Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A hatékony kémkedéshez mindig is szükség volt kiterjedt ügynökhálózatra, személyes kapcsolatokra, tudományos felfedezésekre, ravaszságra és kockázatvállalásra. Nem volt ez másképp az amerikai függetlenségi háború idején sem.
Titkosírással vagy kódokkal készült üzenetek, láthatatlan tinta, dezinformációs levelek – mind-mind az amerikai kémek eszköztárából valók – és bár nehéz megmondani, hogy pontosan mekkora szerepet játszottak a kémek és a titkos módszerek a győzelem elérésében, az biztos, hogy a katonai és politikai vezetők mindkét oldalon rengeteg energiát fektettek a különböző eszközök fejlesztésébe és az információ megszerzésébe.
Ezeket a titkos módszereket használták a leggyakrabban
Az amerikai függetlenségi háború idején még főként madártollat használtak az íráshoz, és ha az elég nagy volt, akkor a szárába remekül be lehetett csúsztatni a szorosan összetekert papírtekercset, és így el lehetett rejteni az üzenetet az ellenség szeme elől. A titkosírással vagy kódokkal írt levél volt a másik leggyakoribb formája az információcserének, és ehhez a kulcs sokáig egy bizonyos könyv, az Entick-szótár volt, ennek segítségével dekódolták az üzeneteket.
Ám amikor megalakult a háború idején az első hivatalos kémhálózat, a Culper-kör, ők már saját titkosírással dolgoztak, amelyhez egy apró kódfejtő könyvet kapott minden ügynök. Szintén gyakori módszer volt, hogy a valódi üzenetet egy ún. maszkkal fedték fel. A név kissé félrevezető, hiszen a módszer úgy működött, hogy ha a levél olvasója rátette a papírra az előre elkészített maszkot, sablont, akkor láthatóvá vált a titkos üzenet. Annak érdekében, hogy ne kerüljön titkos információ az ellenséghez, a levelet és a sablont két különböző futár kézbesítette.
A dezinformáció már abban az időben is fontos eszköze volt annak, hogy a szemben álló felek stratégiai előnyt szerezzenek, és a brit kémek előszeretettel használták ezt a módszert.
Washington sokáig nem tudott titkos üzeneteket küldeni a francia Lafayette tábornoknak, és a britek ezekből a levelekből tájékozódtak, majd félrevezető információkkal teli leveleket küldtek, abban bízva, hogy ez előbb-utóbb Washington kezébe jut, és ezzel fordul majd a kocka.
A láthatatlan tintával írt üzenetek szintén fontos szerepet játszottak az akkori hadi kommunikációban, ám az alapítóatyák egyikének, John Jay testvérének – Sir James Jay amerikai orvosnak – sikerült forradalmasítania a tinta formuláját.
Nem Jay volt az első, aki ezzel próbálkozott
Az írás láthatatlanná tételével már az ókorban is próbálkoztak, ehhez savas kémhatású, átlátszó, világos vagy fehér színű folyadékokat használtak, mint a tej, a citromlé vagy az ecet. Valamilyen íróeszközzel vagy akár ujjal írták meg az üzenetet, amely így nem látszott a papíron, viszont a címzett, ha hőhatásnak tette ki a papírt, például gyertya lángjához tartotta, akkor láthatóvá vált a szöveg, mivel a meleg roncsolta a papír rostjait.
A fejlettebb változat csersav és vitriol keverékéből készült, de próbálkoztak timsó és ecet vegyítésével is.
A gond mindegyikkel az volt, hogy a szöveget könnyen láthatóvá lehetett tenni, ha az ember ismerte az eredeti „tintát”, márpedig abban az időben, mivel a lehetőségek korlátozottak voltak, ezért előbb-utóbb erre is rájöttek.
Jay újítása igen jelentős volt
Az orvos nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy létrehozzon egy olyan vegyületet, ami ellenáll a hőnek, és nem lehet vele előhívni a szöveget. Jay tintája két komponensű volt: az egyik szintén csersavból készült, ezzel írták a szöveget, de szükség volt hozzá az ún. „előhívó” folyadékra is, ami vas-szulfátot tartalmazott. Enélkül lehetetlen volt elolvasni a titkos üzeneteket.
Washington olyannyira beleszeretett Jay láthatatlan tintájába, hogy könnyedén ráállt, hozzanak létre egy titkos labort az orvos számára, ahol nemcsak kísérletezhet, hanem nagy tételben is gyárthatja a láthatatlan tintát, amit a levelezésükben csak „gyógyszerként” emlegettek.
A láthatatlan tinta hatékonynak bizonyult
Washington elsősorban saját levelezésre és a kémhálózatával, a Culper-körrel való kommunikációhoz használta a tintát. Az ügynökeit arra utasította, hogy az üzeneteket
„zsebkönyvek üres lapjaira…vagy bármilyen egyszerű kiadvány lapjaira írják”
a láthatatlan tintával, ezzel is csökkentve annak veszélyét, hogy az üzenet ellenséges kezekbe kerüljön. A másik tanácsa az volt, hogy a jelentéseket a toryk stílusában írják meg, mintha mindennapos, családi ügyeket osztanának meg a címzettel, és a sorok közé írják meg a titkos információkat a láthatatlan tintával.
Sem a Culper-kör ügynökeit, sem a vezetőjüket, Benjamin Tallmadge őrnagyot nem fogták el a britek az amerikai függetlenségi háború során. James Jay és a Culper-kör titkai csak 1930-ban láttak napvilágot egy kutatásnak köszönhetően. Jay laboratóriuma a mai New York állam területén volt, és jelenleg az IBM egyik kampusza áll a helyén, az eredeti épületet lerombolták a 70-es években.
Ha érdekelnek a titkok, olvasd el a cikkünket a boszorkányok kézikönyvének tartott kéziratról is.
