Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Noha népszerűsége egykor Jókaiéval is vetekedett, a főként humoros kisregényeiről ismert írót az irodalomtörténet nem nagyon ismeri el.
Január 1-jén volt 81 éve, hogy Rejtő Jenő munkaszolgálatosként halálra fagyott az oroszországi Jevdakovóban. Az író humoros, leggyakrabban a francia idegenlégióban játszódó regényein generációk derültek jókat, a kalandos történetekhez Rejtő bizonyára saját tapasztalatait is felhasználta, hiszen élete majdnem annyira kalandos volt, mint hőseié.
Egyéni humor, váratlan, groteszk fordulatok
– Uram! A késemért jöttem!
– Hol hagyta?
– Valami matrózban.
– Milyen kés volt?
– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
– Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele?
– Kagyló.
– Hány részből?
– Egy darabból készült.
– Akkor nincs baj. Megvan a kés!
– Hol?
– A hátamban.
Bizonyára mindenki ismeri ezt az idézetet a Piszkos Fred, a kapitányból. Rejtőt egyéni humora, groteszk, váratlan fordulatai, szürreális, kispolgári figurái és a társadalom fanyar humorba csomagolt kritikája miatt kedvelték és kedvelik oly sokan. Legismertebb műveit, a Vesztegzár a Grand Hotelbent, Az elveszett cirkálót, a Piszkos Fred, a kapitányt, A szőke ciklont, A csontbrigádot, A 14 karátos autót, Az előretolt helyőrséget és A láthatatlan légiót generációk olvasták, azt azonban kevesen tudják, hogy az írónak kalandos élettörténete is bizonyára segített hősei, történetei megalkotásában.
Szájon vágta egy tanárát
Rejtő 1905. március 29-én Reich Jenő néven született Budapesten a Szövetség utca 22. szám alatt, egy zsidó család harmadik gyerekeként. Élete végéig ez maradt a neve, hivatalosan sosem változtatta meg, csak testvérei tették ezt meg a világháború után, ám ekkor Rejtő már nem élt. Eredetileg magas, ám gyenge testalkatú volt, csak később, kamaszkorában erősödött meg. Az általánost a Kertész utcai községi Polgári Fiúiskolában végezte, utána kereskedelmi iskolába járt egy darabig, innen azonban kicsapták, állítólag azért, mert megütötte egy tanárát annak antiszemita megjegyzése miatt. Később Rákosi Szidi színitanodájában tanult színésznek, ám nem volt különösebben tehetséges, 1924-ben tartott vizsgaelőadásán (Molnár Ferencnek Az ibolya című művéből) nem aratott különösebb sikert. A híresztelések szerint azért sem juthatott statisztálásnál többre, mert egyszer leejtette a híres színészt, Törzs Jenőt.
Volt dokkmunkás és illatszerárus, ám idegenlégiós nem
Hogy pontosan mit csinált 1924 és 1927 között, azt biztosan nem tudni. Valószínűleg különböző alkalmi munkákból tartotta fenn magát, illetve a szülei is sokszor küldtek neki pénzt. Miközben ő tengett-lengett, bátyjai szakmát tanultak: Lajos könyvelő, Gyula ügyvéd lett. Állítólag Berlinben, miközben folytatta színi tanulmányait, lovakat csutakolt az ügetőn, később Hamburgban dokkmunkás és illatszerárus, Svédországban heringhalász, Genovában építőmunkás, Zürichben gobelinkereskedő és Franciaországban sztepptáncos is volt. Dolgozott cirkuszban, és egy rövid időre Afrikában is megfordult, ám a közkeletű vélekedéssel szemben idegenlégiós sosem volt. Ez az időszak nagyon megviselte szervezetét, hiszen ekkor és később is jellemző volt rá a kicsapongó élet, sokat dohányzott és ivott, ám keveset aludt. Egy barátjának írott leveléből kiderül, hogy mindezzel ő is tisztában volt.
„Rettenetes fizikumomat még így sem tudta valami halálos bajba kergetni az az életmód, ami más embert már évekkel előbb megölt volna, de most az utolsó állomáson vagyok. Nincs tovább.
Az egészből azt tartom legsajnálatosabbnak, hogy régi és kedves aforizmámat, hogy nem vagyok szívbajos, nem használhatom joggal” – írta. Nyugati kalandozásaiból 1930-ban csak kölcsönkért pénzből tudott hazajutni.
