Halált okozó halálos jelenetek itthon és külföldön

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az „álomgyár” bizony néha rémálmot gyárt. Halálos balesetek sok halálos jelenet közben történtek már a világot – és olykor a világ végét – is jelentő deszkákon. A legutóbbi sajnálatos haláleset Alec Baldwin forgatásán Új-Mexikóban történt 2021 őszén, de a tragédia nem egyedülálló a nemzetközi filmiparban és a színházi gyakorlatban sem.

Hazai színpadon

Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a II. Richárd előadása alatt súlyosan megsérült. Egy rugós kés fémrugója a szokásos tisztítás elmulasztása miatt nem csúszott megfelelően, így az a valóságban is belefúródott a színészbe, megsebesítve tüdejét is. Az 1952-es születésű színészt a nyolcvanas években érte a baleset, melyből felépülve újra színpadra állt, azóta is nézők sokaságát örvendeztetve meg játékával.

Az 1931-es Magyar Színművészeti Lexikon szerint a kellékfegyverrel történő sérülésokozásnál veszélyesebbnek bizonyult a rozsdás szögbe lépés, amely olykor halálos bajt okozott. A színészek sérüléssel járó balesetei közül még ki kell emelni azt az esetet, amikor 1985-ben Méhes László fejére esett előadás közben egy vasrúd, és a fejéből folyni kezdett a vér. A szünetig végigjátszotta a szerepét, a nézők pedig meg voltak róla győződve, hogy ez is ugyanúgy művér, mint a többi szereplő esetében.

Itt-ott a világban, kevesebb szerencsével

A színész halálához vezető filmet egy évvel az eset után mutatták be
Fotó: Barry King / Getty Images Hungary
  • Brandon Lee amerikai színész, népszerű édesapja, Bruce Lee nyomdokaiba lépve, mindössze 28 éves volt, amikor 1993-ban, A holló című filmje forgatásán egy lövedék végzett vele. Egy márciusi forgatási napon, a film végéhez közeledve egy, a fegyverbe szorult lövedékdarab elszabadult, és a fiatalember halálát okozta.
  • 2016-ban Japánban egy próba alatt szamurájkarddal gyomron szúrtak egy 33 éves színészt. Kórházba szállították ugyan, de néhány órán belül meghalt.
  • Olaszországban, ugyanabban az évben, egy fiatal, mindössze 27 éves színész akasztási jelenet alakult végzetesen hitelessé, a színész kómába esett, majd belehalt a jelenet következményeibe.

Az egyik legutóbbi katasztrófa

Alec Baldwin és stábja Új-Mexikóban forgatták a Rust című westernfilmet. Egy, az eseményekkel részletesen foglalkozó friss forrás szerint Baldwin úgy nyilatkozik a halálos lövés körülményeiről, hogy a fegyvert egy padon ülve kellett a jelenet kedvéért elővennie tárolójából, és a kamera felé tartania a megfelelő kameraállás és szög megtalálása érdekében. A színész állítja, nem húzta meg a ravaszt. A fegyver azonban elsült, és bár senki nem tudja, hogyan, vagy kinek a mulasztása kapcsán, de minden jel arra mutat, élestöltény volt benne.

Ez újabb tisztázni való kérdéseket vet fel: kinek a felelőssége ellenőrizni, kitől veheti át a fegyvert a színész, van-e oka feltételezni, hogy egy forgatáson, ahol egyébként élestölténynek nem sok keresnivalója lenne, mégis azzal tárazták be a lőfegyvert.

Ezek a kérdések továbbra is tisztázatlanok a 9 éves kisfiú édesanyjának életét követelő „baleset” körülményeivel kapcsolatban.

A helyszínen virágcsokor árulkodik a tragédiáról
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

Bár a híres színész az első pillanatoktól nagyon együttműködő a hatóságokkal, és szeretné kideríteni a rendkívül sajnálatos és általa is végtelenül fájdalmasnak tartott események okát, most, a The Cut március 11-i írása szerint több oldalról is támadják. Több per is indult ellene, hiszen a film egyik producere is ő maga. A forgatáson elhunyt Halyna Hutchins özvegye is beperelte Baldwint, akit igenis felelősnek tart a bekövetkezett halálesetért, s a legújabb hírek szerint továbbra is igen sok a tisztázatlan körülmény.

Többé ne!

A fenti tragédiák tükrében annyi talán bizonyos, mindannyian kiegyeznénk a mozivásznon egy kisebb és hiteltelenebb pukkanással, a színpadon szemet hunynánk egy látszólag is műnek tűnő kés vagy kard használata felett.

Így is elhisszük, amit akarunk
Fotó: vgajic / Getty Images Hungary

Az ókorban csak férfiszínészek testesíthettek meg minden szerepet a színpadon, mégis élvezetes volt az előadás, a néző mégis belement a játékba, hogy elhiggye, hol egy fiatal nőt, hol egy idős férfit lát éppen.

A színjátszás egyik lényege úgyis az illúzió. Elhitetni valamit, ami nem a valóság.

Abban rejlik a színjátszó művészete is részben, mennyire képes megteremteni közönségében a vágyott valóság látszatát. Ehhez pedig nincs szükség élesfegyverekre, főleg nem felesleges emberáldozatokra.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.