A tarot a tudatalatti tanácsait közvetíti

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Teljesen átadtam magam a kártyákon lévő képeknek. Gyönyörűen mutatták  pontról pontra, mit is jelképeznek az életemben." Önjelölt út- és személyiségkereső kollégánk ezúttal a tarot-tól várt segítséget a jövőjét illetően. Lulu jóshoz megy, 3. rész

A cigánykártyás jósnő és alátó után elkezdett foglalkoztatni annak a gondolata, hogy vajon lehetséges-e az, hogy különböző emberek hasonlókat jövendölnek nekem? Komolyan kíváncsivá tett, hogy az első két jóslást megerősítheti-e majd egy harmadik.

A tarot a tudatalattim tanácsait mutatja

A tarot világa mindig is érdekelt. Nádas Nándorról korábban rengeteg jót hallottam, bátran tárcsáztam a számát. Viszonylag gyorsan kaptam hozzá időpontot. Mesterre számítottam, művészbe botlottam.  Nádas Nándor  nem csupán jós, de nagy tudás birtokosa. Egy kis fogalombeli áttekintéssel kezdtük,  vagyis azzal, hogy a tarot kártya a tudatalattim tanácsait mutatja majd meg. A lehetőségeimet, amelyekkel élhetek szabad akaratom szerint. Hozzátette, hogy ezeket az üzeneteket valóra is kell váltani.

A rövid bevezetés után elsőként kielemezte a nevemet. Pontosan világított rá arra, hogy a betűim alapján kissé sok bennem a férfias vonás, arra is rátért, hogy a szakmámban jó helyen vagyok, hiszen a nevem alapján a kommunikáció a számomra megfelelő szakterület. Csüngtem a szavain, és hátradőltem a fotelban.

Húztam három kártyát a nagy arkánum lapjaiból. Gyönyörű, Kazanlár tarot kártyáinak üzenetét így  tolmácsolta: a siker útján, diadalszekéren haladok, ahhoz azonban, hogy beérjek a célba, még dolgoznom kell magamon. A nőiességemen, és azon, hogy megtanuljak nemet mondani, és kijelölni a határaimat. Gyakorlatilag ez teljesen egybevágott az előző két jós tanácsával. Gondolataim a körül cikáztak, hogyan lehetséges ez. Három különböző módszer, mégis ugyanazt az üzenetet kaptam? Emellett már nem mehettem el.

Fejes az ismeretlenbe

Az utolsó kártyán Bábel tornya tornyosult fölém. Nándor szerint fejest kell majd ugranom az ismeretlenbe. Legyen az egy nagyon jónak tűnő szakmai ajánlat vagy egy új párkapcsolat. Nem kell félnem, lesz hová ugranom, siker vár rám - tette hozzá.

Közölte azt is, hogy a második körben az életem négy fő területét vizsgáljuk meg, és a kis arkánum lapjaiból jövendöljük meg a sorsomat. A pénz, az egészség, a megoldandó feladatok és a szerelem területén. Teljesen átadtam magam a kártyákon lévő képeknek. Gyönyörűen mutatták  pontról pontra, mit is jelképeznek az életemben. A kelyhek lapja tele volt vízzel, ami az érzelmek áradását jelenti. Itt is visszaköszönt az új szerelem, és a gyermekáldás lehetősége. A botok lapjának üzenete szerint az egészségemet ugyan kézben tartom, ugyanakkor szükségem lenne egy kicsivel több mozgásra. Mi tagadás, erre már én is gondoltam - mulattattam magam. Ali baba nézett rám az érmék lapjáról, és egy új munka lehetőségével biztatott. Utoljára hagytuk a legérdekesebbet, vagy legfontosabbat: a kardok kártyáját, és a megoldandó feladataimat. Ismét visszaköszöntek a korábban hallottak: lépésről lépésre készüljek a harcra, tanuljak meg nemet mondani, és így tovább. Ott ültem, és kétségem sem maradt a felől, hogy miután hazamegyek, lesz mit megemésztenem. És ha szeretnék az életemben bármilyen eredményt elérni, nem marad más hátra, mint hogy megfogadjam a tarot tanácsait...


Nádas Nándor

nadasn@freemail.hu

Akkor most megtaláltál!
A tarot mondta meg: kisbabám születik
Mit tanít a tarot az álomról?
Mit tanít a tarot az ártatlanságról?
Mit tanít a tarot a bolondról?
Mit tanít a tarot a bátorságról?
Mit tanít a tarot a befogadásról?
Mit tanít a tarot a belső vezetőről?

Lulu
Lulu
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.