Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A karácsony előtti elmélyülést évről-évre az önjelölt magyar guruk könyvei szokták segíteni. Ebben az időszakban a tanítók, urbán-mesterek tömegesen adják ki az elmélkedéseiket, ennek határásra indítjuk most el az Év Tanítói sorozatunkat, amelyben bemutatjuk, mely személyiség mit tett hozzá idén a kollektív boldogságunkhoz. Az első részben a messziről jött emberként kereskedelmi csatornás karriert építő Joshi Bharatot mutatjuk november végén kiadott életútinterjúja alapján.
Tessék abbahagyni - mágikus rigmus
A hazai kisebbségek lelki vezetője - akit saját műsorában számos alkalommal lejózsiznak a keleti nyelvjárásban gyakorlatlan vendégek - bölcsessége már elérhető, közérthető és átélhető.
A műsorában összeugró vendégeket erélyes „Hey, hát micsoda dolog ez? Tessék abbahagyni!” – mágikus rigmussal szétválasztó tévébölcsről írt műben nem csak tanításokat olvashatunk, de ki is tárulkozik a mester, és ez elérhető közel 3000 forintért.
A borító alapján Fehér Gyula Joshi Bharat című könyve meredek műnek tűnik, és olyan mondatokkal indul, ahogy sosem kezdenénk könyvet: az író az előszóban megosztja, hogy mekkora májerség egy ilyen volmumenű témához nyúlni. Az első oldalaknál a parafrázisok agyonnyomják a felütést, így a motor elsőre lefullad. Szerencsére, mert ezután nagy karcsapásokkal úszunk egy érdekes, és tanulságos memoárban. Joshi Bharat regényes élete megbocsáthatóvá teszi a bulváros keretet.
Sorselemző, nem jós
A kötetből kiderül, hogy Bharat hat nyelven beszél, és Arany Jánost tekinti a világ legcsodálatosabb költőjének, a Toldit mindenhova magával viszi. Ami a spiritualitását illeti, a régi mesterek követője, valamint tanításaik alkalmazója. Nem jósnak, hanem sorselemzőnek tartja magát – fontosnak érzi, hogy a környezetében élőket hozzásegítse sajátmaguk megismeréséhez.
Joshi igen kalandos, indiai gyerekkorral szolgálhat a hazai forgatókönyvíróknak: tragédiák, sorsfordulók - szegények voltak, de szabadok. Élvezettel hallgatta az ősi indiai eposzokat, amelyek patinás nyelvezetű örök igazságaikkal magával ragadták a kis Joshit, aki egyébként brahmin (nemesi kaszt) családból származik, amit még a könyvben mellékelt anyakönyvi kivonat fotója is bizonyít. Ahogy tőle olvastuk, a spirituális tudása családi örökség.
A metró-mantra volt az első, amit megtanult
Elmondása szerint Magyarországra érkezésében számos véletlen közrejátszott. Az akkori szocialista országokban mind létezett államilag támogatott bábszínház. Egyre inkább megszilárdult benne a szándék, hogy tökélyre fejlessze bábművészetét. 1978-ban, Indiában látta az Állami Bábszínház társulatát János vitézt játszani. Ámulatát látva, azt mondták neki, ha Pesten jár, keresse fel őket.
A számos politikai rémhír ellenére 1980-ban megérkezett Budapestre – közel sem zökkenőmentesen, ugyanis pénze nagyobb részét ellopták valahol, egy panellakásban szállásolták el és itt tudatosult benne először, hogy egy idegen országban van, térdig hóban, pénz és nyelvtudás nélkül. Ráadásul a tolmácsa is csak másnap érkezett meg. Amint rendbejöttek a dolgai, meglepődött, hogy a magyar ember vidám és mosolyogós, feltűnően tájékozott, van mindenről véleménye, van mitológiája. Éppen akkor ment Hofi Géza műsora, azonnal megszerette, és a felvételeket a mai napig őrzi róla. Innen következik, hogy a humor mindig fontos szerepet játszott Joshi életében.
