Svájci tudósok végre választ adtak, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tudósok végre meg tudták válaszolni az sokakat foglalkoztató kérdést, vagyis, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb.

A Genfi Egyetem szakértői úgy vélik, végre megoldották az ősi kérdést: mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?

Tyúk vagy a tojás volt előbb?

Sokszor feltett kérdés, amire eddig sosem kaptunk választ, hogy a tyúk vagy a tojás volt előbb. A Genfi Egyetem szakértői most úgy gondolják, hogy tudják a megfejtést, a tojások jóval az állatok evolúciója előtt megjelentek.

A tojás volt előbb, nem a tyúk
Fotó: tawatchaiprakobkit / Getty Images Hungary

A tudósok egy egysejtű fajt, a Chromosphaera perkinskiit elemezték, amelyet 2017-ben fedeztek fel a hawaii tengeri üledékekben. A megoldást, vagyis a tojás elsőbbségét az indokolja, hogy az embriófejlődésért felelős genetikai program – tehát az a folyamat, amely során egy megtermékenyített petesejt embrióvá alakul – már az állati élet kialakulása előtt jelen volt.

A kutatócsoport megállapította, hogy a természet már rendelkezett a genetikai eszközökkel a tojások létrehozásához, még mielőtt a tyúkot „feltalálta” volna.

A tanulmány egyik szerzője így fogalmazott:

Idézőjel ikon

„Lenyűgöző, hogy egy nemrég felfedezett faj segítségével több mint egymilliárd évet tudunk visszatekinteni az időben.”

Sok tyúkra sanyarú sors vár, miután már nem tud tojni. Az alábbi cikkünkből jobban megismerheted, mi történik velük.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.