furcsa versenyek

• Véreshurka-dobáló verseny: briliáns angol szórakozás, ráadásul száz évnél is régebbi hagyomány. A nagyjából hét méter magasba felhelyezett, lepényre emlékeztető yorkshire-i sült pudingokat el kell találni, és le kell lökni véreshurka-hajigálással.

• Naki síróbaba-szumóverseny: immár 400 éves hagyománya van annak a versenynek, ahol szumóversenyzók jól ismert öltözékükben egy csecsemőt tartanak a karjukban egymásnak szembefordítva. A cél az, hogy a bébi zokogásban törjön ki, s aki először éri ezt el, az a verseny győztese. Úgy tartják, a csecsemő egészségét bizonyítja, ha erőteljes sírásba képes kitörni, ráadásul ez a fajta babasírás a hiedelem szerint elűzi a rossz szellemeket is.

• Kő-papír-olló: Magyarországon is megrendezik azt az országos bajnokságot, amelynek győztese Londonban mérheti össze tudását és taktikáját Európa legjobbjaival. A páros küzdelemben való továbbjutáshoz két győzelem kell, kiesik a vesztes, megy tovább a jobb pszichológiával reflexekkel, megérzésekkel rendelkező versenyző, de vigyázat, a hirtelen mozdulatok olykor sportsérülésekhez vezetnek, ezért a rutinosabb játékosok bemelegítésre és óvatosságra intenek.
• Lábszkander: az angliai Derbyshire Bentley Brook nevű szállodájának pubjában 1974 egy szép napján négy pihent agyú fiatalember fejéből kipattant a zseniális és főleg hiánypótló verseny ötlete a nagylábujjak beakasztásával történő, szemben ülve küzdő, a kézi szkander analógiájára épülő sportágnak. Valóban, korábban méltatlanul edzetlen maradt az emberi nagylábujj, és nem létezett olyan sport, amely ennyire pozícióba hozta volna e fontos testrészt, pedig, ha belegondolunk, mindenhova ez ér oda belőlünk legelőször. A lábszkanderversenyek azóta népszerű eseménnyé fejlődtek, a technika is sokat finomodott, a női szkanderezők pedig a hölgyek külön kategóriájában indulnak.
• Feleségcipelő verseny: 2020 óta Magyarországon is megrendezik azt a megmérettetést, ahol saját vagy felebarátunk feleségét, de egy minimum 17. életévét betöltött sószsákot kell a mintegy 260 méteres akadálypályán minél gyorsabban célba cipelni szárazon és vízen át. Számos ország vallja saját, sok évszázados hagyományának az asszonyok hurcibálásának eredetét, az igazság valószínűleg az, hogy ezt itt is, ott is űzték a férfiak már régóta, most pedig időre is megtehetik.

• Kínai méhészverseny: szintén tradíció immár a Kínában megrendezésre kerülő verseny, ahol az a méhész nyer, amelyik több élő méhet tud rávenni arra, hogy gazdája tulajdon testére szállva beborítsa, és győzelemre vezesse azt. A dicsőség eléréséhez a versenyzők csak egy rövidnadrágot viselhetnek, a „házi kedvencnek” éppen nem nevezhető mézgyártókat pedig nem mézzel, hanem méhkirálynők segítségével vonzzák magukra. A komoly lélekjelenlétet és mozdulatlan fegyelmet igénylő extrém sport fizikailag is jelentős teljesítmény, a győztes testét 20-30 kiló körüli méhmennyiség szokta befedni, az esemény iránt érdeklődő látogatókét pedig normális méhész védőruha.
• Profi fogócska: egy lelkes angol édesapa fejlesztette sportszintre a népszerű gyerekjátékot, amelyet ma épített akadálypályán űz két versenyző, illetve az egyik űzi a másikat a pályarendszeren fel-alá.
• Hot dog evő verseny: Brooklynban a hetvenes évek óta rendezik meg nyaranta a hot dog evő versenyt. A díjazáshoz manapság a falánk versenyzőknek soktucatnyi virslit és pufit kell elfogyasztania, ugyanis volt már olyan is, akinek 10 perc leforgása alatt sikerült 70 hot dogot a gyomrába juttatnia, mert úgy látszik, volt hozzá gyomra.

Létezik még ausztrál vécéhúzó verseny, ahol a négy jelmezes csapattag saját eszkábálású budiján cibálja maga után az ötödik versenyzőt. Angliában ennek ágytoló változata dívik, ahol a jelmezes felvonulást követő, kemény terepen zajló versenyen egy gurulós ágy tetején ülve taszigálja a pálya hosszán keresztül öt csapattag a szerencsés hatodikat.

Ez csupán ízelítő a legidétlenebb, de annál emberpróbálóbb megmérettetéseiből, és ha valaki nem találta volna meg közöttük teljes önkifejezése valódi eszközét, az a továbbiakban még elgondolkozhat a manikűrolimpián való induláson, ahol extrém kategóriában elképesztő szobrászati alkotással felérő installációkat komponálnak az alanyok körmeire, vagy a lóversenyhez hasonló strucchajtó derbin, esetleg nevezhet ízlés szerint a grimasz-, a bajusz- és szakállversenyre, vagy a fűnyíró traktorkák gyorsasági ralijára. Ha ezek között sem találja meg igazi énjét és a számára sikert és kikapcsolódást hozó életcélt, akkor arra biztatnék mindenkit, ne álljon kreativitása útjába, és találja fel saját extrém sportágát, jó példa van bőven, a lehetőségek határa pedig a csillagos ég!