Fokozatosan sajátította el a köztudottan nehéz magyar nyelvet, ami annyira jól ment, hogy verseit kisvártatva már magyarul írta. Ma is jól emlékszik, hogy mi volt az első mondat, amit megtanult: „Az ajtók a jobb oldalon nyílnak” – a földalatti fémkígyó mantráját elég sűrűn hallotta, hogy memorizálhassa, csiszolva kiejtését. Városi szókincsünk eme anekdotáját aztán rögtönzött dallamra dúdolgatta.
Süsü farka életre kelt
Akkor az állami bábszínháznál havi 3200 forint volt az ösztöndíja. Amint elterjedt a híre és keresett bábművész lett, rábízták Süsünk farkának a mozgatását, míg egyéb testrészét Kemény Henrik és Pehartz Imre kezelte. Introvertáltnak tartja magát, de ha szerepelnie vagy tanítania kell, aktivizálja tapsra vágyó másik énjét. Megtudjuk, hogy nem vesz magához alkoholt, nem eszik húst, olyannyira, hogy a látványától is rosszul van.
Döntő fordulat volt az életében, amikor Vitray Tamás Terefere c. műsorába kapott meghívást – akkoriban több csatorna nem volt az országban, így nagy dolog volt a tévében szerepelni. Friderikusz volt a műsor előbeszélgetője. Joshi kissé tartott Vitraytól, ám a műsorvezető kíváncsi volt, nyitott és szellemes. Vitray beszélgetései érdekesek voltak, mert rangot adott a vendégnek. Ezt követően számos támogatást és segítséget kapott tévés karrierjéhez: 1990-ben már Katona Klári partnere volt a Napraforgó című reggeli műsorban.
Transzba esett és skinheadet szelidített
Joshi Bharat bölcsességének a nettó össztermése nagyjából megegyezik a Feldmár-Csernus tengely monológjaival, de az a műsorában megfordulók egyszerű nyelvére van lefordítva. „Jövőnket megtudni, intelligencia kérdése” – hangzik Joshi jósműhelyének szlogenje.
1992-ben megalapította saját sorselemző stúdióját, ahova világszerte dőltek a jövőjükre éhes, önigazolást kereső népek. Sorselemzési privát rendelését gyakran szakították meg tévéadások, ahol tenyereket elemzett - köztük Popper Péterét is - anélkül, hogy előzőleg tisztában lenne annak tulajdonosával. Élete ezen korszakában, a sok rohanás miatt hamar elfáradt, így a délutáni rendelésen szörnyű álmosság szállta meg, amitől a jóslatra vágyók azt hitték, transzba esett. Mágikus képességét bizonyítja az a kaland is, amikor a pécsi vonaton megszelídített hat bőrfejűt.
A kötetből kiderül, hogy tenyerünk a személyiségünk térképe. Természetesen Joshi a számmisztikát és a Tarot kártyát csak segédanyagként veszi magához, ugyanis a valódi mester az agyában keletkező intuitív információkat használja az elemzéshez. Bharat elmondja, hogy korunk párkapcsolatai ott csúsznak el, hogy a férfiak egy olyan, hamis ideált követnek, amivel lehetetlen azonosulni, és ez egy belső feszültséget vált ki benne, ami megakadályozza, hogy természetes érzékenysége által belebotoljon az igaziba. A nőkkel hasonló a helyzet. Az ember sosincs jóban önmagával. Azt is mondja, hogy nem azért jár el a keze egy férfinek, mert erősnek hiszi magát a nővel szemben, hanem ellenkezőleg: tudat alatt ráérez, hogy képtelen az igazát igazolni. A férfi a saját bizonytalansága alá akarja lenyomni a nőt. És ez nem helyes, viszont ezzel a világgal jár.
