Hajgöndörítésre használta Haydn kottáit a felesége

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Negyven éven keresztül volt Joseph Haydn felesége Maria Anna Keller – a zeneszerző házassága a kezdetektől boldogtalanságra volt ítélve. Nem csoda hát, hogy Haydn máshol kereste a szerelmet.

Joseph Haydn nem volt különösebben szép férfi – alacsony volt a termete, ragyás arcának legjellegzetesebb eleme pedig hatalmas orra volt. Ennek ellenére a zeneszerző nem szűkölködött a romantikus partnerekben. Halála után holmijai között számos érzelmes női ajándékot találtak, köztük egy selyem harisnyakötőt, amelyre az volt ráhímezve: „Ne feledj!”. A kamarazene fejlődésében elévülhetetlen érdemeket szerző Haydn házassága azonban nem tartozott boldog szerelmi kapcsolatai közé.

Joseph Haydn eredetileg nem későbbi feleségét akarta elvenni
Fotó: Stock Montage / Getty Images Hungary

Eredetileg későbbi felesége húgát nézte ki

Az osztrák zeneszerző valójában nem is akarta feleségül venni Maria Anna Kellert. Ismeretségük úgy kezdődött, hogy Haydn zongoraórákat adott a parókakészítéssel foglalkozó Johann Keller másik lányának, Theresének. (Keller egyébként többször anyagilag is kisegítette a zeneszerzőt.) Ahogy aztán az többször is megismétlődött, és szinte rendszeressé vált Haydn életében, a komponista beleszeretett tanítványába. Noha a szerelem kölcsönös volt, a vallásos család nem világi életutat szánt a lánynak: Therese 1756-ban apácafogadalmat tett a klarisszák rendjében. Szerelme így elérhetetlenné vált, ám az apának más ötlete támadt: felvetette, hogy Haydn vegye feleségül másik gyermekét, Maria Annát. A zeneszerző nem lelkesedett az ötletért, talán már ekkor sejtette, hogy a házasság nem sok jóval kecsegtet számára. Ennek ellenére – éveken át tartó győzködés után – végül beadta a derekát, és 1760. november 26-án egybekeltek.

Rövidesen nyilvánvalóvá vált mindkét fél számára, hogy ennél kevésbé összeillő párost aligha lehetett volna találni. Felesége teljesen közömbös volt a zene iránt – ahogyan azt Haydn életrajzírójának, Albert Christoph Diesnek mondta:

Idézőjel ikon

„Egyáltalán nem érdekelte, hogy cipész vagy művész-e a férje.”

Sőt, Maria Anna Keller az érdektelenségnél tovább is ment: Haydn zenekarának tagjai szerint az asszony színtiszta rosszindulatból a zeneszerző kottáit sütőformák kibéleléséhez vagy széttépdesve hajcsavaráshoz használta. Az sem javított kapcsolatukon, hogy Keller meddő volt. Házasságuk negyven évének nagy részét végül tulajdonképpen teljesen külön élték le, mindketten más romantikus partner után nézve.

Első londoni útján végig a fedélzeten maradt, annyira lenyűgözte a tenger
Fotó: mikroman6 / Getty Images Hungary

Joseph Haydn múzsái és szerelmei

Haydn életében több nőalak is roppant nagy szerepet játszott. Hatalmas jelentősége volt a komponista életének alakulásában, hogy 1761-től az Esterházy-család alkalmazottja lett, előbb mint másod-, majd mint első karnagy. Itt ismerkedett meg a Polzelli házaspárral, akiket Miklós herceg fogadott szolgálatába. A férj középszerű hegedűs volt, aki ráadásul tüdőbaja miatt gyakran nem tudta ellátni kötelességét, felesége, Luigia Polzelli pedig mezzoszoprán énekesnő – ám Haydn énekórái ellenére is inkább csak másodrangú szerepekre volt alkalmas.

Noha csak 1780-ig szólt a szerződésük, az olasz házaspár még évekig az Eszterházy-udvarban maradt. Nyílt titoknak számított ennek oka: Haydn és Luigia Polzelli viszonya.

Egyes pletykák szerint az énekesnő 1783-ban született gyermekének Haydn lehetett az apja, ám ezt semmilyen bizonyíték nem támasztja alá – esetleg az szólhat csak az elmélet mellett, hogy a komponista végrendeletében tekintélyes járadékot hagyott Alois Anton Nikolaus Polzellire.

Egyike volt a legtermékenyebb zeneszerzőknek
Fotó: powerofforever / Getty Images Hungary

A Fertődön (akkor: Eszterháza) töltött évek alatt egy másik meghatározó kapcsolata is volt Haydnnak, Miklós herceg kezelőorvosának, Peter Leopold von Genzingernek a feleségével. Hogy ez mennyire volt plátói, arról megoszlanak a vélemények – az biztos, hogy Maria Anna von Genzingerhez nagyon erős szálak fűzték. Az ötgyermekes, szép, művelt és a zenéhez is értő asszonynak ajánlotta a zeneszerző Esz-dúr zongoraszonátáját, és korai halálára írta az f-moll zongoravariációkat.

Első londoni tartózkodása után, 1800-ban, Bécsben hozta össze a sors váratlan fordulata Haydnt Lady Emma Hamiltonnal, akivel ugyancsak különleges, ám rövid kapcsolata szövődött. George Romney festő múzsája férjével, Sir Williammel (Nagy-Britannia nápolyi nagykövete) utazott Szicíliából Londonba, megpróbálva elkerülni Napóleon csapatait. Velük volt a földközi-tengeri brit flotta parancsnoka, Lord Nelson is, akit ekkor már gyengéd szálak fűztek a nagykövet feleségéhez. A házaspár és a flottaparancsnok részt vettek egy koncerten, amelyen Haydn d-moll miséjét adták elő. (A hadvezérnek a napóleoni háborúkban döntő jelentőségű, győztes trafalgari csatában bekövetkező halála után keresztelte át művét Nelson-misére.)

A hármas néhány napot töltött Eisenstadtban, és a tehetséges énekesnőként is számon tartott Lady Hamilton egy koncert során elénekelte a zeneszerző Arianna auf Naxos című kantátájának egyik áriáját – Haydn kíséretével.

Rebecca Schroeter Haydn egyik legnagyobb szerelme volt
Fotó: Dea / A. Dagli Orti / Getty Images Hungary

A legnagyobb szerelem

Patrónusának, Esterházy Miklósnak 1790-es halálát követően a majdnem 60 éves Haydn Londonba utazott. (Párizs a forradalom miatt nem jöhetett szóba.) Itt ismerkedett meg Rebecca Schroeterrel, Samuel Schroeter zongorista özvegyével. Az asszony kezdeményezésére eleinte zongorára tanította, ám a nagy korkülönbség ellenére – 18 év volt közöttük – egymásba szerettek. Erről tanúskodnak az úgynevezett londoni levelek, amelyekről így beszélt a zeneszerző idős korában életrajzírójának: „Ezek a levelek egy angol özvegyasszonytól származnak, aki szerelmes volt belém. Noha már nem volt fiatal, ezzel a gyönyörű és elbűvölő asszonnyal összeházasodtunk volna, ha szabad lettem volna.” Kétségtelen, hogy a szerelem kölcsönös volt.

Idézőjel ikon

„A szívem tele van gyengédséggel irántad, de szavak nem fejezhetik ki a felét sem annak a szerelemnek és ragaszkodásnak, amelyet irántad érzek. Mindennap egyre kedvesebb vagy számomra”

– írta Rebecca egyik levelében, amelyet a zeneszerző másolt le naplójába. Az özvegy ugyanis később visszakérte leveleit, mert a viszonyt titokban próbálták tartani. Mivel korabeli források nem is számoltak be róla, minden jel szerint sikeresen tették. Noha 1792-ben Haydn visszautazott Bécsbe, a kapcsolat nem szakadt meg. Erről tanúskodik az is, hogy amikor a komponista két évvel később visszatért a brit fővárosba, szállása az özvegy lakásától mindössze tízpercnyi sétára helyezkedett el. Mielőtt 1795-ben végleg hazautazott, három zongorás triót írt hozzá.

Olvasd el, mi végzett a világ talán legismertebb zeneszerzőjével, kattints ide!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.