Te is csinálod, csak nem tudsz róla, és még a mentális egészségednek is jót tesz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Létezik egy technika, ami a meditáció és a művészet kombinációja, nem lehet elrontani, és amellett, hogy segíti a koncentrációt és a kreativitást, kedvezően hat a lelki egészségre.

Akárcsak régen a nem túl érdekes iskolai órákon, felnőttként is sokszor önkéntelenül firkálgatni kezdünk unalmas értekezleteken vagy maratoni telefonbeszélgetések közben. Van, aki virágokat, más inkább spirálokat, mértani alakzatokat alkot. A lehetőségek száma végtelen, s miközben a kezünk dolgozik, talán már nem is bosszant annyira, hogy nem azzal foglalkozunk, amivel szeretnénk.

Megnyugtató kuszaság

A zentangle alapja éppen az a néhány forma, amit a füzetbe szoktunk rajzolgatni: hullámvonalak, virágok, spirálok, mértani ábrák, sorminták. A zentangle technikáját az Egyesült Államokban fejlesztette ki Rick Roberts szerzetes és Maria Thomas művész, a firkálásokat művészi szintre emelve, amikor felismerték: a technika különösen alkalmas arra, hogy a bennünk lévő stresszt csökkentse. A szó a zen (a buddhizmus egyik irányzata) és a tangle (kuszaság, összevisszaság) szavakból született, és hűen tükrözi a sajátos firkarajzok lényegét: egyrészt megnyugtató az ismétlődő minták rajzolgatása, másrészt viszont nincs előre tervezett kompozíció, így a zentangle-rajz sajátossága a spontaneitás és a szabálytalanság is. Az Egyesült Államokban a sajátos firkarajzokat akár terápiában is alkalmazzák, hiszen csökkenti a szorongást, segíthet az alvászavarokban, koncentrációs nehézségekben, továbbá segíti az elmélyülést és a flow-élményhez jutást.

Jellegzetes zentangle-rajz
Fotó: Wikimedia Commons

A zentangle több mint firkarajz

A zentangle-ben nincsen tehát előre eltervezett cél, kezünk úgy hagy nyomot a papíron, mint gondolataink az elménkben. Nem tervezzük előre a mintát, csupán hagyjuk, hogy felfedje magát alkotás közben. A zentangle és a firka között egyetlen lényeges különbség van: az előbbi szándékos fókusz mentén jön létre, az utóbbi pedig többnyire valamilyen tevékenység mellett születik meg – például egy unalmas egyetemi előadás hallgatása közben. A kacskaringós vonalak és minták mindig egyedi mintázatot alkotnak, s miközben elménket leköti az ismétlődő vonalak rajzolása, testünk is megpihen.

Így kezdj hozzá

Ugyan manapság már árulnak kifejezetten zentangle-rajzok számára készült négyzetes papírkákat, kezdőként teljesen jól megleszünk enélkül is, egy vázlatfüzet és egy tűfilc teljesen elegendő. (Bár az kétségtelen, hogy szép papírra a firkálás is jobban esik.) Tegyünk négy pontot a lap négy sarkába, kössük össze őket, így már el is készült a keretünk. Ezután képzeljük el, hogy egy cérna- vagy fonaldarabot a papírra ejtünk, és húzzunk egy tekervényes vonalat a lapra. A körvonalat pedig töltsük ki különböző mintákkal, csodálkozzunk rá azok ismétlődésére. A lapot akár meg is fordíthatjuk, engedve, hogy rajzunk újabb és újabb dimenziói feltáruljanak. A másik módja a zentangle-nek, hogy egy adott mintát töltenek ki különböző rajzokkal: madarat, virágot, pillangót, bármit. Alkothatunk úgy is, hogy sablonból kivágunk egy nekünk tetsző formát, és körülötte helyezzük el az ismétlődő mintákat.

A minták varázsa

Az ám, de mivel töltsük ki a felületet? 

Számtalan minta közül választhatunk, csak a képzeletünk szab határt. Lehetnek ezek spirálok, csigavonalak, hullámok, körök, rombuszok, virágok, levelek…

Inspirációul szolgálhatnak a különböző mandalák, az indiai és arab nők testén lévő hennatetoválások vagy éppen a felnőttek számára készült aprólékos kifestőkönyvek, de akár ruhaanyagok mintái vagy bútorszövetek is. A zentangle többnyire fekete-fehér, de az is teljesen rendben van, ha színes tűfilcekkel jobban esik a firkarajz. Úgy tartják azonban, hogy minél több színt használunk, annál többet „agyalunk”, a technika pedig éppen arról szól, hogy a pillanatot megéljük, és meditatív állapotba kerüljünk.

Nincs radírozás!

Az aprólékos munka során az „itt és most”, azaz a tudatos jelenlét is megélhető, csakúgy, mint a belső béke. Egyetlen szabálya van ennek a meditatív firkálásnak: nincs radírozás. Még akkor is, ha „hibát” vétünk, a módszer arra hív, hogy ezeket inspirációként használva olyan irányokba forduljunk, amelyeket egyébként lehet, hogy nem fedeztünk volna fel.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.