Bortúra télen: amikor Magyarországon garantáltan azt kapjuk, amire számítunk

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Balaton télen unalmas vagy megnyugtató? Szerintünk ez utóbbi, pláne, ha borospohárral a kezünkben töltünk el egy hétvégét Badacsonyban.

A badacsonyi borozós nap egyetlen balatoni nyaralásból sem maradhatott ki főiskoláskorunkban. Általában úgy kezdtük, hogy felgyalogoltunk a hegy tetejére, aztán lefelé bementünk minden szimpatikusnak tűnő pincébe, és mindenhol ittunk egy kisfröccsöt. Felfelé menet rettenetesen irigykedtünk a németekre, akik még a kompnál bérelt terepjárókba ültek, és ledudáltak minket az útról, miközben a levegőt kapkodva próbáltunk feljutni a legmagasabbra. Fentről, a hegy tetejéről a Balatont nézve mindig megállapítottuk, hogy érdemes felmászni,  még akkor is, ha harmincöt fok van, de azért, ha valaki az úton felfelé felvett volna minket, nem utasítottuk volna vissza, az biztos. A harmadik kisfröccs után pedig rendszeresen elhangzott a kérdés: Milyen lehet a Balaton télen?

Kockázatmentes ivás

Most megtapasztalhattuk, nem meglepő módon, a Balaton csendes télen. Pedig borozni ilyenkor is lehet, éppen ezért a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület szervezésében immáron negyedszer rendezték meg a Borbarangolás rendezvénysorozatot azzal a céllal, hogy télen és tavasszal is vonzó úti cél legyen Badacsony és környéke.

Galéria ikon

12

Galéria: Badacsonyi bortúra
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz

Minden úgy kezdődött, hogy összefogott négy önkormányzat. Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Ábrahámhegy és Szigliget, és együttműködve példaértékű eredményeket tudtak elérni a turizmusfejlesztés területén. 2009 nyarán elindulhatott a Badacsonyi Régiójáró, vagyis az a buszjárat, ami pünkösdtől szeptember közepéig Badacsonyból a Szent-György-hegyre, Szigligetre, Salföldre és Ábrahámhegyre menetrend szerint a vendégeket fáradtság nélkül, kockázatmentesen viszi végig a régió nevezetességein, így az utazók könnyen megkóstolhatják a borvidék borait.

Nem kell sorsot húzni, hogy ki lesz az a szerencsétlen, aki sofőrként kimarad a jóból, és csak a tájban gyönyörködik, mert bátran ihat mindenki, a busz egészen biztosan visszaviszi a csapatot a központba. A buszon hosztesz fogadja és kalauzolja a vendégeket, aki bemutatja a települések nevezetességeit, az aktuális rendezvényeket és a megállókhoz kapcsolódó szolgáltatók kínálatát. A busz elő- és utószezonban hétvégente, főszezonban naponta közlekedik kétóránként.

Amikor a termelés a minőség irányba fordul

A 170 tagot számláló Egyesület egyik fő célkitűzése, az elő-és utószezoni vendégforgalom élénkítése. Mi más is lenne, hiszen nyáron nem kell különleges ajánlatokkal Badacsonyba hozni a turistákat. 2007-ben az elő és utószezon felélénkítéséért hozták létre a Borbarangolás rendezvénysorozatot.

Tagjaik összefogásával februártól folyamatosan nyitva tartó pincék és éttermek, és természetesen a szálláshelyek is várják a borkedvelő látogatókat Badacsonyban, Badacsonytördemicen, Ábrahámhegyen és Szigligeten.

Amit biztosan állíthatunk: Badacsonyban nagyon szeretnének fejlődni. Akinek eddig elég volt, hogy csodás kis műanyag hordócskában adta el a borát, az is megpróbálja a termelést a minőség irányába fordítani. Kóstolnak, tanulnak egymástól, és ami tényleg a legfontosabb: összefognak.

Galéria ikon

12

Galéria: Badacsonyi bortúra
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz

Egy hétvégi túrán kóstolhatunk mindenféle minőséget, a fröccsnek való olcsóbb bortól egészen a valódi kézműves pincészet remekéig. De a gazda mindenhol elmondta, hová helyezi el a borát a piacon, és ezzel mindenhol egyet is értettünk. Ki kell próbálni tavasszal is a badacsonyi pihenést, mert ilyenkor, amikor még deres reggel az út, valami egészen különleges élmény. Így a koratavasszal is nyitva tartó pincék és vendéglők heti turnusokban váltják egymást, szombat esténként pedig az éppen soros borosgazda borvacsorával várja a vendégeket. Érdemes foglalás előtt venni a fáradságot, és interneten utána nézni a programnak, így garantáltan azt kapjuk majd, amire számítunk.

Bio és organikus termékek

A Badacsony Régióban úgy tűnik, értik mi az az agroturizmus. Egyre több kistermelő kínál különleges bio- és organikus termékeket, melyeket vasárnaponként Káptalantótiban az őstermelői piacon is megkóstolhatnak és megvásárolhatnak a vendégek, de sok borászat már eleve ilyen ételekkel kínálja a vendégeit a borok mellé. Hétvégén mi is több helyen kóstolhattunk helyi kolbászt, szalámit és különleges sajtokat.





Amit szerintünk nem szabad kihagyni így tavasszal sem:

- Laposa családi pincészet,  Badacsonytomaj

A borokon kívül érdemes a borászatot is szemügyre venni, az ugyanis megnyerte a 2010-ben elkészült ipari épületek kategóriájában az ArchDaily építészeti magazin első alkalommal megrendezett, „Az év épülete” szavazását.

- Válibor családi pincészet, Badacsony, Kisőrshegy

Kedves, családi birtok a szőlőhegy közepén. A gazda szerint, aki hozzá ellátogat, az tényleg érdeklődik a borai iránt, hiszen a hegy közepére csak úgy nem téved senki. Nyáron érdemes helyben megszállni, a pince mellett kedves kis vendégház várja a szomjas turistákat, helyi alapanyagokból készült ételekkel.

- Németh pince, Badacsony

Ne ijedjünk meg, ha a megadott címen egy klasszik kockaházat találunk, alatta egy igen jó borpince bújik meg. Magával ragadó a házigazda stílusa, ahogy a borairól mesél, érdemes mindent megkóstolni, amit kihoz a pincéből. Vállalkozásuk annyira pici, annyira családi, hogy a palackokat a feleség címkézi: vagyis egyenként festi.

Fűszeres
Fűszeres
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.