaviatúra, szóval én írhatok. Mert néha úgy vagyok a férfinéppel, mint azzal a bizonyos csokoládéval, amire ráírják, hogy mogyorót csak nyomokban tartalmaz.Így van ez, amikor rádöbbenünk, hogy a férfi más, mint mi, de még mennyire! Mert az rendben van, hogy elolvassuk az Elfújta a szelet rögtön egymás után kétszer és gigantikusra picsogjuk az orrunkat, kedvesünk pedig döbbenten és egyben reménykedve les fel a laptopja felett, hogy ki halt meg, talán az anyósa? És itt van a kutya elásva. Amíg mi el tudunk merülni a természet apró szépségeiben akár órákig, vagy odaadóan hallgatjuk a szomszéd Juci életének atomjaira hullását, addig ő talán, mondom, talán veszi csak észre, hogy a szomszéd ház teteje beomlott és egy teljes lakópark épül két sarokkal odébb.
Vagy jöhet egy másik példa. Ilyen játék nálunk a kajakerülgetés. A nagy tálban az utolsó darab könnyed elvétele nem okoz neki különösebb lelki fájdalmat akkor sem, ha egy vagy kettő bociszemű gyerek csorgatta rá a nyálát. Ha történetesen a saját tányéromon hagyom a legjobb falatot utoljára, angyali vigyorral tudja elhoppolni előlem, kifejlesztve azt a gyomorszorító érzést, hogy meg kell az ételért küzdenem. De így járnak a legjobb csokoládék, amit a nyúl és a télapó hoz, amit hetekig nem merünk megenni, mert annyira finom. Ő jön, és kétpofára betolja. Ez van. De szerintem csak az alakunkat félti.
Aztán jönnek a szülinapok, névnapok és egyéb ünnepek, amikor megkapjuk minden évben a szokásos kis hálás parfümünket, ami büdös, mint állat, és piros pulóverünket, ami a nyolcvanas években volt utoljára divat és mi mindezért hálásak vagyunk, mert hát gondolt ránk, az ő suta módján. Nekem a legjobban a régi lelkizések, világmegváltó dumák hiányoznak. Ezt egyszer meg mertem említeni. Éppen sétáltunk a Lánchídon, és végül kínomban, miután az istenért sem tudtam harminc lelkizős témába sem belevonni, félvállról odavetettem, hogy számolja ki, hogy mennyi víz suhan át a híd alatt percenként. Ezt hazáig számolta lelkesen. És asszem rájöttem, hogy a régi lelkizések sem érnek a pasikkal, mert gyanítom, ők akkor valami egészen mást akartak. Bár végül is abban is van hév, meg költészet.
Különös figyelmet érdemel, hogy mennyire nem tudják megérteni a problémázás és elméletgyártás fogalmát és létét. Megtudta a Gizi, hogy mit mondtam róla, meghallottam, hogy mit mondott rólam az Ági, mennyire gáz, hogy egymás után két bulin ugyanaz a felső volt rajtam, mit vigyünk az óvó néninek évzáróra, stb. Erre Ő, kerek szemekkel süvölti, hogy mit izgulok. Tényleg, mit is?
Nem értik azt sem, hogy a női táskának lelke van. Mindegyiknek. A benne szunnyadó kiskanálnak, a tavalyi szaloncukornak, a három öngyújtónak, hiába vagyunk éppen leszokva, egyszóval mindennek. Engem példának okáért ki lehet röhögni. Saját magamon tudok a legjobban mulatni. Amikor hullafoltokkal meglátogattam az éjjeli ügyeletet és az ügyeletes doki kerek 10 percig nem jutott szóhoz a röhögéstől, én is röhögtem. De csak otthon. Amikor a biciklin rutinból a "figyeld a hátsó autókat" felkiáltásra kerestem a visszapillantót elöl fent, azon is. De ha mondjuk velük van valami és te sírva röhögsz, de legfőképpen próbálsz halkan, hogy ne vegye észre és persze észreveszi, szóval akkor kitör a háború. Mert őket komolyan kell venni.
Elárulok egy titkot. Én akkor szeretem a legjobban, amikor éppen kiröhögöm. Mert akkor olyan emberi, akkor olyan, mint én. Amikor azt mondják, hogy húú, de szőke, de hát rájuk mit is mondhatunk? Talán hogy rendőr? (bocs a rendőröktől).
Lányom néha nem érti, amikor az apja pontosan úgy baromkodik vele, mint egy kölyök. Ilyenkor tanácstalanul néz rám, hogy most miért csinálja ezt vele. Én erre csak azt szoktam mondani, hogy nézzen körül az oviban a sok kis pasi körül! Belőlük is apuka lesz, szóval nem tudom, hogy mit nem ért. Mert ők azok, akik gátlástalanul masíroznak át cipőstől a frissen kinyalt lakáson, akik kisgolyót csinálnak a zoknijukból, akik beszólnak anyánknak, és utána röhögnek, hogy csak vicc volt, akik bárhol képesek gázosítani, zárt térben, reggelinél, szóval ők a mi pasijaink.
De ők azok, akik könnybe lábadt szemmel videózzák a gyerekeiket fellépésekkor, akik ugranak, amikor valami nyavalyánk van, akik lelkesen ott állnak mellettünk, bármi baj ér minket, akik nyugodtak maradnak akkor is, amikor mi már hisztizünk és pánikolunk és akiket úgy szeretünk,ahogy ők ezt nem is gondolják.
És most elárulom azt is, hogy hiába mondja azt, hogy neki a kutya a lelki társa, mert annyit cikizem, én tudom, hogy igaziból én vagyok, csak ezt ő nem tudja. De nem baj! Majd egyszer megírhat ő is engem.
win
