Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Jobban tesszük, ha vigyázunk, ha egy fekete csirke szegődik a nyomunkba: a magyar népi hiedelemvilág szerint akár lidérc is lehet. A lidércfény viszont a régiek szerint elásott kincsek helyét jelölte. Borzongató történetek következnek a magyar népi hitvilágból.
1928-ban a Mátészalkához közeli Matolcson a 14 éves Vizsnyicky István a mezőn talált egy kis, fekete jércét. „Nem vették észre, hogy lidérc, mondogatta ugyan esténként a fiúnak, hogy: »mit, mit, mit?« De az nem tudta mire vélni, s nem parancsolt neki. Csak mikor a fiú már úgy el volt csigázva, hogy alig állt a lábán, akkor jöttek rá, hogy a jérce, aki vele aludt, lidérc” – mesélte Lábas Károlyné Kisgyörgy Julcsa az őt faggató néprajzkutatónak. Elmondta azt is, hogy a fiúnak végül úgy sikerült megszabadulnia a lidérctől, hogy eladta a kabátját valakinek, benne a jérce képében rajta uralkodó lidérccel.
Útmutató lidérctartáshoz
A lidérc a magyar népi hitvilág egyik központi figurája, amely megjelenhet csirke, apró emberke vagy ló-, esetleg lúdlábú lény alakjában, bár ez utóbbi gyakorlatilag maga az ördög. Leggyakrabban mégis úgy születik, hogy egy fekete csirkének az első tojását a lidérc leendő gazdája a hóna alatt kikölti kilenc nap vagy három hét alatt. Egyes vidékeken a trágyadombon állítólag magától is kikel. „Ha aztán kikölt, az a gazdájának minden parancsát teljesíti. Alighogy este lett, megkérdi: »mit? mit? mit?« akkor aztán hoz mindent, amit a gazdája parancsol. Törökországból kincset, élelmet, mindent.
Ennek ellenében a tulajdonosa mással nem élhet, csak vele. S elemészti azt, akire féltékeny.”
A régiek tudni vélték, hogy lidércet leginkább a férfiak, közülük is a pásztorok tartottak, mert „az úgy sem él asszonnyal, a mestersége olyan, hogy magányosan kell élnie”. Ha a lidérc tyúk alakban él, mindenképpen férfi a gazdája, ellenben, ha kakas, akkor nő. Ez természetesen csak a nappali alakja: éjjelre csábos nővé, vagy ha kakas alakban leledzik, jóképű férfivá változik. Ha éppen pihen, a padlásgerendán, rongyba burkolózva alszik.
A lidérc gazdája minden kívánságát teljesíti, cserébe viszont sok mindent el is vár. Például azt, hogy a gazda a kebelén hordja, ne legyen másik szeretője, minden ételből neki adja az első falatot, esetleg visszafelé kavart, sótlan kásával etetgesse. De a néprajzi beszámolók szerinta lidérc a pálinkát sem vetette meg. Ha a gazda elhanyagolja, rosszul jár: a vérét szívja, esetleg éjjelente ráül a mellkasára, úgy gyötri (a néphit szerint ez a lidércnyomás). Megszabadulni pedig úgy lehet tőle, ahogyan a fenti idézet főszereplője is tette: csellel. Vagy teljesíthetetlen feladatot kell neki adni (például azt, hogy hozzon rostában vizet, vagy kötéllel hordja el a homokot), fába kell ékelni, esetleg el lehet hagyni a keresztúton, ahol „minden babonaság foganatos”. Azoknak viszont vigyázniuk kell, akiknek reggelente a keresztút felé akad dolga: megesik, hogy a lidérc ilyenkor a nyomukba szegődik.
A szőrös tojások nyomában
Vizsnyicky István lidérce nem csinált különösebben nagy bajt; Szabó Mihályné azonban rosszabbul járt. A csallóközi asszony „látott egyszer úgymond, az utcán egy rongyos tyúkfit, mi nem egyéb volt, mint az ihlic.” (A Csallóközben ihlicnek nevezték a lidércet.) Hazavitte, a kemence mögé tette, ahol a tyúk rendes lidérchez méltón kérdezgetni kezdte, hogy „mit hozzak? mit hozzak?”. Szabó Mihályné nem lehetett különösebben türelmes természetű asszony, mivel elunva a csipogást, így válaszolt: „Már mit hoznál, no, tán biz’ szart?” A szorgalmas lidérc komolyan vette a felszólítást: reggelre telihordta a házat ganajjal. De Szabó Mihályné akkor ijedt meg igazán, amikor a lidérce szőrös tojásokat kezdett tojni, ekkor már túl akart adni rajta, de az folyton visszajött, így végül kénytelen volt a nyakára lépni, hogy megszabaduljon tőle.
Apró emberkék a kabátzsebben
A népi hiedelem szerint a lidérc nem csak csirke (vagy kakas) formájában jelentkezhet: Zalában apró emberkeként ismerték és földi ördögnek is nevezték.
Úgy tartották, véletlenül lehet hozzájutni: gyanútlan emberek rongyba, dobozba, üvegbe, tarisznyába vagy kabátzsebbe téve találnak rá vagy vásárolják meg.
(Ugyanígy kell tőle megszabadulni is.) Ugyancsak a lidércek (ludvércek, lüdvércek) számlájára írták az éjszakai, titokzatos fényjelenségeket. A Dunántúlon úgy vélték, hogy a lidérc tüzes petrencerúd vagy tüzes madár képében jelenik meg, Erdélyben tüzes kendőként vagy titokzatos tüzes lényként tűnt fel, amely repülés közben tüzet szórt. Sokszor csak a lába nyoma tűnt fel: ló- vagy lúdlábnyom; máskor a kéményen vagy kulcslyukon át bejutott a házba is, vagy éppen a mezőn alvó embereket rémítgette. Nem azonos a lidérccel a tüzesember (más néven „tüzes matyikus” vagy gyertyás), aki életében mérnök volt, de rosszul mérte a földet. Kísértetként pedig a határban bolyong, és csörgő láncot húz maga után, ráadásul szívesen nehezedik rá az éjszaka úton lévők vállára. Az ember alakú, de tűztestű kísértet vagy szórja a tüzet, vagy lámpást visz magával; ennél már csak a magától útra kelő lámpa félelmetesebb talán, amelyben a dunántúli néphit szerint egy elátkozott vadász lelke él.
A lidércfény kincsre utal?
Egy másik elképzelés szerint a rostával való vízhordás teljesíthetetlen feladatába belefáradt lidérc fulladt vízbe ott, ahol aztán a lidércfény lángjai csapnak fel, ami egyúttal jel arra is, hogy ott kincset ástak el. A babona szerint ahol a lidércfény feltűnik, ott pénzt lehet találni, de csak akkor, ha szótlanul ásunk és nem nézünk hátra, különben az arany kiáshatatlanul mélyre süllyed. A lidércfény valójában a rothadó növényi anyagokból keletkező metángáz égésekor keletkezik; s az Alföld lecsapolása előtt széles körben ismert jelenségnek számított. A lidércfény hol itt, hol ott lobbant fel, a mocsárba csalogatva az őt követőket, sok esetben a halálukat okozva.
Ha szívesen olvasnál még a magyar népi hiedelmekről, ezt a cikket ajánljuk.
