Rejtélyes építmény bukkanhat elő az alacsony vízállás miatt a Balatonból: egy legenda is említi

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az alacsony vízállás a Balaton szántódi partjánál egy rejtélyes római kori építményt fedhet fel.

Hosszú idő óta lehet legendákat hallani a Balatonban rejtőző különös szerkezetekről, most a történelmi nyomok a vízszintnek köszönhetően új felszínre kerülhetnek – számolt be az Infostart a veol.hu híre alapján. 

Korábban már vizsgálták a Balaton titokzatos építményét 

1961-ben a régészek csúcstechnológiájú víz alatti fémkeresőkkel vizsgálták a területet lakossági bejelentések nyomán.  

A Balatonból egy római kori építmény maradványai kerültek elő
Fotó: Németh Kata / Index

A kutatás során jelentős fémtömeget találtak, majd hosszú csáklyákkal kutattak a talajban, és búvárok merültek le a jelzett helyeken.  

Idézőjel ikon

A feltárás során egy partra merőleges, mólószerű építményt, valamint facölöpöket találtak, amelyek akár egy Szántódról Tihanyba vezető római kori hidat is jelezhetnek.

Mivel a tó vízszintje jelenleg 67 cm, most ez a történelmi érdekesség is előbukkanhat a vízből. 

Homokpadot alkotnak a romok 

A szakértők szerint az építmény célja a hajók biztonságos kikötése lehetett az iszapos part mentén, illetve a szállítandó áru könnyebb átvitele a móló végéig kocsikon, hogy onnan már rövid evezéssel juthasson át a túlsó partra.  

A romok ma is homokpadot alkotnak a part közelében, így a hajók a szoros közepén tudnak csak biztonságosan áthaladni, ahol a víz hirtelen mélyül. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.