Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
„Csendes éj, drága szent éj…” – a dallam, amit világszerte minden család ismer, különös körülmények között született, és még különösebb utat járt be a világhír felé.
Számos olyan téli, sőt karácsonyi történetet ismerünk, mely szegény gyermekek sanyarú sorsán keresztül igyekszik a megváltásra emlékeztetni. A Csendes éj című karácsonyi ének megszületésének pillanatában azonban nemcsak mesés elem a szegény kisgyermek, a hideg telek és a más jóindulatától függő helyzet, szerzőjének mindennapjaiban mindez kézzel fogható élmény lehetett.
Joseph Mohr, az azóta talán a legismertebb karácsonyi énekké vált Csendes éj szerzőjének nem jutott boldog, szeretettel teli gyermekkor. Törvénytelen gyermekként született Salzburgban 1792 telén egy katona és egy hímzőlány viszonyából. A helyi szokások értelmében csak úgy keresztelhették meg, ha keresztapja a város hóhérja lesz.
Fájdalmas élet ihlette a karácsonyi éneket
A salzburgi katedrális plébánosa azonban megsajnálhatta, vagy felismerhette benne a rejtőzködő tehetséget. Taníttatni kezdte, és támogatta abban is, hogy zenéljen. Mivel fattyú volt, később külön engedély kellett ahhoz is,
hogy pappá szenteljék.
1816-ban írta meg a Stille Nacht szövegét, majd két évvel később megkérte barátját, a szomszéd falu iskolaigazgató-orgonistáját, hogy szerezzen hozzá zenét gitárra és két énekesre. Franz Gruber eleget tett a kérésnek, és még aznap este el is játszották az oberndorfi Szent Miklós-templomban a karácsonyi szentmisén az új szerzeményt.
Úton a világhír felé
Annak ellenére, hogy abban az időszakban igencsak meglepő újítás lehetett a templomban a gitár hangja, az előadás nagy sikert aratott. Később a Csendes éj tiszteletére egy kápolnát is avattak Oberndorfban, és a karácsonyi ének két szerzőjéről nevezték el.
Mohr plébános maradt élete végéig, soha nem élte meg szerzeménye sikerét.
A dal azonban életre kelt. A szöveget és a dallamot egy orgonakészítő, Karl Mauracher vitte magával két zenészcsaládhoz, akik közvetítésével egészen az orosz cár elé, Szentpétervárig és New Yorkig is eljutott. A zenélés mellett kesztyűkészítéssel foglalkozó Strasserek az áruval együtt a téli vásárokba is vitték magukkal az éneket, talán éppen énekszóval csábították portékáikhoz a vásárlókat. Így nemcsak a nemesek és a gazdagabb polgárok, de a teljes német nyelvterület magáénak érezte az éneket. Az 1860-as évekre már az egész nyugati világ énekelte karácsony estéjén.
Ha egy magyar karácsonyi hagyományra is kíváncsi vagy, olvass tovább itt, hogy megismerd a rorátékat.
