Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kiszáradt két magyar tó. A Fehér-tó és a Kis-Sóstó medrében különleges flóra vette át az uralmat, alkalmazkodva a szélsőséges körülményekhez.
Az említett tavak medre sekély, időszakosan ugyan van benne víz, de nyárra általában teljesen kiszárad. Különös növénytársulásoknak adnak teret, például a magyar sóballának és a hegyes bajuszpázsitnak, de otthonra lelt itt a védett sziki ballagófű is.
"Mindhárom növény megjelenése az aljzaton a vízterek kiszáradásához köthető. Az idei évben kevés téli és tavaszi csapadék hullott a kardoskúti területekre, csupán májusban érkeztek jelentősebb esők. Így a Fehér-tó már április végére, a Kis-Sóstó déli medre pedig május közepére kiszáradt, és már el is kezdtek növekedni bennük a jellegzetes növények" – tájékoztat a Körös-Maros Nemzeti Park.
A kiszáradt tavak medre átváltozik nyáron
A kiszáradás és a sós növények együttese hófehérré varázsolják a tavak víztelen medrét, ahogy a talajban lévő ásványi sók a felszínre kerülnek. A sós környezet kedvez a különleges növényzetnek, mely hamar burjánzásnak indul. A növények a szárazság ellen pozsgás leveleikkel védekeznek, képesek a vizet tárolni és egyúttal a párolgást csökkenteni. A magas sótartalomhoz is kiválóan alkalmazkodtak. A magyar sóballa például csak egy bizonyos sókoncentráció felett tud kicsírázni és fejlődni. Vérbeli halofita, azaz szélsőséges körülmények között is megélő, tótűrő növény.
A sós élőhelyek különlegességét a talajban lévő magas, 0,5 százalék feletti a NaCl-koncentráció adja. Míg a magas sótartalom más növények számára stresszt okozó toxikus ionhatás, a hkalofitáknak ideális környezetet biztosít.
Különleges látvány a szélben pergő szikes növény
Hasonló, tótűrő növény a sziki ballagófű is, mely kifejezetten a szélsőséges vízgazdálkodású, szikes területeken fordul elő. A Körös–Maros Nemzeti Parkban legnagyobb állományai az említett kardoskúti Fehér-tó térségében és a Csanádi-pusztákon vannak. A ballagófű különlegessége – azon túl, hogy védett növényünk –, hogy virágzását követően jellegzetes gömb formát vesz fel, majd késő ősszel letörik a tövéről, és rábízza magát a szélre. Az aztán ide-oda görgeti a pusztában, hozzásegítve ezzel a növényt ahhoz, hogy magjait minél messzebbre juttassa el.
