Nincs halál, elhiszed? - Nada blogja 9.

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szerintem mindegy, milyen Istenben hiszel, milyennek képzeled, hogy nevezed, mit tanultál róla. Mindegy, milyen dogmákat vertek a fejedbe, milyen égi büntetéssel ijesztgetnek gyerekkorod óta, mit ír elő a vallásod. Mert ahogy Prakash írja a Belső Tanítás című versében: „A dogmák Istene az elme istene (...) Isten nem vallásos, csak extatikus".

A félelemtől megszabadulni szörnyen nehéz, ha az ember az egész életét vele töltötte. Freud szerint minden félelem a haláltól való félelemből táplálkozik. De ha elhiszed, hogy nincs halál, akkor azt is el kell hinned, hogy alapvetően nincs mitől félned többé.
Nekem könnyű elhinnem, hogy a halál nem vég, mert megbizonyosodhattam róla többször is. Először nagyapa segített ebben. Akkor már egy éve nem volt köztünk.

Aznap nagyon hideg szél fújt, valami ködszerű eső is esett, és nekem át kellett autóznom egy cikk miatt Törökbálintról Máriaremetére. Úgy terveztem, hogy bemegyek a városba a Lánchídig, és onnan valahogy visszavergődök a budai hegyekbe, de fogalmam sem volt, hogy is juthatnék oda legegyszerűbben. Valami mégis azt súgta, nem kell bemennem a városba, itt is átvághatnék talán a dombok között.
Beültem a kocsiba és nagyon furcsa érzés fogott el. Kicsit, mintha lebegtem volna, erőtlen lettem, nem is voltam egészen a tudatomnál. Nyomtam a gázt, és elfelejtettem azon gondolkodni, merre is akarok menni, csak mentem, mentem. Közben mély bánat tört rám, de valami különös, szép bánat, ami megemeli a lelket.
Egészen határozottan éreztem, hogy nagyapa ott ül mellettem a jobb oldali ülésen, mint annyiszor réges régen, amikor még friss volt a jogsim, hogy nehogy bajom essék. (Ő nem vezetett autót soha, mégis azt hitte, ha bepréseli magát mellém a kispolszkiba, megvédhet a balesetektől.) Hát most megint ott ült velem, egy kicsit még az édeskés illatát is éreztem, a szuszogását is hallottam. És mindent szépen megbeszéltünk. Nem szavakkal, a szívünkkel. Régi félreértéseket tisztáztunk, újra érezhettem, mennyire szeret. Még nevettünk is, épp olyan butaságokon, mint régen - miközben patakokban csorogtak a könnyeim.
Aztán egyszer csak megszűnt a furcsa érzés. Tudtam, hogy elment, visszament, már nincs ott. Viszont olyan béke szállt meg, frissesség és derű, mintha aludtam volna egy órát. És akkor körülnéztem és megláttam, éppen ott vagyok, ahová indultam: Pesthidegkúton, a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilikánál, a kovácsoltvas kerítés előtt, a csodatévő helyen.
Fogalmam sem volt, hogy kerültem oda, milyen útvonalon mentem, keresztül vágtam-e a dombokon vagy a városon át jöttem.
Honnan tudtam volna? Nem én vezettem, hanem a szívem. Vagyis nagyapa.

Azt hiszem, akkor tapasztaltam meg először, amit sok évre rá a Mestertől tanultam: Ha kikapcsol az elme, van idő és mód helyesen cselekedni.
Törökbálinttól Hidegkútig a szívemben voltam és nem gondolkodtam. Viszont éreztem, éltem és cselekedtem.

Prakash mester csoportjain rendszeresen gyakoroljuk, hogy lehet zavaró gondolatok nélkül a szívben lenni, elengedni minden hétköznapit, álarcot, akarást, görcsöt, félelmet, egót - és érezni a fényét. És ha Isten is úgy akarja, ebben a gyönyörű csendben egy nap megmutatkozik, mint ahogy Prakash annyi tanítványa számára megmutatkozott már. Akik megtapasztalták Őt (és ez a tapasztalás leírhatatlan az elme gyártotta szavakkal) tudják, hogy nincs mitől félni, nincs halál. Isten van. Önmagunkban, a másikban, kívül és belül.

"Minden az Egyben.
Mindenben Minden.
Mindenki Minden
és Minden Isten."
(Prakash: Feloldó mantrák)

Szerintem mindegy, milyen vallású vagy, és az sem baj, ha semelyik valláshoz sem tartozol. Ha megtalálod a középpontod, nincs szükséged törvénykönyvre, mert a szív pontosan tudja, mi a jó, mi a rossz. Mindegy, milyen Istenben hiszel, miként szólítod, mert EGY Isten van. És talán az sem olyan nagy baj, ha most még semmiben sem hiszel. Talán csak nehezebb az utad nélküle. Kodály Zoltán szavaival élve: „...A sivatagon át is vezet út. De mi azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken."

folytatjuk

« előző rész || következő rész »

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.