Offline cikkek
Milyen a jó fagylalt? Innen ismered meg a szakértő szerint
Azt már mind tudjuk, hogy idén nyáron szinte csillagászati magasságokba emelkedik a fagylalt ára, de arról kevesebb tudásunk lehet laikusként, hogy miről ismerhetjük meg ránézésre, hogy az a drága fagyi vajon jó-e.
Golflabdahalász és állateledel-kóstoló: ezek a legjobban fizetett furcsa szakmák
A fiatal, kalandorlelkű bármixert játszó Tom Cruise Koktél című filmjében azon tanakodik, vajon ki az a szerencsés, akit a cipőfűző végén lévő műanyag pöcök ipari mennyiségű gyártása tett gazdaggá. Talán mindenki életében van egy (pár) pont, amikor azon morfondírozik, miből is lehetne meggazdagodni. Jobb, ha tudsz ezekről a különös, de jól jövedelmező elfoglaltságokról.
Zseniális fotón mutatta meg az amerikai álom valóságos arcát az első női fotóriporter
Az igazán tehetséges fotósok ösztönszerűen tudják, hogyan kapják el a kínálkozó pillanatot, és az iróniának, a fekete humornak sincsenek híján: az 1930-as évek gazdasági világválságának egyik leghíresebb szociofotója mindkettőre kiváló példa. Margaret Bourke-White, az egyik első és legkiválóbb női fotóriporter híressé vált képe az amerikai álom koncepciójának kiforgatásával sokkolta a közönséget.
10 bizarr munka a történelemből, melyekre ma már nincs szükség
A tudomány és a technika fejlődése folyamatosan tett szükségtelenné munkaköröket az idők során, (lehetséges, hogy a mesterséges intelligencia miatt a jövőben újságírókra sem lesz már szükség…), melyeket az utókor hamar elfeledett. Összegyűjtöttünk 10 olyan munkakört, melyek a múltban mindennaposnak számítottak, manapság azonban már kifejezetten furcsának hatnak.
Hamarosan bárki felveheti Diana legendás ruhadarabját
Ősszel elárverezik Diana ruhatárának egyik leghíresebb ruhadarabját, amiről a tervezői már azt hitték, hogy elveszett. Az öltözék, amit a hercegné férje egyik pólómeccsén viselt 1981-ben, csodával határos módon nemrég előkerült, és egy aukción bárki megvásárolhatja.
110 centi magasan lett a legnagyobb magyar bohóc a tragikus sorsú Hirsch Zoltán
Hirsch Zoltán, vagy ahogy mindenki ismerte, Zoli bohóc negyven éven keresztül volt a cirkuszok sztárja idehaza és világszerte: a mindössze 110 centiméter magas artista Oroszországtól Algériáig mindenütt megnevettette a közönséget. A mindig vidám bohóc élete mégis tragikus véget ért, származása miatt az auschwitzi haláltáborba hurcolták.
A pápa adományozta a kettős keresztet Szent Istvánnak? Honnét ered a legrégebbi magyar címermotívum?
A magyar címerben található kettős kereszt fontos jelképnek számít hazánk történetében, a szimbólum eredetét, jelentését és azt illetően, hogyan és miért került a magyarokhoz, mégis rengeteg a kérdés, bizonytalanság. Sorozatunk mai cikkében a kettős kereszt történetének jártunk utána.
Ezeket a bérlőket senki se kívánná magának: rémtörténetek lakáskiadóktól
A lakáskiadás nagyon stresszes műfaj is lehet: hát még akkor, ha nem hosszú távra keresel bérlőt, hanem nyaralók rendelkezésére bocsátod a lakást, amelybe valószínűleg sok energiát, időt és nem utolsósorban pénzt öltél.
95 éves a Csepel kerékpár! Emlékszel még a saját biciklidre?
Camping, Tricikli, Tacskó, Fixi. Szavak, amelyeket csak a magyarok értenek, ugyanis nem lehet lefordítani. Sőt, ezeket kifejezetten a hazai felhasználóknak készítették. A Csepel kezdetektől csak országhatáron belül tesztel.
Akik ebben a tóban úsznak, soha nem térnek vissza: ezért veszélyes
Ha nyár, akkor fürdés: ilyenkor aki nem csobbanhat épp tóban, folyóban vagy tengerben, az álmodozva nézi a gyönyörűen kéklő vizeket legalább videókon vagy fényképeken. Pedig ez a 3,6 méter mély és 30 méter kerületű tó, amit most mutatunk, nem éppen jó „magaviseletéről” híres.
Mennyit tudsz a híres női tudósokról és művészekről?
Sok mindent köszönhetünk a nőknek, akik nemcsak feleségként és családanyaként, hanem sokszor feltalálóként is jeleskedtek már a történelem során. Több, nők által kifejlesztett tudományos szabadalom emberek millióinak életét mentette már meg, vagy tette könnyebbé, jobbá az életét.
Melyik tengerben találhatóak ezek a szigetek?
Sokan álmaink nyaralását egy trópusi szigeten képzeljük el, de vajon pontosan tudjuk, hol helyezkedik el a térképen Mauritius vagy a Seychelles-szigetek?
