Fémdetektor segítségével találtak rá a medálra: kiderült, vagyonokat ér

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy igazán különleges kincset találtak meg: egy 3,5 millió fontos aranymedált, amely VIII. Henrik egyik házasságához kapcsolódik. A medált egy kávézó tulajdonosa fedezte fel fémdetektor segítségével, amikor a szabadidejében régészeti keresésbe kezdett. Az értékes lelet gyorsan felkeltette a történészek és a gyűjtők figyelmét, hiszen ritkaságnak számít a Tudor-kor tárgyi emlékei között.

A medálon finom kidolgozású motívumok láthatók, amelyek a király és felesége esküvőjét idézik. A történészek szerint az ilyen jellegű tárgyak nemcsak anyagi, hanem történelmi értéket is képviselnek, hiszen segítenek jobban megérteni a korabeli udvari életet és szokásait. A felfedezés különlegességét az is növeli, hogy az aranymedál egyáltalán nem volt nyilvántartásban, így „eltűnt kincsnek” számított.

Fémdetektorral bukkant rá a megtaláló

A becsületes megtaláló bevallotta, hogy a teljesen véletlenül lelt rá a kincsre: egy hétvégi séta során próbálta ki fémdetektorát a vidéki mezőn, amikor hirtelen a jelzett a készülék. A medál előkerülése nemcsak történelmileg izgalmas, hanem pénzügyileg is, mivel az értéke több millió font is lehet.

Idézőjel ikon

A szakértők szerint a történelmi kontextus és a ritkaság miatt különösen értékes lehet múzeumi gyűjtemények számára.

A hírhedt angol királyhoz köthető a felbecsülhetetlen értékű ékszer
Fotó: wynnter / Getty Images Hungary

Így alakulhat a medál sorsa

British Museum most megvásárolná a medált, de ehhez támogatásra van szükségük. A múzeumtámogatást kér gyűjtőktől, hogy segítsenek a történelmi kincs megőrzésében az utókor számára.

Idézőjel ikon

Ha sikerül összegyűjteni a szükséges összeget, a medál biztosan egy múzeumi vitrinben lesz megtekinthető, és a nagyközönség is tanulmányozhatja majd a csodás ékszert.

VIII. Henrik (1491–1547) Anglia egyik leghíresebb és legellentmondásosabb uralkodója volt, aki 1509-től haláláig ült a trónon. Nevéhez fűződik az anglikán egyház megalapítása, miután szakított a római katolikus egyházzal, mert a pápa nem engedélyezte házassága érvénytelenítését Aragóniai Katalinnal.

Hat felesége volt, közülük kettőt, Boleyn Annát és Howard Katalint, kivégeztetett. Uralkodása idején Anglia megerősödött, de Henrik hírnevét inkább a szerelmi botrányai, mintsem politikai tettei őrizték meg az utókor számára.

Ha kíváncsi vagy a szűz királynőre, akit feministaként tisztelnek, olvasd el ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.