A halál ajándék
Az embernek két nagy ajándéka van, a halál és a felejtés. Mert felejtés nélkül megőrülnénk, vég nélkül nem lenne múlt, jelen, jövő, és nem motiválna minket semmi. Megtudjuk azt is, hogy párt nem lehet nagyítóval vagy mágnessel keresni: abba csak belebotlani lehet, de fel kell ismerni. Derűsnek és őszintének kell lenni. Aki józanul végiggondolja, hogy milyen sorsot szán gyerekének, milyen emberré szeretné nevelni, és mindehhez megvannak a nagyon is helyénvaló tervei, energiái, és alkalmassága, az a szülő nem vall majd kudarcot. Az így kialakult kötelékek soha nem szűnnek meg. Amikor a szülő a saját sikertelenségét beleépíti a szülő-gyerek kapcsolatba, kisiklik a dolog – ez azért van, mert hiányzik a lelki kapocs. Ritkán van szinkronban az ember saját igazi személyiségével, és egy bizonytalan emberrel könnyű elbánni. De ha valaki megtanul magával bánni, képes lesz a világban is boldogulni.
Épülés és leépülés a TV2-nél – „Vágjunk bele!”
Erről ugyan nem esik szó a könyvben, de nem mehetünk el mellette megjegyzés nélkül: a TV2 eleinte egy szofisztikáltabb műsort akart, aztán valahogy elcsúszott az egész a Mónika Show irányába. Ebből az tükröződik, hogy a korábban kidolgozott színvonallal nem lehet hosszú távon nézettséget generálni.
Ahogy mi látjuk, most ott tart a műsor, hogy kisstílű, banális dolgokkal, vagy éppen egyenesen hatósági intézkedés után kiáltó problémákkal keresik fel Joshi mestert. A kötet legvégén Joshi-nak is felteszik a megkerülhetetlen kérdést: milyen módon érintik a kritikák? Erre azt válaszolja, hogy nincs semmi baj a kritikával, ha az segítő szándékú. Elmondja, hogy nem a megítélése számít, hanem a saját lelkiismerete. Ugyanis naponta számot vet vele, és nem kell szégyenkeznie miatta.
A kötetből többek között azt is megtudjuk, hogy az adás alatt keringő zagyva SMS-ek moderáláson esnek keresztül. Fehér Gyula öklendeztetően túláradó rajongással jellemzi a stúdió enteriőrjét, mint a kazahsztáni turista a Taj Mahal-t, valamint leírja a következő rubinszemet: „Az összhatás inkább vidám, mint nem az” – azzal rövidre zárja a tárlatvezetést. Ezután egy konkrét adást ír le, ahogy belép a fekete hajú asszony, majd leül az oly sokat borogatott fotelek valamelyikébe és nyomja is az elemeznivalót Joshinak.
Aztán jött Gesztesi
Összegezve: egy eredeti és érdekes embert ismerhetünk meg az oldalakon keresztül, azonban a nemes múltat, és a tévén pergő jeleneteket szemlélve, nem biztos, hogy Joshi Bharat jelenlegi pályafutása a megfelelő epilógus egy ilyen életútnak. Nemrég zajlott Gesztesi Károllyal a házasságának a válságáról folytatott beszélgetés, amelyik a drámai, hüppögő csöndjeivel és direkt recsegő mikroportjával átlátszóbb és műanyagabb már nem is lehetett volna. Kultúra és média, ide vagy oda, egy biztos: káromkodásokat átlényegítő, néptanító síphang továbbra is megszakítja majd az üvöltözést.
Folytatjuk. A következő részben: Müller Péter
Mester a kukában - A.J. Christian megvilágosít
Az író nevével hirdetett, A Megvilágosodás teljessége című hétvégi ezo-kurzuson jártunk teljes titokban. Amikor minden hallgató elég mélyre süllyedt a tudatában, AJ Christian egyszer csak belekiabált a mikrofonba - ha meg nem is világosodtunk azonnal, annyit megtudtunk, hogy a spiritbiznisz válság idején is jó üzlet.