Felismered a Jókai-regényeket a szereplők alapján?
Az arany ember, Fekete gyémántok, A kőszívű ember fiai… Irodalmi kvízünkből kiderül, mennyire emlékszel a nagy magyar író munkásságára.
Magyar zseni álmodta meg a Volkswagen Bogarat, de a tervét Ferdinand Porsche ellopta
Kevesen tudják, hogy nem Ferdinand Porsche, hanem egy magyar származású mérnök, Barényi Béla ötlete volt a Volkswagen Bogár, aki mindössze egyetlen márkát kért a szabadalomért cserébe. A rendkívül aktív feltaláló Edisonnál is több szabadalmat tett le az asztalra, és rengeteget dolgozott az autók biztonságosabbá tételén, ő alkalmazott például első ízben törésteszteket.
Új őrület a láthatáron, amiben egy magyar lett a világelső
A hibrid sportokban mindig is jók voltak a magyarok, de hogy ebben a friss sportágban is világelsők legyünk? Ezt senki sem gondolta volna. Az új őrület napról napra népszerűbb, és már országszerte több pályát is felállítottak, hogy mindenki kipróbálhassa.
Ez a legjobb hazai egyetem mind közül, pedig nem a fővárosban van
A legjobb magyar egyetemként végzett a Quacquarelli Symonds (QS) frissen megjelent világranglistáján a Szegedi Tudományegyetem.
A legfurcsább ötletek, amikkel valaki milliomos lett
Azt hiszed, csak rendkívül hasznos, világmegváltó ötletekkel lehet valaki multimilliomos? Hatalmasat tévedsz! Összegyűjtöttük a legfurcsább találmányokat és egyéb módokat, ahogyan fantáziadús és/vagy jókor jó helyen lévő emberek megcsinálták a szerencséjüket, és mesés vagyont hoztak össze maguknak.
Sikkasztókat, ipari kémeket lepleznek le: így dolgoznak a magánnyomozók itthon
Sokaknak jut eszébe a hűtlen házastárs után nyomoztató, megcsalt férj vagy feleség képe, amikor a magánnyomozókra gondol, pedig ez a világ ettől jóval színesebb: hogy mennyire, arról egy magyar magánnyomozó-iroda vezetőivel beszélgettünk.
Amerika legnagyobb rádiós sztárja volt a tragikusan elhunyt magyar komikus
Pintér József, vagyis Joe Penner, a kacsás ember az 1930-as évek legnagyobb rádiós sztárja volt Amerikában, akinek poénjain emberek százmilliói nevettek hétről hétre. A tragikusan fiatalon elhunyt humorista neve mégis szinte teljesen ismeretlen idehaza, Magyarországon.
Ez volt a budapesti közlekedés fekete napja: két ember halálát okozta a száguldó fogaskerekű
A két vezető vesztette életét, amikor a lejtmenetben lévő szerelvény fékje meghibásodott, és 100 kilométeres sebességgel belerohant a szemben felfelé tartó fogaskerekűbe.
20 év után újból megjelent a szúnyogok által terjesztett halálos betegség
Öt embert diagnosztizáltak maláriával Floridában és Texasban. A riadalmat az okozza, hogy a betegek nem utaztak a megfertőződés előtt külföldre, vagyis az Egyesült Államokon belül kapták el a potenciálisan halálos betegséget.
Ők jártak először a Föld legmélyebb pontján
Az 1950-es években, míg Magyarország a Rákosi-korszakban sötét napjait élte, az emberiség boldogabbik fele a világégés után újra mert álmodozni és tervezni. Sokan elérkezettnek látták az időt arra, hogy megvalósítsák nagyszabású álmaikat. 1953-ban Sir Edmund Hillary és Tenzing Norgay feljutott a Csomolungma csúcsára, de azokról jóval kevesebb szó esik, akik a Föld legmélyebb pontján, a Mariana-árokban jártak: Don Walsh és Jacques Piccard az ötvenes években addig tökéletesítették speciális járművüket, míg 1960-ban közel 11 000 méteres mélységbe merültek.
Életmentő lehet, mégis alig hallunk róla: ez az eszköz segít az időseknek
Egyre bővül az idősek védelmére alkotott eszközök száma, ám mégis kevés jut el ezek közül a célközönséghez, hiszen az internet hiába van kéznél, ha pont az nem ért hozzá, akinek az ott meghirdetett programok szólnak. Összegyűjtöttük tehát a biztonságos öregkort segítő eszközöket, hogy ne kelljen szeretteitekért aggódnotok.
10 jel a ruhád címkéjén, aminek te sem ismered a jelentését
Nem vagy egyedül, ha téged is zavarba lehet hozni a ruhacímkén található jelekkel, gyakran még a sokat látott és tapasztalt háziasszonyok sincsenek tisztában ezekkel. Pedig nem árt ismerni e szimbólumokat, ha nem akarjuk, hogy az L-es méretű ruha S-esre zsugorodjon a mosás alatt.
Te tudod, melyik zeneszerző műve A négy évszak?
Ha szereted a klasszikus zenét, vagy figyeltél az énekórákon, nem lesz nehéz megválaszolnod tíz kérdésünket a komolyzene témakörében.