Allergiás vagy? Meditálj!

Olvasási idő kb. 2 perc

Richard Davidson amerikai neurológus 1992-ben elég sok levelet kapott, közöttük egyet a dalai lámától.
A buddhista vezető amellett, hogy érdeklődött a kutató hogyléte felől, egyben fel is ajánlotta szerzetesei elméjét… tudományos kísérletek céljára. Itt az elmét úgy kell érteni, hogy szerzetessel együtt, másként nehezen vizsgálhatnánk rajta a meditáció folyamatát.

Sün vagy szerzetes?

Bár az ötlet eleinte furcsának tűnt, ahogy telt az idő, Davidson egyre erősebben vágyott azokra az elmékre, mígnem egy halom tudóst és EEG-készüléket hurcolt a Himalája lábához. Mások is rákaptak. Az lett a vége, hogy néhány tudományos érdeklődésű szerzetes éveken keresztül ücsörgött különféle laboratóriumokban. Több száz elektródával a fejükön koncentráltak egy objektumra. Átvezették és megtisztították a negatív energiákat. Meditáltak az ürességen és gondolatmentességen, miközben MRI- készülékekbe dugdosták őket.

Az, hogy még laboratóriumi körülmények között is képesek meditálni, már önmagában mutatja, hogy meditálni jó.

„A buddhizmus olyan, mint a tudomány: nem egy dogmán, hanem tapasztalaton alapul” – mondja Matthieu Ricard, aki tudós és szerzetes is. Molekuláris szerzetes. „Buddha azt mondta, nem elég elfogadni a tanításait, mindenkinek saját tapasztalásaiban kell ezeket újra megalkotnia.”

Könnyebb és nehezebb ügyek

Azt könnyű tudományosan igazolni, hogy a rendszeresen meditálók stressz-szintje alacsonyabb, immunrendszerük erősebb, továbbá könnyebben összpontosítanak és irányítják érzelmeiket. Sokan meg is tették. Mivel az allergiás problémák jó része kapcsolatba hozható immunproblémákkal, továbbá a stresszel (minimum az immunrendszer legyengülése miatt), tulajdonképpen tudományosan alátámasztottnak tekinthetjük, hogy a meditálás mindenképp segít.

A kutatókat a nehezebben megmutatható, hosszú távú hatások izgatják. Amikor a szerzetesek agyi tevékenységét vizsgálták, bizonyos területeken olyannyira rendhagyó működést tapasztaltak, hogy a háttérben fizikai változásokat sejtettek.

A szemfüles kérdés: meg lehet-e érteni tudományos módon a meditációt, és ha igen, akkor az jó-e nekünk valamire? Osho, a huszadik század egyik legnagyobb hatású mestere többször is viccelődött a hasonló próbálkozásokon. Az igazi meditáció nem fiziológiai folyamat, hanem pont az a vonal, ahol kilépsz ebből. Aki vizsgálni próbálja, a lényegről lemarad.

Mindenesetre meditálj!

Ez a felismerés nekünk azért jó, mert legalább nem kell elmerülni a tudományos eredmények, halántéklebenyek, hippokampuszok és elemzési nehézségek szövevényében. Végül is mindegy, sikerül-e a tudósoknak igazolniuk, hogy tizenkét év vipassana meditáció okoz-e molekuláris változásokat az agyban, avagy sem.

A lényeg az, hogy amikor meditálsz, az milyen. Ezt pedig csak kipróbálni tudod.

Az benne a jó, hogy a meditáció – definíciója szerint – az az állapot, amikor ellazulsz, és elengeded a problémáidat. Ha nem ez történik, akkor nem meditálsz, csak valami technikát ismételgetsz. Amikor jól megy, az egész kérdés úgyis lényegtelenné válik… kit érdekel az allergia?

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!