Soha nem törődtünk a gyerekeinkkel annyit, mint napjainkban.
Soha nem törődtünk a gyerekeinkkel annyit, mint napjainkban. Ez tény, még akkor is, ha folyton azon aggódunk, hogy széttévézik, -számítógépezik az agyukat. Arról azonban, hogy milyen felnőtté válnak, egyelőre fogalmunk sincs. Úgy, ahogy arról sem például, hogy a bárányhimlő elleni oltás, milyen szinten védi majd később a gyerekeket. Mert ez a generáció más, mint mi, ahogyan mi is más világ voltunk már nagyanyáinknak. És ez nem feltétlenül a rossz felé visz. Ami elgondolkodtat bennük, az az ingerküszöbük, amit nap mint nap egyre magasabbra teszünk.
Ezzel nem feltétlenül a televízióra gondolok, meg a mindenféle csoda virtuális világokra, ami mellett érthető, hogy egy sima könyv melósabb örömforrás, mint a készen kapott élmények. Arra a hihetetlen lehetőségre, amibe a mi gyerekeink már beleszületnek.
Amíg nekünk a leveleink a világ másik végére 2 hétig mentek, aztán a válasz is addig jött, ma már percek alatt lebonyolíthatunk bármíly eszmecserét mailen, gyakorlatilag az őserdőből is. Ja, meg mobillal is. De hát a távolság áthidalása egyben azt is jelenti, hogy simán megtörténhet az is, hogy egyszem porontyunk tizenévesen külföldön tanul. Juhé! És ott is él majd örökre. De nagyon előre szaladtam, mert ez már a hab a tortán. Egyelőre ott tartok még, lévén gyerekeim alulról ütik csak az egy métert, hogy amíg egy játszóházban az anyjuknak tátva marad a szája, ők minden gondolkodás nélkül vetik bele magukat a labdák, mászófalak, várak, ugrálók csodavilágába. Nyaralni bababarát helyre megyünk (jó, mi nem, de ti biztosan), étteremben gyerekmenüből is választhatunk. Olyan foglalkozásokra hordhatom már 7 évesen a lányomat, amikről én ennyi idősen nem is hallottam. És ha nem akarnám, akkor is hordanom kellene, mert mindenkit hordanak gyakorlatilag, mindenkinek elérhető, már nem csak egy elszigetelt csoport jut hozzá a jóhoz. A játszóterek hét nyelven beszélnek, sőt, azokat is lecserélik nyolc nyelven beszélőre. Csak, hogy EU-konform legyen.
Aztán ne felejtsük ki a nyelvtanulást sem. Akár egy éves kortól is taníttathatják a kölköt a lelkes szülők, iskolában azonban már most nagyobb esélyük van megtanulni tisztességesen egy esetleg két nyelvet, mint nekünk anno csereüdülésekkel és magán nyelvórákkal együtt.
Összevetve a fenti lehetőségeket, a technika vívmányait, a világ jelenlegi fejlődésének az irányát, sokszor nem tudni, hogy aggódnunk kell-e gyerekeink jövőjéért, vagy irigykedni, hogy nekünk ez mind nem adatott meg. Ki tudja, lehet, hogy az utánunk következő nemzedék mind elszúrja. Mert a chateléstől szociálisan zombik lesznek, a virtuális élettől elhíznak, mert amúgy nem mozognak. Megtörténhet, hogy nem is fogják azt a töménytelen információt úgy és arra felhasználni, amire tehetnék, csak hülye vírusokat írnak majd, meg láncleveleket, társkereső oldalakat. És biztosan lesz majd köztük néhány úttörő, de azt is lehúzzák majd, mert egy fecske nem csinál nyarat.
Lehet, hogy egyszer majd osztálytársak nélkül fognak tanulni egyenfehér ruhában, mint egy scifiben. Az is lehet, hogy az a családforma lesz természetes, hogy öt kontinensen fognak szétszóródni a rokonok. Lehet, hogy később majd mind egy nyelvet beszélnek és nem aggódnak majd a ráktól sem, mert beoltották őket ellene, amikor születtek. És az is megtörténhet, hogy olyan intelligenssé válik majd az emberi lény, attól a hihetetlen mennyiségű tudástól, amit évezredek óta keresünk, kutatunk, hogy valóban lesz majd belőlünk egy tökéletes faj. De erre most kevés esélyt látok. Meg amúgy is, most mikróban gondolkodom, makró helyett.
Egyszóval a világ most látszólag róluk szól, a gyerekeinkről. Legalábbis elég meggyőzően. Kérdés, hogy rá kell-e jönniük egyáltalán arra, hogy az élet nem csupán móka, kacagás, szárnypróbálgatás ,lehetőség? Vagy tényleg akkorát változunk, hogy képesek leszünk a környezetünket úgy alakítani, ahogyan a gyerekeinkét varázsoljuk a szerintünk tökéletesre? Megtörténhet esetleg az, hogy amíg a mi generációnk kényszer pályákon, viszonylag szerény lehetőségekkel élt, addig ők valóra válthatják nagy eséllyel az álmaikat. Mert megtanulták, hogy övék a világ.
win
