Számításaimmal ellentétben alig negyed óra alatt elértem az Örs vezér teréről a Budapesti Vásárcsarnok parkolójába. Hatszáz forint kicsengetése után biztonságba helyeztem az autót a kerítésen belül, majd elindultam a pénztárak felé, ami a parkolóőr szerint 200 méterre volt, de a jeges szélben legalább a duplájának tűnt.
Tíz percet álltam sorba a jegyért, hallgatva a sok gyermekéről fecsegő kismamát, majd a pénztáros nő közölte, hogy nem tud visszaadni az ezresből, amivel a kilencszáz forintos jegyért fizettem. Kivárhattam volna, amíg valaki apróval fizet, de tekintettel fagyásban lévő ujjaimra, inkább veszni hagytam a százast és bemenekültem a hideg elől a börze épületébe.
A szokásos zsibvásáros hangulat fogadott, kismamák és anyukák tülekedtek, lökdösődtek az asztalok között, attól félve, hogy valaki elvisz előlük valami hiperolcsó babaruhát.
Nem akartam semmit venni, de ahogy az lenni szokott, nem bírtam ellenállni egy lila plüss kardigánnak, és ezzel beindult a "vásároljunk minél több édibédi gyerekruhát" -gépezet és elkezdődött a pénztárcagyilkolás.
Beálltam én is, hagytam magam sodorni a tömeggel, ahol pedig valami érdekes ruhát láttam, ott kievickéltem az asztalig és megfogdostam az árut. Ami nagyon tetszett, arra szemérmetlenül alkudtam, mindenhol odaadták olcsóbban a ruhákat. Így vettem négyszáz forintért plüssnadrágot, polár pulóvert, háromszázért csillogós farmerszoknyát és még egy ünneplő bársonynadrágot és bársonyszoknyát is kaptam hatszázért. Érdemes volt végigmenni az egész területen: ugyanaz a nadrág például kétszer annyiba került egy másik árusnál.
A sorok között haladva hol izzasztó meleg volt, hol sarkvidéki levegő hűtötte a nedves hátam. A büfénél rengetegen álltak sorba, hogy aztán állva fogyasszák el jó drágán megvett szendvicseiket.
Volt játszóház, tartottak babamasszázs-bemutatót, és még a babakaját is meg lehetett melegíteni. Néha elkapott az ócskapiac-fíling, rengeteg rongyos, szakadt ruhát kínáltak, de sok kiváló minőségűt is lehetett túrni, olyat, amiről meg nem mondaná az ember, hogy nem új.
Senki nem törődött a szabályokkal, mi szerint csak az asztalról lehet árulni, a sorok között számtalan ruhafogas, ruhákkal teli járóka, kosár foglalta a helyet, nehezítve a hömpölygést.
A börze legérdekesebb pillanata az volt, mikor az egyik asztal alól furcsa nyávogást hallottam: egy babahordozóban igazi három hónapos fiúcska nyekergett, míg szülei árulták portékájukat.
Aki nem használt holmikat akart vásárolni, az a kiskereskedői sorokban vehette meg az új babaruhákat, babakocsit, felszerelést.
Már épp indulni akartam haza, mikor megláttam egy anorákot, olyat, amit már hosszú ideje kerestem a lányomnak, hogy az oviban majd tudjon benne hóembert építeni. Mivel készpénz nem volt már nálam, keresni kezdtem egy bankautomatát. Kiderült, hogy csak az épületen kívül, jó messze, egy másik kapunál tudok pénzt felvenni. Hatalmas batyuval vágtam át a pusztán. Csonttá fagyva értem az automatához, ahol kiderült, hogy az nem működik. Másik pedig állítólag az egész területen nincs.
Szerencsére visszafelé egy ismerősbe botlottam, aki kisegített az anorák árával. Az utolsó zsákmány beszerzése után befejeztem a vadászatot. Ekkor már csak az autómig kellett eljutni és imádkozni hazafelé, hogy jó legyen az anorák mérete. Jó lett.
