Offline cikkek
5 szörnyű tény a 18. századi nőkről
A filmekben ábrázolt fényűző ruhák, jól fésült parókák, púderfelhő és porcelánsimára sminkelt álarc mögött a 18. században egy olyan valóság rejtőzött, amitől ma már elborzadnánk. Ebben az időben sok nő élt embertelen körülmények között.
Izlandi fordítója teljesen átírta a Drakulát, több mint 100 évig senki se vette észre a dolgot
A Drakula, Bram Stoker híres regénye 1897-ben jelent meg – pár évre rá Izlandon is kiadták. Arra azonban több mint száz évet kellett várni, hogy kiderüljön: fordítója rengeteg részletet megváltoztatott a könyvben – ennek lehetséges oka máig vitatott kérdés.
Tanítványához ment feleségül Marie Curie lánya
A Curie-család kétségkívül az a família, ahol a legmagasabb az egy főre jutó Nobel-díjasok aránya: Marie és Pierre Curie fizikai és kémiai Nobel-díja után lányuk, Irène Joliot-Curie is elnyerte a legmagasabb tudományos elismerést.
Komoly hibát szúrtak ki a Titanic című filmben: te észrevetted?
Komoly bakit vettek észre a Titanicban, az egyik jelenetben évekig észrevétlen maradt egy hiba, amelyet most egy tiktoker fedezett fel.
Belógott egy majom az erőműbe, az egész országban elment az áram
Srí Lankán az országos áramszünet miatt egy majmot hibáztattak, egy erőműben okozott galibát.
5 gyakori magyar szó, amelynek máig ismeretlen az eredete
Egy élő nyelv a jelenben folytonos változásban van, de ez nem jelenti azt, hogy a múltja végleg lezárult volna. Az egyes szavak eredetét illetően is megfigyelhetők felfedezések, újragondolások. Ugyanakkor nyilvánvalóan akadnak olyan szavaink is, amelyeknek mind a mai napig nem ismerjük, vagy legalábbis nem tudjuk bizonyítékokkal alátámasztani az eredetét. Íme közülük 5 gyakran használatos szavunk.
Így találkozhattak a kalandozó magyarok a vikingekkel
A IX. és a X. században a magyarok és a vikingek is gyakran indítottak rablóhadjáratokat Európa különböző részeire. Kérdés, vajon találkozhatott-e egymással a két nép – a válasz igen, ám nem úgy, mint azt elsőre gondolnád.
Bizarr, mit gyűjt Tom Hanks: kiállításra is viszi kollekcióját
Tom Hanks nemcsak a mozi történetének egyik legszerethetőbb színésze, de úgy tűnik, a retró technológia titkos nagykövete is. Ha azt hitted, hogy a sztárok csak sportkocsikat, festményeket vagy egzotikus szigeteket gyűjtenek, most jön az igazi meglepetés: Az Oscar-díjas színész szenvedélye a mechanikus írógépek gyűjtése.
A Disney-t neveti ki mindenki a TikTokon: nézd meg te is, miért
Disney-sztárokat kifigurázó trend kezdett el terjedni TikTokon. Mindenki a „Disney-térdeken” nevet.
Nem a pisai az egyetlen ferde torony: hazánkhoz közel találni többet is
Noha valóban a pisai a ferde tornyok leghíresebbike, ez korántsem jelenti azt, hogy ez lenne az egyetlen olyan épület, amely olyan, mintha menten ledőlne. Csak Európában találni vagy fél tucat olyan építményt, amelyeket vagy szándékosan így terveztek, vagy épp a talajmozgás, esetleg szerkezeti problémák eredményeképp olyanok, amilyenek. Lássunk közülük néhányat!
Gusztustalan módszerekkel tartósították az élelmiszert a hűtőszekrény feltalálása előtt
Elődeinknek a hűtőszekrény feltalálása előtt az élelmiszerek tartósításához nagyon találékonynak kellett lennie. Olyan, ma már nem különösebben drága dolgok váltak e célból extrán értékessé, mint a só, a jég, vagy az egyik leggusztustalanabbnak tartott kis farkatlan kétéltű.
