Egészen más lehetett Shakespeare házassága, mint amilyennek eddig hittük

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Előkerült egy levél, amely teljesen új fénybe helyezi mindazt, amit eddig William Shakespeare házasságáról tudni véltünk.

Az általános vélekedés az volt, hogy Anne Hathaway és Shakespeare házassága nem sikerült túl jól és nem is éltek sokat együtt: ezt azonban felülírja egy levél – írja a Sky News.

Egy 17. századi levéltöredék ugyanis azt sugallja, hogy valójában a drámaíró nem hagyta otthon feleségét, amikor Londonban élt, hanem a fővárosban töltött éveinek egy részében is mellette volt.

Talán érdemes újragondolnunk mindazt, amit Shakespeare házasságáról gondolunk
Fotó: Stock Montage / Getty Images Hungary

A „jó Mrs. Shakespeare”-nek címzett levél egy könyvbe rejtve maradhatott meg, és arról tanúskodik, hogy férj és feleség együtt éltek Londonban. Matthews Steggle professzor szerint már 1978 óta ismerik az irományt, de eddig senki sem kötötte össze azt a drámaíróval a többi más Shakespeare helyett.

Idézőjel ikon

A levél hátán olvasható írás az arra született válasz lehet, Anne Hathaway tollából:

az eredeti írásban pénzt követelnek a férjétől, melyet állítólag visszatartott egy árvától, a válaszban azonban az asszony kiáll férj döntése mellett. A töredék arra is utal, hogy nemcsak, hogy együtt élt vele Londonban, de bizony a pénzügyeiben is részt vállalt.

Ebből a cikkből megtudod, hogyan írt Shakespeare Londonban a bubópestis idejében.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.