A te neved is megkerülheti a Holdat: így vehetsz részt ingyenesen a NASA küldetésében

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A NASA megnyitja a lehetőséget a nagyközönség előtt. Bárki, a világ bármely pontjáról csatlakozhat egy valódi űrmisszióhoz, az Artemis II-höz.

Az Artemis II küldetés során nemcsak asztronauták, hanem civilek nevei is eljuthatnak a Hold körüli pályára, méghozzá teljesen ingyen. A részvételhez mindössze annyi kell, hogy regisztrálj a NASA hivatalos oldalán.

Bárki jelentkezhet az Artemis II-re

A jelenlegi tervek szerint az Artemis II négyfős legénysége legkésőbb 2026 áprilisában indulhat útnak, ugyanakkor a NASA ennél korábbi indítási időpontokat is mérlegel, akár már februárban – olvasható a Csillagászati Hírportál hasábjain.  A küldetés célja ezúttal még nem a holdraszállás, hanem a Hold megkerülése, hasonlóan ahhoz, ahogyan az Apollo–8 repülése tette meg ezt 1968 végén.

Az Artemis II négyfős legénységéhez most bárki csatlakozhat
Fotó: Orlando Sentinel / Getty Images Hungary

Bár a küldetés nem érinti a hold felszínét, fontos előkészítő lépésnek számít a későbbi visszatérés szempontjából.

Az űrhajósokat az Orion űrhajó szállítja majd, amelyet a NASA eddigi legerősebb hordozórakétája, a Space Launch System juttat a világűrbe. A rakéta és az űrhajó rendszereit már korábban is tesztelték, többek között az Artemis I sikeres, személyzet nélküli repülése során. A NASA tervei szerint az Artemis II tapasztalataira építve valósulhat meg a következő küldetés, az Artemis III, amely évtizedek után újra holdraszállást hozhat.

A repülés várhatóan körülbelül tíz napig tart. Az űrhajó a Föld körüli pályáról indulva egy speciális manőverrel hagyja el bolygónk gravitációs mezejét, majd több százezer kilométerre eltávolodva a Hold túlsó oldala mellett repül el. Az út során több kísérlet is zajlik majd: vizsgálják az űrsugárzás hatásait, az emberi szervezet terhelését és az űrbeli kommunikáció működését.

Most bárki „felszállhat” az Orionra, aki regisztrál a NASA oldalán. A regisztrált személyek neveit egy adattárolón helyezik el az Orion fedélzetén. Ez az adathordozó végigkíséri az egész küldetést, így a nevünk szó szerint megkerüli a Holdat, majd visszatér a Földre.

40 éve történt a legsúlyosabb űrkatasztrófa, egy tanárnő is az áldozatok közt volt. Olvasd el erről szóló cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.