Ez volt az ország első benzinkútja: most újra kinyithat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hosszú szünet után újra kinyithat a 120 éves benzinkút, mely az első töltőállomásként létesült Magyarországon.

Az épületet 1907-ben annak a Landthaller Edének az ükapja vásárolta, aki most az ország első benzinkútjának, egyben családi örökségének feltámasztásán fáradozik.

Az ország első benzinkútja

Amikor a Balatoni út még csak terv volt, Landthaller Tasziló édesapja töltőállomást létesített a 7-es főút mellett. Az 1900-as évek elején vásárolt épületben hamar virágzásnak indult az üzlet, s az 1940-es évek elejére már lakással, csendőr- és mentőszobával kiegészülve hegesztőműhely, autómosó és hat kút üzemelt benne.

Amerikában közben már az 1900-as évek elejétől a kutakon női szerelők és benzinkutasok is dolgoztak
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Változó idők

Ekkor már idősebb Landthaller Tasziló vitte az üzletet. A második világháborút követő időszakban nehéz periódus köszöntött be, s a férfi nem tudta feldolgozni az államosítás okozta veszteségüket, ezért 45 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Fia, ugyancsak Tasziló, csak újabb 45 év elteltével, 1993-ban tudta visszaszerezni a család egykori kútját, ám 2017-ben be is zárta azt. Ez a Taszi bácsi 93 évesen, 2022-ben hagyta el ezt a világot és hőn szeretett benzinkútját, a addigra a kút jövője is bizonytalanná vált.

Így nézett ki egy magyarországi benzinkút 1924-ben (Győr, Kossuth L. utca, Sphinx benzinkút)
Fotó: Fortepan / Kozma Endre

Most végül Taszi bácsi unokaöccsének, az 50-es évei elején járó Edének sikerült kivívni, hogy a kutat újranyithassa, s ezt mielőbb szándékozik is megtenni. Ezzel egy legenda kelhet életre, ahová anno jeles celebritások jártak, köztük grófok éppúgy, mint színészek. A Balatonra haladva mindenkinek útba eső kúton tankoltak Széchenyiek,  Wenkheimek, s később még Páger Antal is.

Egy benzinkút manapság sem csak tankolásra való, s a szolgáltatások köre is bővülni látszik. Erről itt olvashatsz többet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.