Offline cikkek
Ide utaztak a legtöbben nyaralni az ókorban
Az ókori világ műemlékei ma is előkelő helyet foglalnak el a turistalátványosságok között: a gízai piramisok, a római Colosseum, a görög romok vagy éppen a kambodzsai Angkorvat évente több millió turista kedvelt célpontjai. De hogyan utazott és nyaralt évezredekkel ezelőtt, aki megtehette?
Tudod, kinek a képe van bankjegyeken?
Magyarországon Szent István királyunk veretett először pénzt, de a forint csak 1946-tól fizetőeszközünk. A jelenlegi bankjegyek korábbi változatai 1997-ben kerültek forgalomba, de 2014 után, lépést tartva a kor technikai fejlődésével, bankjegyeink is „ráncfelvarráson” estek át. A lényeg nem változott, ugyanúgy a legjelesebb történelmi alakjaink tűnnek fel rajtuk, ahogy korábban is, és ahogy más országokban is. Kik ők?
Így oldhatod meg könnyen a munkahelyi konfliktusokat! – A szakember tippjei
Talán nincs is olyan szerencsés, akinek a karrierje során ne lett volna összetűzése valamelyik munkatársával. Ahhoz viszont túl sok időt töltesz a munkahelyeden, hogy azt rossz hangulatban, állandó feszültségben tedd. Coach szakértőnk segít, hogy elsimuljanak a konfliktusok, vagy legalábbis kezelhető mederbe terelhessétek őket.
Legalább 22 halottja van a pusztító időjárásnak, több évtizedes rekord dőlt meg
Már második napja vörös riasztás van Észak-Indiában a heves esőzések miatt. Vasárnap 41 éves rekord dőlt meg Delhiben, amikor másfél nap alatt 26 centiméter eső zúdult a városra, de egyes területeken még borzasztóbb volt a helyzet.
Te tudod, mit takarnak pontosan ezek az izmusok?
Nemcsak a 20. század elején egymással konkuráló vagy egymásból táplálkozó művészeti irányzatok nevei végződnek izmusra, hanem például politikai vagy gazdasági ideológiák elnevezései is. Így aztán annyi izmus létezik már, hogy a perfekcionizmussal élők is csak nehezen igazodhatnak el közöttük. És te?
A világ legszebb hídjai: a Lánchídnak is köztük a helye
Ha nyár, akkor utazás, igaz? Eközben pedig biztosan találkozunk hidakkal. Csakhogy a legtöbb nem csupán egy átkelőt jelent, annál sokkal többet: gazdag történelmű látványosságot, amit érdemes megcsodálni.
Orral fúródott egy hangár tetejébe a lezuhant repülő, néhány karcolással megúszta a pilóta
Könnyebb sérülésekkel szállították kórházba a pilótát, aki kisrepülőgépével egy hangár tetejének csapódott egy dél-kaliforniai repülőtéren.
A híres magyar színésznő egy csirkecsont miatt vesztette életét
Putty Lia elhagyta férjét és két kislányát a színészet kedvéért, de a hangosfilm megjelenésével mellőzöttnek érezte magát, és depresszióval küzdött.
Ekkora hőséget képes valójában elviselni az ember
Kegyetlen hét előtt állunk, már most hőség van, s ez csak fokozódni fog. No de mit mondanak a tudósok, mennyi forróságot vagyunk képesek még elviselni mi, emberek?
Halála előtt elégette leveleit és képeit – Szeretője mesélt az egykori first lady titkairól
Jackie Kennedy lassan 30 éve halott, mégis még mindig kíváncsiak rá az emberek. Az amerikai könyvpiac egyik bomba sikereként emlegetik az egykori first ladyről szóló új önéletrajzi kötetet, ami eddig ismeretlen titkokról rántja le a leplet.
Így született meg a forró nyaraink egyik legfontosabb kelléke
Ha a strandra indulsz, vagy hosszan kell utaznod étellel, csak bedobod egy modern hűtőtáskába, és már indulhatsz is. Na de kinek köszönhetjük ezeket, és mit használtak az emberek, mielőtt hűtőtáska létezett volna?
Északi vagy déli part? Mennyire ismered a Balatont?
Ha Füreden pihensz, melyik parton vagy épp? Ha ismered a balatoni városokat, menni fog ez a kvíz!
Kibeszélték előtte a befektetéseiket, milliomos lett belőle a rabszolga nő
Színes bőrű rabszolga, aki élete második felét elképzelhetetlen gazdagságban töltötte: Mammy Pleasant története egyedülálló.
