A pasimnak sosem volt erőssége a reggeli (mit reggeli, délelőtti) felkelés. Azt gondoltam, ha valamit, ezt biztos megváltoztatja a gyerek. De tévedtem. Mi felkelünk fél 7 és 8 között Leával, átvonulunk a nappaliba, ő pedig alszik. Ha munkanap van, akkor húsz perccel tovább, mint az utolsó időpont, amely még biztosítaná, hogy pontosan beérjen, ha hétvége, akkor amíg fel nem keltem. Konkrétabban: szombatonként inkább elhúzunk az apámhoz, reggel 9-től este 6-ig, mint hogy ne tudjunk koradélutánig bemenni a hálóba, és utána egy másnapos tévéző dinoszaurusszal kelljen megbirkózni a nappaliban, vasárnap pedig hangulatszerű időpontban besokallok attól, hogy már megint nincs egy fél órám magamra, és kirángatom az ágyból az álomszuszékot. Közben meg nem értem, hogy lehet ennyit aludni egy végigaludt éjszaka után? Hiszen én már teljesen leszoktam az alvásról.
Tündééknél egyenlősdi van: oviba hétköznap az apa viszi a nagyobbikat, hiszen úgyis megy dolgozni, hétvégén pedig egyik nap az apa, másik nap az anya aludhat tovább.
Hogy kiderítsem, másoknál hogy megy ez, nagy felmérést végeztem az index.hu dolgozói között. Az eredmény: többnyire a nők kelnek korábban, de azért a pasik is felkelnek jobb híján elég hamar. A legjobb dolga egyértelműen az én férjemnek van, a nők közül pedig Tm álnevű válaszolónknak, akinek a férje „Superman és Mary Poppins szerelemgyereke”. (A fogantatást inkább ne próbáljuk elképzelni.)
T. fiatal, gyermektelen férfi. Válasza naiv: „Bár apa még nem vagyok, de olyat nem nagyon hallottam, hogy apa kelt volna fel, nyilván azért, mert neki dolgozni kell menni.” Ebből is látszik, hogy nem tudja, a gyerekek jóval korábban keltenek, mint a reggel kilences munkakezdethez szükséges felkelés.
Zs-ék a klasszikus felállásban dolgoznak: „Nálunk mindig én kelek fel reggel, eddig kb. a 2 év alatt 3 kivétel volt, amikor valami buliból nagyon készen jöttem haza hajnalban. Cserébe viszont mindig ő altatja a gyereket, kivéve azokon a napokon, amikor foci van. Reggelit én csinálok, az öltöztetésben ő is részt vesz. Hétvégen is csak addig lehet aludni, ameddig a gyerek.”
Z-ék is munkamegosztásban csinálják a dolgot. Éjszaka az anya kel, hiszen szoptatni úgyis ő tud, reggel az apa. Azért ez esetben rásegít a természet, mert az apa amúgy is koránkelő. (Én is az vagyok, na de nem mindig és nem ennyire.)
A. a gyermekkorára emlékezve ezt a nosztalgikus, szelíd emléket idézi fel: „Nálunk anyám kelt hajnalban, cserébe apám vakart ki a szarból. Aztán önálló akaratom lett, ami azzal járt, hogy a szüleim akkor keltek, amikor zseblámpával belevilágítottam a szemükbe. Egy idő után eltűntek a zseblámpák a háztartásból.”
Az idősebbeknél amúgy az iskolakezdethez kötődik az apa nagyobb mértékű reggeli bevetése: suliba ő viszi a gyerekeket, és akkor az anyának vagy nem kell felkelnie, vagy csak a kisebb gyerekeket kell pesztrálnia. (Nálunk nem: mindkét szülőm kelt, kivéve amikor az anyám pihenhetett.)
L, a kétgyerekes apaexpert, aki azt hiszi, későn kel, no de nyilván nem délre viszi a porontyokat oviba: „Mindig az anya. Spontán, ezek örök emberi értékek, még egy úgyneveztt modern lány sem kérdőjelezné meg őket. Meg a nők amúgy is korábban kelnek. És nem tudják fekve lereagálni az ütéseket. Sem a köpést, sem az arcra helyezett ízeltlábút. Reggel reggelit néha csinálok, bár általában addigra éhen halnának, ha az anyjuk nem adna nekik. Meg elviszem őket oviba, kábé felesben. Hétvégén a nők bosszút állnak és felkeltenek ugyanakkor. De ez a minimum, én csonkolnék is, ha nő lennék.”
Az R. álnév mögé bújó nyilatkozónknak hasonló sors jutott, mint nekem. A férj reggeltől késő éjszakáig dolgozik, ezért „a reggeli teendők értelemszerűen rám hárulnak, hétvégén is én kelek fel. Utóbbi annak is folyománya, hogy péntek-szombat este én még nem ihatok szoptatásilag, de a férjem igen, sőt.”
Tm. hosszan és szórakoztatóan írja le a reggeleiket. Az utolsó mondat az én vágyálmom: „Hát nálunk az esetek 98%-ban együtt kelünk, ez alól kivétel volt, amikor 2 hónapja megkezdtük a majd másfél éves G. leszoktatását az éjszakai szopásról. B. éjszakázott, emiatt tök természetes volt, hogy reggel viszont kitereltem mindenkit a nappaliba, hogy ő alhasson még egy kicsit. Reggelit a pasim csinál, közben rendet rakok, majd elrohanok zuhanyozni, mert később már nincs rá mód. A többiek reggeliznek, aztán B. elbicajozik Sz-szel oviba, a hétvége annyiból más, hogy akkor nevelési szempontból teljesen elítélendő módon minimaxszal kiiktatjuk Sz-t 10-ig, G. meg jó esetben elmolyol magában akar fél 9-ig is. Szóval az egygyerekezés a mi Kánaánunk. A továbbalvás igazából önkéntes ajándék a másiknak.”
És nálatok? Mindig a csaj, mindig a pasi, felosztás, vagy ajándék?
