35 éve áll üresen ez a magyar szellemváros

Olvasási idő kb. 5 perc

A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer beruházása keretében épült szállodakomplexum 1989 óta üresen áll, sajátos szellemvárost képezve, az elvetélt projekt szomorú mementójaként.

Miután kivonták a szovjet csapatokat Magyarországtól, üresen tátongó laktanyákat hagytak maguk után országszerte. Az épületeket annyira lepusztították, a környezetüket pedig kerozinnal és más vegyi anyagokkal olyan mértékben elszennyezték, hogy a hazai befektetőknek nem érte meg a rehabilitáció. Ezért a legtöbb azóta is ugyanolyan állapotban kísért, legfeljebb a növényzet vette birtokba őket. Van azonban egy épületegyüttes, ami egészen más okokból árválkodik 35 éve üresen.

Szocialista gigaberuházás keretében épült magyar városok

Sztálinváros (ma Dunaújváros), Leninváros (ma Tiszaújváros), Százhalombatta, Paks – csupa olyan településnév, amelyek hallatán a szocialista éra gigaberuházásai jutnak eszünkbe. Ezek sorát gyarapította volna a bős-nagymarosi vízlépcső is: a csehszlovák és a magyar kormány elnöke 1977-ben írt alá államközi szerződést arról, hogy a következő évben nekilátnak felépíteni a Duna vízi energiáját kihasználó erőműrendszert. A hivatalos papírokban csak új keletű nevén Gabčikovóként emlegetett Bős első turbináinak már 1986-ban működnie kellett volna, a nagymarosinak pedig 1989 volt a céldátuma. De a környezetvédők folyamatos tiltakozása miatt ennek már olyannyira a szocializmus alkonyán kezdtek neki, hogy esélye sem lehetett elkészülni.

Még a Dunát is elterelték a vízlépcsőrendszer építésekor, ez a folyómeder azóta üresen áll, a szellemvároshoz hasonlóan riasztó képet mutatva
Fotó: Fortepan/Vimola Károly

Elkészült viszont a projekthez tervezett munkásszálló-együttes, a Duna innenső partján pompás panorámával rendelkező épületeket húztak fel az erőműrendszer építői számára.

Idézőjel ikon

Beruházók, tervezők, a munkákat irányító tudományos intézetek és minisztériumok mindent megtesznek azért, hogy ennek az állami nagyberuházásnak a környéken lakók, a tájat szeretők, természetvédők is sok-sok hasznát s csak csekély kárát lássák

– írta a Pest Megyei Hírlap 1985 szeptemberében. 

Bő három évtizede üresen áll a magyar szellemváros

A településre a munkák dandárjában háromezer építőmunkást vártak, akik részben Ausztriából érkeztek volna. Számukra húzták fel a hegyoldalban a gyönyörű fekvésű és a maga idejében az átlagos munkásszállókhoz képest minőségi ugrást jelentő, 1520 személy befogadására tervezett épületet. Köréje eredetileg harminc ikerházat is terveztek – valószínűleg az osztrák mérnökök számára –, de ezekből végül csak ötöt építettek meg. A munkásszálló 1989-re készült el, teljesen bebútorozva, lefüggönyözött ablakokkal várta a beköltözőket, akik azonban sosem érkeztek meg.

Abban az évben ugyanis olyan fordulatot vett a világ (legalábbis annak itteni, kelet-európai fele), amit azelőtt senki sem gondolt volna: összeomlott a szocialista tábor, felbomlott a nagy testvérként a keleti blokk országait istápoló Szovjetunió, majd ennek folyományaként a KGST, a hajdani tagországokban pedig sorra voltak kénytelenek átadni hatalmukat a kommunista pártok a demokratikus erőknek. Amelyeknek persze első dolguk volt leállítani az előző rendszerben elkezdett megalomán beruházásokat, ugyanúgy presztízskérdést csinálva ezekből, mint meghaladni kívánt elődeik a saját idejükben.

A korabeli tervezők előrelátását bizonyítja, hogy a szállodakomplexum és a lakói számára Nagymaroson kialakítandó infrastruktúra – új utak, kereskedelmi és vendéglátó egységek, kulturális és egészségügyi központ – a vízlépcsőépítés befejeztével az idegenforgalmat szolgálta volna. A település vezetői és lakói a létrejövő üdülőközpont reményében el is fogadták a Duna-part festői környezetének erőteljes átalakítását, és még ma is lehet olyant olvasni, hogy a helyiek egy része sajnálja az építkezés leállását.

