Asztro: Ellentétből születhet az egyensúly

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Jupiter-Szaturnusz szembenállás kapcsán érdemes kicsit megvizsgálni ezt a fényszöget, amely, bár látszatra kibékíthetetlen ellentétet jelöl, mégis, az általa kikényszerített egyensúly akár álmaink megvalósulását is eredményezheti.

Az oppozíció a polaritás, az egymást kiegészítő, egyszersmind egymással összebékíthetetlen ellentétek jelképe az asztrológiában. A nappal és éjszaka, a hideg és a meleg, a tél és a nyár, a Jó és a Rossz ellentétpárjai mindannyiunk számára ismerősek. A kínai kultúrkörből ismerős jin-jang ábrázolások szimbolikája pedig arra hívja fel figyelmünket, hogy még az egymást kizáró végletek sem lehetnek meg egymás nélkül, a világot a kettőjük közötti kölcsönhatás tartja működésben, és mindegyik tartalmaz valami keveset a másikból.

Emberi tudatunk azonban polaritásokban gondolkozik, ha pedig az ellentétek túlságosan kirívóak, nehezen képes egységben szemlélni őket. Ezért az oppozíció jelképezte kapcsolatokat is hajlamos végleteiben megélni. Az, hogy ki hogyan reagál a jupiteri és szaturnuszi erők kötélhúzására, részben attól függ, saját képletében hogyan boldogul ezekkel a princípiumokkal. Az asztrológia figyelembe veszi a személyes fejlettségi szintet, a képlet tulajdonosának környezetét, neveltetését is, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy akár egy és ugyanaz az ember, különböző életszakaszokban, különböző feltételek között is különböző szinteken kezelhet egy és ugyanazon problémát. (Hogy milyen életterületeken feszítenek bennünket leginkább az ellentétek, azok a házak mutatják, amelyeket az oppozíciós fényszög összeköt.)

Generációs harc

A görög mitológiában Kronosz (Szaturnusz) Zeusz (Jupiter) apja volt, kettejük szembenállása tehát az apák és fiúk generációja közötti konfliktusként is felfogható. Az ellentétek szélesebb körben éppen úgy hatnak, mint személyes szinten: pl. valamilyen politikai, gazdasági rendszer képviselői és ellenzéke, főnökök és beosztottak, szülők és gyerekek
A mitológiai Szaturnusz felfalta gyerekeit (azaz „elnyelte" kreatív megnyilvánulásait) Jupitert, Neptunuszt és Plútót, mert félt (a szorongás szintén a princípiumra jellemző életérzés), hogy azok majd letaszítják trónjáról. A későbbiekben ez pontosan így is történt. A fényszög másik jellemző megnyilvánulása lehet a kötelességek, felelősség ütközése az egyéni boldogság keresésével, és az önmegvalósítási igényekkel, a félelem, kishitűség pedig még a legszebb álmokat is derékba törheti. Máskor azért kell lemondanunk valamiről, hogy új fejlődéseknek nyissunk lehetőséget, ismét máskor pedig két, egymással ellentétes kötelesség szakít ketté bennünket (pl. az, amit a Szaturnusz jelképezte társadalmi normák diktálnak és az, amit a Jupiter jelképezte egyéni morális érzékünk tart helyesnek)
Kötődésigényünk és egyéni szabadságvágyunk szintén összeütközésbe kerülhetnek, ha pedig túlléptük hitelkeretünket (Jupiter) anyagi nehézségeink (Szaturnusz) támadhatnak. Egy vágyott cél elérése még a leghétköznapibb szinten is áldozatokat tehet szükségessé (pl. az álomalak elérése érdekében tett erőfeszítések). Lehetnek aztán olyan, korábban nagyon értékesnek tartott terveink is, melyek meghiúsulása nagy fájdalmat okoz, a későbbiekben viszont annál jobban örülünk, hogy semmi sem lett a dologból.

A vad kreativitás megzabolázása

Ha nem is sikerül mindig ideális egyensúlyt teremteni az ellentétek között, érdemes mindkét fél legjobb tulajdonságaira összpontosítani. A Jupiter nagy léptékekben gondolkodik, szintetizál, rálát a folyamatok egészére. Nagy ígéreteket tesz, nagy víziói vannak, ha azonban hiányzik a szaturnuszi energia megvalósíthatóságot számon kérő realizmusa, ezek csak álmok maradnak. A kozmikus munkafelügyelő egyébként sem éri be félmegoldásokkal, Csak azt engedi tovább jutni, ami elég erős, kiforrott ahhoz, hogy betöltse eredeti szerepét, és csak a teljesen kész elemet engedi beépülni struktúráiba. A Szűz jegyében különösen ragaszkodik a részletekhez. Ne vegyük hát zokon tőle, hogy folyton folyvást ilyen kérdésekkel kellemetlenkedik: „Technikailag kivitelezhető?" „Vajon mitől nem működik?" „Honnan szerezhetnél segítséget?" „Milyen eszközök állnak rendelkezésedre?" „Vannak forrásaid a projekthez?" „Elég gazdaságos-e?" „Mennyi időn belül tudsz elkészülni?" Meglehet, hogy csak többszöri nekifutásra sikerül oly módon megválaszolnunk kérdéseit, hogy tovább juthassunk. De úgy tűnik, mintha a Halak Jupiter zabolátlan kreativitásának egyenesen szüksége lenne a szaturnuszi szőrszálhasogatásra, hogy álmaink föld közelbe kerüljenek és magunk és mások számára egyaránt értékes, konkrét formát öltsenek.

Tökéletes egyensúly

Ha a két ellentétes elv között sikerül megtalálni az egyensúlyt, a Jupiter továbbra is derűlátó marad, csupán felelősség nélküli optimizmusát veszíti el. A Szaturnusz kilép a puszta ténymegállapító szerepéből, rideg - hideg tárgyszerűsége emberi melegséggel párosul, a törvény betűje mellett annak szellemére is tekintettel van. A törekvések emberi tartással ötvöződnek, így aztán ambícióit, személyes becsvágyát oly módon sikerül kiélnie, hogy mások érdekeire is messzemenően tekintettel van.
Ha a Szaturnusz valóságérzékkel ajándékozza meg, a Jupiter tisztában van az elé tornyosuló akadályok természetével. Lendülete, lelkesedése azonban képes legyőzni ezeket, így lépéstől lépésre kitaposhatja egyéni útját és olyan érett személyiséggé válik, akinek már puszta jelenléte is gyógyító hatással van környezetére. Ily módon otthonra talál a világban.

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.