Judit barátnőm második gyermeke, Iván nővérkéjénél jóval könnyebben és gyorsabban jött a világra, olyannyira, hogy orvosa kis híján lekéste a nagy eseményt.
2004. november harmadikán egész nap a városban lófráltam, délelőtt ügyeket intéztem a tb-nél, utána a barátnőmmel csavarogtam kicsit, majd párommal ebédeltem, aki elvitt a kórházba. Fél 4-re kellett mennem ctg-re, ahol két igen szép kis görbét produkáltam. Utána hipnó következett, de én végig nagyon nyugtalan voltam, folyamatosan jósolgattam, valami hihetetlen erő feszült bennem. Estére már mérni kezdtem, ezek bizony 10 percesek voltak. Már éppen nagyon reménykedni kezdtem, mikor késő este elmúltak. Annyi maradt csak az egészből, hogy úgy bevizesedtem, hogy le kellett vennem a jegygyűrűmet.
Másnap ötperces fájásokra ébredtem hajnal 6-kor, amik olyan 1 óra felé kezdtek húzósabbak lenni. Mivel aznap este amúgy is mentem volna terhesgondozásra, hát felhívtam a rendelőt, hogy mehetnék-e korábban. Azt mondták, jöjjek csak nyugodtan. 2-kor vizsgált meg a doki, és azt mondta hogy egy ujjnyira nyitva vagyok, de ő még nem igazán tudna mit mondani, lehet, hogy beindul a szülés, de az is lehet hogy elmúlnak a fájások, és napokig semmi.
Haza már nem akartunk menni, mert én már sejtettem hogy ez nem fog leállni. Átmentünk az Árkádba (mondhatnám, szokás szerint, hiszen Emmával is ott vajúdtam). De most nem volt kedvem ott téblábolni, egyre erősebbek lettek a fájások, és nem bírtam elviselni a sok embert, úgy éreztem mindenki engem néz.
Így hát bementünk a kórházba. Negyed 4-re értünk be az Uzsokiba, ahol megvizsgáltak, és kiderült hogy bő 2 ujjnyira tágultam, a méhszájam igen puha (éljen a málnalevéltea). Mire felvették az adatokat, és következett az előkészítés, már bő három ujjnyi voltam. Kis beöntés (nagyon kevés, mert a szülésznő azt mondta, fél, hogy a wc-n jönnek rám a tolófájások, annyira gyorsan tágulok). Telefonáltak a dokimnak, aki azonnal indult, de sajnos dugóba keveredett.
Én végig álltam, nem bírtam még leülni sem, pláne nem felfeküdni a szülőágyra. Álltam, és ringattam a csípőmet, mert az nagyon jólesett.. Amikor jöttek a fájások a férjembe kapaszkodtam és táncoltam, ráztam a csípőmet. Mi tagadás, jajgattam is, mert nagyon jólesett. A fájásszünetekben pihentem amennyire tudtam.
Az orvosom fél 5-kor ért be, burkot repesztett, amitől hirtelen sűrű, erős fájások törtek rám. A szülésznő nagyon aggódott, hogy állva jönnek rám a tolófájások, ezért folyamatosan kérdezgette, hogy nem érzem-e meg. Én csak azt éreztem, hogy egyre furakszik lejjebb a kis fejecske, és szétfeszíti a medencémet.
Öt előtt valamivel felkönyörögtek a szülőágyra, kiderült, hogy a baba már elindult kifelé. Hirtelen nagyon sok ember özönlött be, de én akkor már teljesen egy másik világban jártam, ködön át láttam-hallottam mindent. Előkészültek a kitolásra, lábakat a kengyelbe, lábzsák fel, szülőágy átalakítva. Mondta a doki, hogy csináljunk egy próbanyomást, meglátjuk, mi lesz. Tudtam hogy elérkezett végre az én időm, rajtam múlik, hogy minél hamarabb megszülessen a kisfiam. 
Vettem egy nagy levegőt, és nyomtam, mint a gőzmozdony. Így lett hát, hogy ez a próbanyomás olyan jól sikerült, hogy félig ki is jött a gyerek. Rettenetesen feszített, de ekkor már éreztem, hogy közel a nagy találkozás, szóval nyomtam, mint egy eszelős. Még két fájás, és Iván feje befeszült a kijáratba. Kiderült hogy megoldható a dolog gátvédelemmel, így a legvégén egy fájás alatt aprókat nyomva végre előbukkant a kis buksi. Lassan követte a a kis váll is. Ezt már láttam én is. Legnagyobb meglepetésemre az én életre termett kisfiam még félig bennem volt, mikor felsírt. Erőteljes, nagy hangja volt.
Mintha egy lassított felvételen látnám ahogy előbukkan belőlem, kesztyűs kezek segítették, nyúltak érte. 5,13-kor megszületett Iván, 3300 grammal és 54 centivel. Egyből a hasamra tették, és ott meg is nyugodott. Én zokogtam a boldogságtól, ő meg csak hunyorgott a világra. Amikor elállt a köldökzsinór lüktetése, levettek rólam, elvágták a köldökzsinórt, és vitték rendbe tenni. Férjem rohant utánuk a kamerával.
Közben a szülésznő gondosan lemosott, rendbe tett, betakart, olyan volt, mintha a saját anyám gondoskodna rólam, nagyon jólesett. Mellém fektette a babát, lekapcsolta a villanyokat, behúzta a függönyt és kiment. Hárman maradtunk a csendes félhomályban. Majdnem három órát töltöttünk ott idilli békességben, Iván hamar rákapott a mellemre, igen ügyesen szopizott, hamarosan el is szenderült.
Kedden délben jöhettünk haza az akkorra 120 grammal gyarapodott kisfiunkkal.
Ön is szeretné megosztani olvasóinkkal szüléstörténetét? Küldje el nekünk a poronty@mail.velvet.hu címre!
