Fantasztikus látványosság vár ezen a magyar tájon – pár hét, és eltűnik

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Különleges látványban lehet része annak, aki mostanában a Hortobágyra látogat: jelenleg több mint 100 ezer daru pihen a nemzeti park területén, a madarak általában november közepéig pihennek itt, mielőtt továbbindulnának.

A madarak kedvelőinek különleges időszak az ősz a Hortobágyon: másfél-két hónapon keresztül ugyanis darvak tízezrei árasztják el a Hortobágyi Nemzeti Park területét, hogy itt tartsanak hosszabb pihenőt, mielőtt folytatják útjukat Észak-Afrika, Dél-Európa vagy a Közel-Kelet felé. Ahogy arról a Sokszínű Vidék is beszámolt, a látványosság most teljes pompájában figyelhető meg – a legutóbbi szinkronszámlálás szerint közel 140 ezer madár gyűlt össze a Hortobágyon. 

A Hortobágyon pihennek meg a madarak

Általában szeptember közepén tűnnek föl a darvak első csoportjai, és az ezt követő hetekben egyre többen érkeznek. A madarak nyáron Észak- és Kelet-Európa tágas, mocsaras vidékein költenek, majd ősszel melegebb tájak felé indulnak. Az út során azonban hosszabb pihenőt is tartanak – ennek ideális helyszíne a Hortobágy, mivel tágas, biztonságos tér, ahol az állatok elegendő táplálékot találhatnak.

Idézőjel ikon

A legtöbb daru a Hortobágy mellett Kardoskút és Szeged környékén is megpihen.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság madárszámlálásaink eredményei
Fotó: HNPI

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) szerint idén nem várható, hogy megdőljön a tavalyi 195 ezres rekord, ám azért szép számmal összegyűlnek a madarak.

Idézőjel ikon

A legfrissebb, október 9-i szinkronszámlálás szerint már több mint 139 ezren vannak.

Sokáig azonban nem érdemes várnia annak, aki meg akarja nézni a madarakat: a darvak általában november közepéig maradnak. A látványosság megtekintésére a nemzeti park daruleső túrákat is szervez, ám a madarak egyénileg is megleshetők.

Utóbbira a HNPI a következő helyszíneket javasolja:

  • Balmazújváros és Tiszacsege között, a 3. kilométerkőnél
  • Balmazújváros déli határában, Hajdúszoboszló irányába
  • a 33-as főút Szálkahalom és a Látóképi horgásztó közötti szakaszán
  • a Nagyhegyes és Elep közötti útszakaszon
  • a Hortobágy-halastavi tanösvényen, a Kondás-tónál vagy V. számú tónál

A hatalmas madártömeg azonban nemcsak látványosság, hanem fontos ökológiai tényező is. A darvak befolyásolják a puszta élővilágát, hiszen mozgásukkal, táplálkozásukkal átalakítják a talajt és a növényzetet, amivel élőhelyet teremtenek más fajok számára.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.