A szoptatás csökkenti a mellrák kockázatát

A szoptatás bizonyos fokú védelmet jelent az emlőrák ellen, és csökkenti bizonyos tipusú emlődaganatok kialakulásának kockázatát még azon nők körében is, akik 25 éves koroknál később vállalkoznak gyermekszülésre - hangzott el hétfőn az Amerikai Rákkutatási Szövetség (AACR) éves találkozóján Los Angelesben.


Korábbi kutatások azt az egybehangzó eredményt hozták, hogy a 25 éves koruk előtt szülő nők valamilyen mértékben védelmet nyernek az emlőrák ellen, ezzel szemben azoknál a nőknél, akik később szülnek, megnövekszik a mellrák kockázata, írja az MTI.

Az 55 éves, vagy idősebb asszonyok vizsgálata során a Dél-Kalifornia Egyetem orvosi fakultásának kutató csoportja egyértelműen megállapította, hogy a szoptatásnak az emlőrák ellen védő hatása van, függetlenül attól, hogy egy nő 25 év alatt, vagy felett szülte első gyermekét.

Ez a hír azért is fontos, mert az Egyesült Államokban egyre több nő dönt úgy, hogy 25 éves kora után vállal gyermeket. Ezek az asszonyok csökkenthetik az emlődaganat kockázatát, ha úgy döntenek, hogy szoptatják gyermeküket, vagy gyermekeiket - hangsúlyozta a vizsgálatot végző kutató csoport vezetője.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek