100 évesen is címlapokra került a modell, aki felrúgta a divatszabályokat

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Iris Apfel élete a példa arra, hogy az életünk során adódó lehetőségek megragadása és a bennünk rejlő tehetség kibontakoztatása független attól, hány évesek vagyunk. A Fehér Ház ismert dizájnere szabadságával és egyediségével felforgatta a divat világát, figyelmen kívül hagyott minden írott és íratlan divatszabályt. Ő volt a legidősebb modell, akinek valaha Barbie babát készítettek.

Iris Apfel, aki leginkább különc divatjáról és stílusáról volt ismert, március 1-jén hunyt el 102 éves korában. Élete végéig energikus és szorgalmas volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Apfel a 80-as és 90-es éveiben szerzett világra szóló hírnevet magának. Ő abban az életkorban virágzott ki igazán, amikor a legtöbben már visszavonultan élnek. Apfel élete eloszlatja azokat a mítoszokat és sztereotípiákat, miszerint az életkor sok mindent meghatároz. 

Belépő a gazdagok és hírességek világába

Iris Apfel 1921-ben született, mindkét szülője sikeres cégtulajdonos volt. Apfeltől azonban távol állt az üzleti világ, ő művészettörténetet tanult a New York-i Egyetemen, mielőtt a Wisconsini Egyetem művészeti iskolájába került. Érettségi után egy divatszakmai folyóirat szövegírója lett, eközben 27 évesen megismerkedett férjével, Carol Apfellel, akivel alapítottak egy antik gobelinkészítő és szövethelyreállító vállalkozást. A specializáció révén belépőt kaptak a gazdagok és a hírességek világába, egyebek között ügyfelük volt Greta Garbo is. A vállalkozást 42 éven át vezették, sokat utaztak, hogy felfedezzenek olyan mintákat és szöveteket, amelyek megfelelnek a magas társadalmi ügyfélkörüknek.

Iris Apfel férjével közösen alapított céget
Fotó: Joe Kohen / Getty Images Hungary

Védjegy: stílus és érzék

Az utazások lehetővé tették Apfel számára, hogy olyan egyedi ékszereket és szöveteket szerezzen be a közel-keleti piacokról, melyeket extravagáns, gyakran tollal és szőrmével díszített ruhákkal és kabátokkal párosíthatott. Védjegye volt továbbá a magas és az alacsony kategóriás darabok ötvözése, mindkét karján nagy, néha harsány karpereceket viselt, számos nyakláncot rakott egyszerre a nyakába, melyekre méretes, csészealj alakú medálokat rakott.

Apfel mindig harsány, óriási karpereceket viselt
Fotó: Andrew Toth / Getty Images Hungary

Bár a házaspár 1992-ben eladta közösen alapított cégét, Apfel továbbra is tanácsadója maradt, soha nem hagyta abba a munkát, ami a lételeme volt. 

Mivel elkötelezett és aktív maradt, kalandvágyának köszönhetően számos és sokféle út nyílt meg előtte.

A New York-i művészeti múzeum, a Metropolitan Museum of Art's Costume Institute 2005-ben felkérte, hogy mutassa be néhány egyedi ékszerét. A tárlat tervezése közben azonban változott a stratégia, miután a szervezők rájöttek arra, hogy a kiállítás hatásosabb lesz, ha a teljesség igénye érdekében kinyittatják Apfel gardróbját is. Ennek végeredménye egy több mint 80 különböző stílusban összeállított és 300-nál is több kiegészítőt tartalmazó kollekció lett. A kiállítás kapcsán nevezték a kritikusok először ritka madárnak Apfelt, akinek egyedi stílusa soha nem követte a divatot és a hagyományokat.

Galéria ikon

22

Galéria: Iris Apfel divatikonként egyedi stílust teremtett
Fotó: Michael Stewart / Getty Images Hungary

Véletlenül sztár lett, akiről Barbie baba is készült

Apfel stílusának titka abban rejlett, hogy bátran ötvözte a ragyogó és elbűvölő glam trendet a merészebbnél merészebb, szinte már jelmezszerű elemekkel, ráadásul soha nem riadt vissza attól, hogy minderre rátegyen még egy vagy akár több lapáttal is.

Ez a merészségéből származó egyediség divatikonná tette.

Első bemutatója után, amikor Apfel már 84 éves volt, az emberek nem tudtak betelni vele. És még csak ez után jött a java, hiszen 90 évesen a Texasi Egyetem oktatója lett, 93 évesen Iris címmel dokumentumfilmet forgattak róla, melyben elmondta, hogy soha nem akart híressé válni, mindez „csak úgy megtörtént” vele. Erre utal a 96 éves korában Véletlen ikon címmel megjelent könyve is. 

Apfel szerint a véletlen műve, hogy híressé vált
Fotó: Ilya S. Savenok / Getty Images Hungary

Apfel 97 éves volt, amikor modellszerződést írt alá az IMG Models nemzetközi ügynökséggel, amely olyan szupermodelleket képviselt, mint Gigi Hadid, Karlie Kloss és Kate Moss.

És ha mindez még nem lenne elég, Apfel volt a legidősebb ember, akinek az arcképét a Mattel felhasználta Barbie baba gyártásához.

Kreativitás az időskorban

Apfelnek nagy szívfájdalma volt, és ennek interjúiban gyakran hangot is adott, hogy az emberek nagy része nem törekszik semmiféle egyediségre, az emberek nem akarnak egyéniségek lenni, mindenki ugyanúgy szeretne kinézni. 

Apfel szerint a ruha nem csupán öltöztet, hanem egyediségünket is hordozza
Fotó: Noam Galai / Getty Images Hungary

Apfel számára a ruhák és az öregedés is a kreativitás megtestesítője volt.

Ahhoz azonban, hogy megértsük gondolatait, olyan szemléletváltásra van szükség, amely feloldja a bennünk és a társadalomban gátat építő sztereotípiákat arról, hogy mit tehetnek vagy mit kellene tenniük az idős embereknek. Ám a változáshoz az idős embereknek is változniuk kellene. A törekvés akkor lenne igazán sikeres, ha ők pedig nem lennének hajlandók elfogadni a tőlük elvárt konformitást.
Iris Apfel egész életútja hűen tükrözi, hogy az ember soha nem túl öreg ahhoz, hogy változzon, és hogy változást hozzon.

A rajongók számára egy sztár élete mindig meseszerűnek tűnik, és sokszor csak a haláluk után derül ki, milyen megpróbáltatást kellett átélniük. Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen volt Audrey Hepburn  élete a színfalak mögött, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.