A nagyi módszere lenyugtat és egészségesebbé tesz, ráadásul ki sem kell mozdulni hozzá

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha olyan tevékenységre vágysz, ami megelőzheti a depressziót, a magas vérnyomást és a demenciát, ne is keresgélj tovább!

Egy közös hobbi összehozhatja a családtagokat, sőt, a környéken élőket is, lehetőséget ad azoknak, akik egyedül érzik magukat, hogy megéljék a valahová való tartozás élményét. A kötés, horgolás, makramé és egyéb kézműves elfoglaltságok pedig kimutathatóan támogatják a szellemi és testi egészséget is.

Enyhíti a szorongást és a depressziót 

Ha eddig azt érezted, hogy amikor leülsz varrni, kötni vagy horgolni, azzal időt veszel el a háztartási feladatoktól vagy éppen a gyerekektől, akkor ezt most felejtsd el. Ugyanis az Egyesült Királyságban több felmérést is készítettek, és ezek eredményei azt támasztották alá, hogy, amíg elkészül a sál, a sapka vagy a hímzés, valójában nagyon sokat teszel magadért és így a környezetedben lévőkért is. Csökkenti a stresszt, jót tesz a szíved egészségének; és ez csak kettő a számtalan pozitív hatás közül. 

Ki mondta, hogy a kötés nem menő?
Fotó: Betsie Van Der Meer / Getty Images Hungary

Az olyan típusú hobbik például, amelyek rendszeres, ismétlődő mozdulatokra épülnek, segítenek ellazulni, egyfajta meditatív állapotba kerülni, ennek hatására pedig csökken a vérnyomás, a stressz. Nemrégiben készítettek egy kutatást 500 olyan nő részvételével, akik rendszeresen horgolnak, és mindannyian arról számoltak be, hogy amikor kedvenc hobbijukkal foglalkoznak, elfelejtik a problémákat, leteszik a mindennapok szorongását és a depressziós gondolatokat. 

Enyhíti a krónikus fájdalmat

Az angol foglalkozásterapeuták társasága több mint 3500 olyan résztvevőt vizsgált, akik rendszeresen kötnek. A kutatás végén azt állapították meg, hogy mind a pszichológiai állapotra, mind a szociális kapcsolódásokra jó hatással van a kötés, ezzel nagyban javítva az életminőséget.

A kötés, a horgolás olyan, mint egy bonyolult rejtvény
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Egy jótékonysági kötős egyesület 14 ezer önkéntese esetében vizsgálta, hogy hogyan változtatja meg a hobbijuk a hangulatukat. Kiderült, hogy a már említett pozitív hatások mellett – csökkenti a vérnyomást és a depresszióra való hajlamot – a kötés enyhíti a krónikus fájdalmat is, mert az ismétlődő mozgás növeli a szerotoninszintet, a figyelem pedig máshová összpontosul, nem a fájó tagokra. 

A kötés, horgolás olyan, mintha zongoráznánk 

Amikor egy-egy új kézműves projektbe kezdünk, tele vagyunk tudásszomjjal, és amikor sikerül egy új technikát elsajátítani, az növeli az önbizalmunkat. Nem csoda, hogy az Egyesült Királyságban már több munkahelyen, iskolában és kórházban is működik kötő- vagy hímzőklub. A kötés ráadásul – mivel mindkét kezet használjuk, és különböző mozgást végzünk velük – munkára ösztökéli mindkét agyféltekét, pontosan úgy, mintha zongoráznánk. A kötésnek hasonló előnyei vannak, mint egy összetett rejtvénynek, például egy nehezebb sudokunak. A rendszeres gyakorlás javítja a koncentrációt, a mintafelismerést és a memóriát is.

A kézművesklubokban mindig van közös téma
Fotó: PixelCatchers / Getty Images Hungary

Arról nem is beszélve, hogy azok az idősek, akiket az elmagányosodás réme fenyegetne, lehetőséget kapnak egy kézművesklubban, hogy emberek között legyenek, beszélgessenek, és érezzék, hogy tartoznak valahova. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.