15 év után újra kivirágzott a világ legbüdösebb növénye
Rothadó hús szaga csapta meg az orrokat Ausztráliában, ahol másfél évtized után ismét kivirágzott a hullavirág.
Tippelj: mennyi almát és húst esznek meg a magyarok évente?
Mennyi a magyarok átlagos élelmiszer-fogyasztása? Tippeld meg, miből hány kilót eszünk évente. Kvíz.
Svájci tudósok végre választ adtak, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb
A tudósok végre meg tudták válaszolni az sokakat foglalkoztató kérdést, vagyis, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb.
Egy súlyos gyártási hiba miatt lett a legdrágább autó a kategóriájában
Nemcsak a kisfiúk, sok felnőtt férfi is örömmel hódol szenvedélyének, és gyermeki lelkesedéssel gyűjti a különféle valósághű kisautókat. A lelkes rajongók sokszor egymással versenyezve keresik és kutatják a ritkaságszámba menő mini modelleket, melyek között vannak milliókat érő példányok is.
Különös látványt nyújt majd a Vénusz, és éppen a szerelmesek napján
A szerelem római istennőjéről elnevezett bolygó épp Valentin-napon nyújtja a legkáprázatosabb formáját.
Ezekben a magyar erdőkben már számíthatsz medvékre
Ahogy Románia és Szlovákia területén túlszaporodtak a medvék, egyre több keres közülük új élőhelyet Magyarországon. De mit jelent ez a természetjárók és a környékbeli települések számára? És hogyan készülj fel arra, ha egyszer te is szembetalálkozol vele?
Egy igazi Boeing 737-es van ebben a hotelszobában
Rengeteg különleges hotelszoba létezik a világon, de talán az egyik leglenyűgözőbb Európában, Amszterdamban található. Egy valódi Boeing 737-800 repülőgép egy része áll benne.
Híres városok híres tornyai: felismered, melyik hol áll?
Világszerte jó pár olyan város van, amelynek a legikonikusabb épülete egy torony. Kvízünkben épp arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon felismered-e ezek alapján a helységet.
Ő az egyetlen nő, aki megkapta a matematikai Nobelt: szakácsnő a példaképe
Általános iskolás korában és a gimnáziumban a fizika és a csillagászat érdekelte, minden fellelhető szakirodalmat elolvasott a témában. A matematika csak az egyetemen került a fókuszába, ám onnantól nem volt megállás Karen Uhlenbeck számára.
Mértékegységek kvíze: te tudod, hány kilométer egy mérföld?
Villámkvízünkben a mértékegységekkel kapcsolatos tudásodra vagyunk kíváncsiak. Neked összejön a 3/3?
Tudod, mi kell a nokedlibe?
Ha szívesen tüsténkedsz a konyhában, akkor bizonyára sok fortélyt elsajátítottál már. De hogy állsz az alapételek hozzávalóival? Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon tudod-e, mely összetevőkre van, vagy épp nincs szükség a különféle fogásokhoz.
Ez a világ 8 legrégebbi családja: 3000 éves is van köztük
Reneszánszát éli a családfakutatás manapság. Vannak, akik számára a DNS-vizsgálatok jelentenek megoldást, másoknak a családi legendáriumok és iratok mutatnak irányt. Vannak azonban olyan régi családok is világszerte, akik ismert felmenői a középkor kezdete óta dokumentálják származásukat.
Csak a feje látszott ki a kíváncsi macskának a csőből, a tűzoltók mentették ki
Pórul járt egy kíváncsi macska Angliában, amikor a feje beleszorult egy vízelvezető csőbe. A tűzoltók mentették ki.
Láthatatlan tintával titkosította üzeneteit George Washington
A hatékony kémkedéshez mindig is szükség volt kiterjedt ügynökhálózatra, személyes kapcsolatokra, tudományos felfedezésekre, ravaszságra és kockázatvállalásra. Nem volt ez másképp az amerikai függetlenségi háború idején sem.