Ilyen hétköznapi eseményekből is fakadhat hallucináció

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha olyasmit látsz, amit más senki, esetleg olyan torz módon változik a valóság előtted, ami már ijesztő, akkor lehet, hogy hallucinálsz. Ez messze nem csak a drogot fogyasztó vagy elkábított emberekkel fordulhat elő: más oka is lehet annak, ha szinte látomásaid vannak.

Ha valakit hallucinációk gyötörnek, az aggodalommal tölti el környezetét: mivel a látomásokat sokan kötjük össze a drogok használatával, ez érthető, és nem is alaptalan. Vannak ugyanakkor olyan, mindannyiunkkal időről időre bekövetkező helyzetek és állapotok is, amelyekben szintén hallucinációkat tapasztalhatunk.

Ezért véljük a drogokat a látomások okainak

Vallási szertartásokon, háború előtt harcosok felkészítésére és szabadidős célokra is használt drogokat a korábbi évszázadokban az ember. A dél-amerikai indiánok az oly sokat emlegetett ayahuascát vallási és gyógyító szertartások során már 1000 éve fogyasztják. Feltételezik, hogy az olmékok – az egyik legkorábbi mezoamerikai civilizáció – és a mexikói maják is használták a nádvarangyok idegméregét hallucinációk kiváltása céljából. Számukra a szer csak megnyitotta a kaput az őseik birodalmába, vagy éppen a természetfelettinek vélt világba. A drogok okozta éleslátásélmény és eufória nem cél volt, csupán következmény, miközben a spirituális megvilágosodás útján haladtak. Ezen szerek modern felhasználása már sok veszélyt rejt, nem is kell annyira messzire mennünk, ha látni szeretnénk, miként. 

A látomások oka lehet egy olyan hétköznapi dolog is, mint az éles fény
Fotó: Igor Ustynskyy / Getty Images Hungary

Modern világunkban a tudatmódosító szereknek először gyógyító hatásait tanulmányozták. Az 1950-es és 60-as években azt kutatták, vajon kiutat mutathatnak-e a depresszióból, az alkoholizmusból vagy épp a skizofréniából. Az Egyesült Államokban azt is megvizsgálják, hogy az LSD használható-e egyfajta igazságszérumként. Hamarosan azonban betiltották használatukat – a mai napig illegális és erősen ellenjavallott bármilyen pszichoaktív anyag vagy drog fogyasztása.

Hétköznapi eseményből is fakadhat hallucináció

Mindenféle drogok nélkül is ki lehet váltani különös folyamatokat. Nem kell más hozzá, mint mondjuk, egy magas láz egy maláriás vagy épp koronavírusos embernél, máris tapasztalhatja a furcsa látomásokat. Bizonyos betegségek, például a demencia, a skizofrénia, de még egyes szembetegségek is hallucinációkat okozhatnak, sőt a halláskárosodással összefüggésben néhányan zenei hallucinációkról is beszámoltak már. Ám még a tökéletesen egészséges emberek is látomásokat tapasztalhatnak meg, ha erős, villódzó fényeket néznek, ez az idegtudomány egyik legrégebbi felfedezése. Ez a rövid videó például pár másodpercig tartó, enyhe hallucinációkat okoz. De vigyázat, a villódzó fények az arra érzékenyeknél akár rohamot is kiválhatnak!

Híres kutatóval is megtörtént

Telente a hó ragyogása is elég lehet hozzá. Ez magyarázza, hogy láthattak furcsa alakokat legendás felfedezők és hegymászók. Sir Ernest Shackleton például 1919-es antarktiszi expedíciós naplójában írta le, hogy „a hosszú és 36 órás menetelés során Dél-Georgia meg nem nevezett hegyei és gleccserei felett gyakran úgy tűnt számomra, hogy négyen vagyunk, nem hárman”. Az illúzió egyik magyarázata a Ganzfeld-effektus lehet. Ez annyit tesz, hogy ha folyamatos, egyenletes ingernek vagyunk kitéve (itt: ugyanolyan hullámhosszú fény), agyunk megpróbálja értelmezni a jelet, és hozzáadni olyan információkat, amelyek nincsenek ott – hallucinációkat generálva.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.