Elhunyt Giorgio Armani

Olvasási idő kb. 2 perc

A legendás divattervező, Giorgio Armani 91 éves korában, családja körében hunyt el otthonában.

„Végtelen szomorúsággal jelentjük be az Armani Group megalkotójának, alapítójának és fáradhatatlan hajtóerejének, Giorgio Armaninak a halálát” – áll a divatház közleményében, hozzátéve: Il Signor Armani, ahogy alkalmazottai és munkatársai szólították, élete utolsó napjáig dolgozott.

A közlemény szerint szombaton és vasárnap Milánóban ravalt állítanak fel, amelyet egy később, még nem ismert időpontban tartandó zárt körű szertartás követ majd.

Giorgio Armani 1975-ben hozta létre világhírű vállalatát
Fotó: Pietro D'Aprano / Getty Images Hungary

Már nyáron is betegeskedett

Armani miatt már júniusban sokan aggódtak, amikor nem jelent meg a milánói divatbemutatóin egy betegsége miatt. 

A piacenzai születésű Armanit gyakran emlegetik a vörös szőnyeges divat úttörőjeként. Szeptemberre egy nagyszabású eseményt tervezett a Milánói Divathét keretében, hogy megünnepelje márkája fennállásának 50. évfordulóját. 

Orvosnak készült Giorgio Armani

Az 1934-ben született Giorgio Armani eredetileg orvos szeretett volna lenni, de a divattervezői pálya miatt végül otthagyta az orvosi egyetemet. 1957-ben a milánói La Rinascente áruházban kezdett dolgozni beszerzőként, hét év múlva azonban divattervezést kezdett tanulni Nino Cerruti műhelyében. 1975-ben, barátja és üzlettársa, Sergio Galeotti segítségével, Armani saját márkát indított útjára férfi és női prêt-à-porter kollekciókkal.

Giorgio Armani az orvosi egyetemet hagyta ott a divatvilágért
Fotó: Marco M. Mantovani / Getty Images Hungary

Armani így írt le a divathoz való viszonyáról:

Idézőjel ikon

„Én voltam az első, aki lágyabbá tette a férfiak képét, és keményebbé a nőkét. Női anyagokba öltöztettem a férfiakat, és elvettem a férfiaktól azt, amire a nők vágytak és szükségük volt – a hatalom öltönyét.”

Armani hírnevét jelentősen növelte az 1980-as Amerikai dzsigoló című film, amelyben Richard Gere sármos főhősként mutatta be a szabott Armani-ruhák egész sorát. A közönség egyre mohóbban vágyott a stílusára, és számos hollywoodi színésznő az Oscar-gálákon is az „Armani-look” képviselőjévé vált. Munkássága messze túlmutatott a ruhák világán: otthoni bútorokat, parfümöket, könyveket, virágokat, bárokat, klubokat és éttermeket is fémjelzett neve. Emellett tulajdonosa volt az EA7 Armani Milan kosárlabdacsapatnak, amelyet a legtöbben Olympia Milano néven ismernek. 

Sportolók és sztárok ruháját is tervezte

Giorgio Armani tervezte az olasz zászlóvivők egyenruháját is a 2006-os torinói téli olimpia megnyitójára, valamint a több profi sportcsapat öltözékét is, köztük az angol Chelsea FC-ét és az ausztrál Rabbitohs csapatét. Munkássága során megannyi hírességet is öltöztetett, köztük 

Idézőjel ikon

Julia Robertset, George Clooney-t, Cate Blanchettet és Lady Gagát.

A divatvilágban neve örök nyomot hagyott: az 1970-es évek végén tette népszerűvé az olasz konfekcióstílust jellegzetes Armani-öltönyével, mielőtt a nyolcvanas években a klasszikus férfi vonalat átértelmezte a nők számára.

Armani a divatvilághoz való hozzájárulásáért Francia Becsületrendet és az Olasz Munkás Érdemrendet kapott. Halálakor birtodalmának értékét több mint 7,44 milliárd fontra becsülték. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.