Hajáról többen ismerik, mint góljairól: 32 éve debütált Beckham a Unitedben

Olvasási idő kb. 3 perc

David Beckham neve egyet jelent a futballal és a stílussal. Sokak számára ikonikus frizurái legalább annyira emlékezetesek, mint pályafutása alatt szerzett góljai. A Manchester United színeiben 32 évvel ezelőtt debütált Beckham nemcsak játékával, hanem változatos hajviseleteivel is történelmet írt, és mára igazi popkulturális jelenséggé vált.

David Beckham neve hallatán a legtöbben nemcsak a labdarúgás egyik legnagyobb sztárjára gondolnak, hanem az egyik legnagyobb stílusikonra is. Pályafutása során és azt követően is folyamatosan a figyelem középpontjában állt, nemcsak játéka, hanem örökösen változó megjelenése miatt is. Beckham éppoly híres frizuráiról, mint a pályán elért sikereiről. Számtalan hajviseletet próbált ki, szüntelenül megújulva és inspirálva férfiakmillióinak a hajstílusát.

A fiatal David Beckham kisfiús frizurája (1992)

Beckham 1992-ben debütált a Manchester United színeiben, amikor még a fiatal játékosokra jellemző egyszerű és kócos hajat viselte. Akkoriban még semmi sem utalt arra, hogy a későbbiekben a világ egyik legismertebb stílusikonjává válik, viszont a frizura tökéletesen illett egy feltörekvő, sikeréhes játékoshoz, aki csak a futballnak szentelte minden figyelmét.

A természetes, fiús hajviselet, ahogyan a világ megismerte Beckhamet.
Fotó: Mark Leech/Offside / Getty Images Hungary

Beckham és a függönyfrizura (1995)

A 90-es évek közepén David Beckham népszerűsítette a ma is trendi függönyfrizurát, amely fő ismertetője, hogy vastag, középen elválasztott tincsek keretezik az arcot. Ez a hajviselet tökéletesen illett a korszak letisztult, mégis belevaló stílusához, így a popkultúra ikonjai közé emelve a fiatal Beckhamet, különösen azután, hogy egyre nagyobb figyelem irányult rá a United sikereinek köszönhetően.

A fiatal David Beckham, szőke tincseivel és kisfiús megjelenésével milliók szívét hódította meg.
Fotó: Chris Turvey - EMPICS / Getty Images Hungary

Beckham merész húzása: a borotvált fej (2000)

Az ezredfordulón Beckham legikonikusabb és legradikálisabb stílusának lehettünk szemtanúi: a még itt is kisfiús arcát egy teljesen borotvált fej koronázta meg. Ez a merész lépés nagy visszhangot váltott ki az emberekből, mind a divat, mind a sport világában. Bebizonyította, hogy bármilyen frizura mellett dönt, milliók fogják követni döntéseit, a legnagyobb sztárokhoz méltóan. A teljesen kopasz frizura a karizmatikus és magabiztos játékos képét erősítette, aki nem fél sem a pályán, sem a megjelenésében újat mutatni.

Nagy visszhangot váltott ki első pályára lépése, miután megszabadult szőke tincseitől.
Fotó: Chris Jackson / Getty Images Hungary

A játékos és az apa kettőssége: a mohikán (2005)

A kopaszság után újabb drámai lépés mellett döntött a haját illetően: Beckham mohikán stílusra váltott. Ez a frizura különösen emlékezetes maradt, hiszen egyszerre sugallta a vad játékos és kifinomult családapa kettősségét. A mohikán nemcsak a focipályát, hanem a divatmagazinok címlapjait is dominálta. Ez a hajviselet sok fiatal számára követendő példává vált, és ez is csak újabb bizonyítékként szolgált arra a tényre, hogy Beckham bármilyen frizura mellett dönt, meghatározza fiatal focirajongói hajviseletét.

Beckham egyik legemlékezetesebb hajviselete a 2000-es évekből.
Fotó: Kevork Djansezian / Getty Images Hungary

Az elegáns és modern Beckham, oldalt felnyírt frizurával (2010)

Az évek előrehaladtával Beckham egyre inkább a klasszikus és letisztult stílusok felé orientálódott. 2010-től az oldalt felnyírt, felül hosszabb hajstílus lett a védjegye, amely egyszerre jeleníti meg az elegánsat a modernnel. Ez a frizura tökéletesen illett ahhoz az imázshoz, amelyet Beckham a pályán kívül is képvisel: az üzletember, családapa és a stílusikon. A hajviselet számtalan férfi számára követendő példává vált, és a mai napig a legnépszerűbb férfi frizurák közé tartozik.

Beckham az elmúlt években a letisztult és rövid haj mellett döntött.
Fotó: Ira L. Black - Corbis / Getty Images Hungary

A jövő májusban 50 éves David Beckham nemcsak a futball világában alkotott maradandót, hanem frizuráival és megjelenésével is jelentős hatást gyakorolt a divatvilágra. Mindig képes volt újraértelmezni saját magát, és merészen próbálkozott különböző stílusokkal, így tükrözve az adott korszak hangulatát és saját karakterét. David Beckham frizurái éppoly emlékezetesek maradnak, mint pályafutása legszebb pillanatai.

Ha szívesen olvasnál még a 90-es évek sztárjairól, ajánljuk figyelmedbe a Spice Girlsről szóló cikkünket.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?