Fiatalkori leveleiből az is kiderül, hogy rajongott a nőkért, különösen a gépírónőkért. Olyannyira, hogy két gépírónőjét feleségül is vette. Állítólag megkövetelte, hogy diktálás közben estélyiben és teljes sminkben legyenek, és soha nem nevethettek munka közben (Szabad Föld, 2021/13.).
Karinthyval közösen kieszelt trükk?
1931-ben bejárta a magyar sajtót egy ismert fővárosi társaságbeli fiatalember öngyilkosságának híre. Több lap is megírta, hogy eltűnt, talán öngyilkos is lett, valószínűleg a Dunába ölte magát. Valójában Rejtő ekkor Bécsben volt, ahova hirtelen ötlettől vezérelve utazott ki. Az esetről Karinthy Frigyes is írt újságcikket, amelyben kéri az írót, hogy jöjjön haza, megemlítve, hogy szüleit is nagyon megijesztette. Egyes vélekedések szerint Karinthy és Rejtő közösen eszelték ki a trükköt, amelynek célja az volt, hogy megismertessék a nagyközönséggel az akkor még nagyrészt ismeretlen Rejtőt. Ekkor kezdődhetett barátságuk, amely Karinthy élete végéig kitartott, a róla készült utolsó fotón is szerepel Rejtő.
Kicsinálta magát
Mindenesetre az eset biztosan jót tett Rejtő ismertségének, 1932-től mint kabarészerző vált ismertté, nyelveket tanított és írni kezdett. A Teréz körúti Színpadon rengeteg művét mutatták be, az Aki mer, az nyer című zenés darabját például 150 alkalommal játszották Honthy Hanna és Törzs Jenő főszereplésével. Népszerű és felkapott szerző lett, ám életstílusa és munkamódszerei kikezdték egészségét. Sokat éjszakázott, ivott és cigarettázott,
gyakran az akkoriban legális, patikában kapható Aktedron nevű amfetaminszármazékkal stimulálta magát.
1939-ben két hónapot szanatóriumban kellett töltenie. Nagyon gyorsan írt, egy „tízfilléres” regénnyel két nap alatt végzett. Szerződésében vállalta, hogy kéthetente megír egy 120 oldalas regényt, és vállalását teljesítette is. Kifejezetten jól keresett ebben az időben, ám amilyen gyorsan megkereste, olyan gyorsan el is szórta a pénzt. Igaz, nem mindig magára. Egyszer az éhező József Attilát megpillantva, intett a pincérnek: „A költő úrnak lesz szíves kihozni az étlapon szerepelő valamennyi ételt, ábécésorrendben, míg a költő úr másképp nem rendelkezik…” Sok írása a Nova Kiadónál jelent meg, ekkor kezdett P. Howard néven publikálni, mert a kiadó elvileg csak külföldi irodalmat adott ki.
Betegen vitték büntetőszázadba
A második világháború kitörése után zsidó származása miatt szinte folyamatos támadásoknak volt kitéve. Az Egyedül vagyunk nevű nyilaslap 1942-ben tulajdonképpen feljelentette. A cikk így kezdődött:
„Bemutatjuk a Piszkos Fred szerzőjét. Mr. Howard-Rejtő-Reich, a nagy terézvárosi ponyvakirály és rémregénygyáros rövid idegkúra után visszatér a Japán kávéházba.”
A cikk nehezményezte, hogy Rejtő nem kapott munkaszolgálati behívót, ami az írás megjelenése után nem is váratott sokat magára. A nagykátai katonakórházból betegen vitték el egy büntetőszázadba, a keleti frontra. Innen már nem tért haza: az embertelen körülményeket és a borzalmas, sokszor –40 Celsius-fokos hideget nem bírta sokáig, és 1943. január 1-jén Jevdakovóban halálra fagyott.
Noha saját korában nagyon szerette a közönség, népszerűsége Jókai Móréval vetekedett, az irodalomtörténet sokáig nem volt hajlandó foglalkozni vele, csak egy-egy cikk vagy könyv jelent meg róla. Ez a közelmúltban változni kezdett: a Magyar irodalom történetei című mű egy fejezetet szentelt neki, és azóta is megjelent róla két könyv és pár tanulmány (Új Forrás, 2016/10.).
Ha olvasnál még érdekességeket magyar írókról, kattints ide!