Tény, hogy Európa legfőbb vízi szállítási útvonalának a szabályozása már a 19. század óta napirenden volt. A monarchiabeli hazai szakaszon az al-dunai Vaskapu kiépítése után csak a kuszán vadregényes Szigetköz tette problematikussá a hajózást, aminek a megoldását elsőként Széchenyi kezdeményezte, de megvalósíthatósági tanulmányok csak a múlt század elején születtek. Buss és Schmidthauer 1911-es terve Pozsony és Győr között három vízlépcső építésével, hajózó- és öntözőcsatornák kialakításával számolt. Több későbbi előterjesztés után végül 1942-ben Mosonyi Emil vázolta fel a nagymarosi vízlépcső első konkrét tervét, csakhogy a második világháború közbeszólt. Csak az 50-es években került elő ismét a kérdés, a Magyar Tudományos Akadémia szakértői javaslatára kezdődött meg a közös magyar–csehszlovák tervezési munka. Bősnél meg is épült a vízerőmű, amelynek a teljes kihasználhatóságához azonban szükség lett volna a nagymarosi vízlépcsőre – emlékeztet az Építészfórum.

Tüntetés a Vörösmarty téren a vízlépcsőrendszer felépítése ellen 1988. május 27-én
Fotó: Fortepan

A szellemvárossal kapcsolatban számtalan ötlet felmerült már

Az 1986-ban bekövetkezett csernobili atomerőmű-katasztrófát követően azonban a környezetvédelem fontossága egyre inkább előtérbe került, és miután a Duna Kör mint a rendszerváltás előtti első meghatározó civilszervezet határozottan fellépett a beruházás ellen, megindult egy korábban soha nem látott méretű polgári ellenállás. 1988 októberében, amikor az Országgyűlés elfogadta a vízlépcső megépítéséről szóló határozatot, olyan tömegek vonultak az utcákra, hogy már a kivezényelt rendőrök sem mertek erőszakkal beavatkozni. Nagymaros a rendszerváltás egyik szimbolikus ügye lett, ami a civil szféra győzelmével végződött. A magyar kormány 1989-ben először ideiglenesen, majd valamivel később végleg letett a vízlépcső megépítéséről, és felbontotta az 1977-ben megkötött államközi szerződést Csehszlovákiával.

Ettől persze a már megvalósult építményeknek nem kellett volna ebek harmincadjára jutniuk, gondolhatnánk. A munkásszálló és a körülötte álló félkész lakótelep az 1990-es évek elején a Pest Megyei Önkormányzatra szállt, majd az államhoz került, tulajdonosa az akkori Kincstári Vagyonkezelő lett, amely az ezredfordulón magánbefektetőt keresett az épületegyüttes számára, és 500 millió forintért kínálta eladásra.

Idézőjel ikon

Évekkel ezelőtt tervezte az egyik Esterházy, hogy idehozná a világ különböző pontjain élő idős, nyugdíjas magyarokat, akik Mátyás király egykori palotájával szemben telepednének le

– mondta a Népszabadságnak 2000 áprilisában Nagymaros akkori polgármestere.

A felbukkant befektetők hol művésztelepet, hol nyugdíjasotthont álmodtak ide, de szakképzési központ és rekreációs park kialakítása is felmerült. Mindezek azonban csak tervek maradtak. Később egy hiperaktív, figyelemhiányos gyerekekkel foglalkozó alapítvány lelhetett volna otthonra az épületben, ám a felújításhoz szükséges kormányzati és uniós segítség nem érkezett meg. Tavaly már az a hír röppent fel, hogy a gödi Samsung-gyár távol-keleti vendégmunkásait helyeznének el az eredetileg is munkásszállónak készült épületben. És bár a helyiek berzenkedtek az ötlettől, alighanem még azzal is jobban jártak volna, mint ha a 35 éve pusztuló szellemvárost kell nézniük még további évtizedeken át.

Ha érdekelnek még magyarországi hátborzongató helyek, ezt a cikket semmiképp ne hagyd ki!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.