Mit szólna Petőfi, ha saját nevét látná az utcatáblákon? Kiderítettük!
A sztárként ünnepelt költőt minden magyar ismeri. Jó esetben fejből szavalja legfontosabb munkáit, mint a Nemzeti dal, Az alföld vagy a Jövendölés. Míg másoknak a művész neve szerepel hivatalos okmányokon is. Egy fotográfuscsoport bejárta az összes Petőfi Sándorról elnevezett közterületet, hogy megnézzék, vajon mit látna ma a poéta, ha végigsétálna az önmagáról elnevezett utakon.
Ma is lázban tartja a világot minden idők egyik legrejtélyesebb fotója
A kislányáról szeretett volna egy kedves képet készíteni, de véletlenül egy földönkívüli lényt kapott lencsevégre egy angol amatőr fotós. A Solway Firth-i űrhajós címen híressé vált fénykép rejtélye hatvan éve foglalkoztatja a nemzetközi közvélemény paranormális jelenségekre fogékony részét, de vajon tényleg ufonauta látható a felvételen?
Te tudod, melyik ország légitársaságai ezek?
Az 1946-os alapítású Maszovlet, Magyar–Szovjet Polgári Légiforgalom Rt. jogutódjaként 1954 végétől 2012-ig működő Malévet az utasok elégedettsége alapján a legjobb kelet-európai légitársaságnak járó címmel tüntették ki 2010-ben, a World Airline Award díjátadóján. Azóta más országok járatain utazunk, de te tudod, melyik légitársaság kié?
Melyik amerikai város nevezetességét látod a képen?
Kened-vágod a földrajzot? Jól ismered Amerikát? Imádsz utazni? Kvízünkben próbára teheted a tudásod. Felismered, hogy a képeken látható híres helyszínek és látnivalók melyik városokban találhatóak?
Van egy állam, ahol tilos bekötött szemmel vezetni
Ha azt hiszed, csak vicc, hogy van a világon olyan hely, ahol kikötik, hogy nem csikoroghat az autód kereke, akkor tévedsz. És ez még csak nem is a legkülönösebb közlekedési szabályok egyike, van ennél még jó pár sokkal bizarrabb előírás. Már mutatjuk is.
Ezért vigyázz nagyon a reptéri mozgójárdákon: van, akinek újra kell tanulnia járni
Az 57 éves anya két gyógytornász és egy fémkeret segítségével teszi meg élete első lépéseit a repülőtéri baleset óta, ami mindent megváltoztatott.
Rossz kemoterápiát kapott, belehalt a kezelésbe a beteg
Három további, szintén a még engedélyezetlen kemoterápiás szerrel kezelt daganatos beteget pedig kórházban ápolnak.
Atomreaktort épített a hátsó kertjében a kamasz fiú: az FBI-nak nem tetszett
X-akták-epizódba illő események játszódtak le egy álmos michigani kisvárosban 1995 nyarán, amikor a hatóságok tudomására jutott, hogy egy környékbeli tizenéves fiú, David Hahn működő atomreaktort épített édesanyja fészerében. A bizarr eseményeknek nem lett jó vége, a furcsa kamasz fiú élete tragikus véget ért.
Tényleg nem fürödtek a középkori emberek?
Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.
Ezek voltak a legmenőbb retró háztartási gépek
A sors keserű fintora, hogy bár manapság csarnok méretű hangárokat tölt meg a side by side hűtőszekrények, a robotporszívók vagy a mosó- és szárítógépcsodák végtelen választéka, sokan ma is a retró háztartási gépekre esküsznek. Ha valaki a pincéje mélyén egy 50 év körüli Hajdu mosógépre vagy Lehel hűtőszekrényre bukkan, ami jó eséllyel még ma is működik, azt senki rá nem veszi, hogy lecserélje egy mai, a garanciaidő lejártát követő napon elromló, formatervezett gépre.
Meglepő közlekedési szabályok: ez jár annak az orosz autósnak, akinek koszos a kocsija
Azt hihetnénk, a közlekedési szabályok viszonylag egységesek a világon, pedig bizonyos helyi jellegzetességek árnyalják a képet, legyenek azok a fenyegető légszennyezettségi adatok, eltévedt tevék, pucér vagy túl sokat nassoló sofőrök.
8 furcsa középkori szórakozási forma
A középkorban még nem moziba, koncertre vagy sporteseményekre jártak az emberek, ha szerették volna egy rövid időre maguk mögött hagyni a dolgos hétköznapokat, és kirúgni a hámból. A szórakozásnak számos ma már kifejezetten furcsának ható módját ismerték a középkori Európában, ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.